Család

Dédszülei, apai: Gregurich/Gregorich Georg, Augustinovich Catharina; Jordan Paul (1772. okt. 22. Bécs, Ausztria–1818. júl. 9. Bécs), Kienberger Clara (1783. aug. 5. Bécs–1824. jún. 14. Bécs).

Nagyszülei, apai: Gregurich/Gregorich György (Georg Gregurich, 1790. ápr. 9. Glina, Horvátország, Báni Határőrvidék [Banal Militärgrenze]–1881. ápr. 28. Bp.) és Jordan Klára (1809. jún. 16. Bécs–1857. ápr. 9. Bécs).

Szülei: Gregurich Ámon József (1857-től Amon Joseph Edler von Gregurich, 1834. nov. 29. Bécs–1911. aug. 3. Goricica [Ottowitz], Zágráb vm., Horvátország), Petter Aloisia Juliana.

Testvére: Gregurich Antal (Anton Johann Edler von Gregurich, 1871. szept. 17. Bécs–1958. ápr. 3. Bécs) vívómester és Gregurich Alojzia (Aloisia Maria Theresia Edle von Gregurich, 1869. febr. 14. Bécs–1955. okt. 25. Bécs).

Gregurich Ámon József első felesége: lászlófalvi és mikeföldi Ábrányi Ágnes (= Eördegh Ágnes Paulina Terézia, 1844. jan. 11. Pest–1862. szept. 16. Ober St. Veit, Alsó-Ausztria); id. Ábrányi Emil (1820. nov. 20. Pest–1850. ápr. 7. Pest) író, szerkesztő és Lang Paulina (1820. Buda–1849. dec. Pest) színésznő leánya.

Ábrányi Ágnes testvére: Ábrányi Lajos (= Eördegh Lajos, 1849. dec. 7. Pest–1901. máj. 27. Bp. Temetés: 1901. máj. 29. Kerepesi út): festőművész, szerkesztő.

Gyermeke, leánya, Gregurich Ámon féltestvére: Gregurich Ágnes (Agnes Maria Theresa Edle von Gregurich, 1862. szept. 15. Bécs–1943. máj. 9. Bécs) zenetanár, zongoraművész. Ábrányi Ágnes ikergyermekei születése után vesztette életét (a másik ikerleány is elhunyt).

Iskola

A cs. és kir. katonai alreáliskola elvégzése után Morva-fehértemplomban (= Mährisch-Weisskirchen) cs. és kir. lovassági hadapródiskolát végzett, tanulmányai befejezése után hadnaggyá avatták a 8. sz. dragonyos ezredhez (1889. jan. 1.) majd Bécsújhelyen cs. és kir. katonai vívó- és tornatanári tanfolyamon tanult (1891–1892).

Életút

A 8. sz. dragonyos ezred (Cs. és kir. 8. Montecuccoli Dragonyos Ezred/K. u. K. Dragonerregiment Graf Montecuccoli Nr. 8.) hadnagya (1889. jan. 1.–1893. ápr. 30.), főhadnagya és a morva-fehértemplomi hadapródiskola oktatója (1893. máj. 1.–1899. jún. 25.), a bécsi katonai lovaglótanár-intézet (K. u. K. Miltär-Reitlehrer Institut) tanára (1899. jún. 26.–1905. jún. 30.) Egy rövid időre áthelyezték Brassóba (1898–1899 és 1905), majd Nagyszebenbe (1899–1901), ahol egy lovas- és vívóoktató részleg (Kavallerie-Equitationsabteilung) vezetésével bízták meg. Gregurichot valószínűleg ideiglenesen vezényelték át, hogy „osztályparancsnoki” rangban az ottani vívó- és lovasképzést irányítsa a 2. sz. brassói huszár ezrednél és a nagyszebeni XII. hadtestnél (később, 1905-ben ismét Brassóban, majd Marosvásárhelyen is szolgált, a pontos dátumok nem ismertek).

Valójában Gregorich végig a Montecuccoli Dragonyos Ezrednél szolgált II. osztályú (1904. máj. 1-jétől), I. osztályú századosi (1911. jan. 1-jétől), végül őrnagyi rendfokozatban (1912. nov. 1-jétől). Őrnagyként a 8. dragonyosok pardubicei ún. pótkeretének (Ersatzkader) volt a parancsnoka (Kaderkommandant), ahol elsősorban az újoncok kiképzéséért volt felelős. A gorlicei áttörés után kibontakozó orosz offenzíva idején a pótkeret egységeit előrevonták a hadműveleti területek biztosítására. Az 1915. jún.-i Dnyeszter menti harcokban a 8. dragonyosok áttörték az orosz vonalakat Lvovtól (Lemberg; Lviv) délre, a Cuculowce (ukránul: Viljhivci, oroszul: Olhovci)–Turady (ukránul és oroszul: Turadi)–Zydaczów (ukránul: Zsidacsiv, oroszul: Zsidacsov) háromszögben. Ez a siker megnyitotta az utat Lemberg felé, s sikerük a Monarchia egyik legismertebb győzelme volt 1915-ben. Gregorich Ámon azonban egy roham során (valószínűleg jún. 10-én) súlyosan megsebesült, az egyik munkácsi hadikórházban vesztette életét. (Posztumusz kitünetésben nem részesült, de alezredessé léptették elő…)

Vívóként kard- és tőrvívásban versenyzett. Tiszti vívóklubnak nem volt tagja, első eredményeit Morva-fehértemplom „színeiben” érte el, 1899-től alakulata állomáshelyeit képviselte, s mivel a pótkeret tagja volt, amely akár évente más-más helyen állomásozott, „klubja” neve mindig az állomáshely nevével esett egybe. Az évente megrendezett Bécs–Budapest katonatiszti versenyeken viszont rendre Bécset képviselte!

Olimpiai 4. (1900: kard, egyéni); az első magyar vívóverseny egyik győztese (1895: kard mesterverseny); a millenniumi versenyen 3. (1896: kard, mesterverseny); Genova 4. (1897: kard, mesterverseny), ez volt a magyar vívósport első nemzetközi eredménye.

Gregurich Ámon eredményei:

a Morva-fehértemplomi Lovassági Hadapródiskola (= Kavallerie Kadettenschule Mährisch-Weisskirschen) színeiben:

1895. máj. 12–13.: az első országos vívóversenyen, a MAC első országos versenyén 1. (kardvívás, mesterek, állami nagy aranyérem és díszoklevél) 2. (tőrvívás, mesterek, ezüst érem).

1896 márc. 24–25.: a bécsi osztrák–magyar vívóverseny 2x 1. (kard- és tőrvívás, Bécs képviseletében) Valamennyi ellenfelét (8 kard és 7 tőr) legyőzte!

1896. máj. 14–15: a millenniumi kardversenyen, mestereknek: 1. Santelli Italo (Firenze), 2. Bothmer Jenő (Morva-fehértemplom), 3. Gregurich Ámon (Morva-fehértemplom). A mesterek tőrvívóversenyében helyezetlen (de oklevelet nyert). Santelli 5:3-ra (más adatok szerint 5:2-re) legyőzte Gregurichot, a 2. helyen Eugen von Bothmer (= Bothmer Jenő) végzett, aki szintén Morva-fehértemplomban oktatott (de ő a 2. sz. tüzérezred főhadnagya volt).

1897: Bécs 2. (tőr, honvédtisztek számára); Genova 4. (kard, nemzetközi mesterverseny)

a 8. sz. dragonyos ezred (= Cs. és kir. 8. Montecuccoli Dragonyos Ezred/K. u. K. Dragonerregiment Graf Montecuccoli Nr. 8.) színeiben:

1898 máj. 18–21.: Bécs, jubileumi verseny (Kaiser-Jubiläums Fechtturnier 1898) ezüst érem (tőr mesterverseny). [Az egyik leghíresebb minősítő verseny, a Ferenc József trónra lépését köszöntő jubileumi verseny.]

1900. ápr. 18–22.: Bp., hadseregi vívóverseny és zárt akadémia: két arany érem (tőr és kard mesterverseny)

1900. jún. 19–25.: Párizs, olimpia 4. (kard, egyéni) és helyezetlen (tőr, egyéni)

1903. dec. 1-2.: Bécs, Union Fecht Klub vívóversenye 2x 1. (tőr és kard egyéni)

1904. márc. vége: Prága, katonai mesterek versenye: 1. (tőr, egyéni), 2. (kard, egyéni). A mesterek kard- és tőrminősítő versenyét Santelli Horatio, Santelli Italo testvére (öccse) nyerte meg, aki ekkor Prágában volt vívómester.  

Gregurich Ámon versenyeredményei 1895 előtt nem csak azért nem ismertek, mert modern értelemben vett vívóversenyek tkp. nem is voltak. A korszak „vívóversenyeit” valójában két rendszerben rendezték meg: az osztályozós (minősítő) versenyben és az ún. poule versenyben. Az osztályozós versenyt azért hívták minősítő versenynek is, mert itt nem feltétlenül a győzelmek száma, hanem a tusok kivitele, technikája, stílusa döntött. Egy zsűri pontozta a vívómozdulatok esztétikáját és precizitását, ez alapján pontozták a vívó teljesítményét. Ebben a rendszerben nem a győztest állapították meg, hanem a versenyzők tudásszintjét értékelték. Vagyis, ha egy versenyző elérte a zsűri által meghatározott esztétikai ponthatárt, akkor aranyérmes volt, így egy versenyben több (akár négy-öt) arany érmes is lehetett, de egyik sem volt győztes. Ebben a rendszerben az volt a cél, hogy a vívó méltónak bizonyuljon egy tudásszinthez. Ha valaki pillanatok alatt „legyőzte” (valójában pl. 5:0-ra „lekaszabolta”) ellenfelét, az biztos, hogy nem szerezhette meg az arany érmet (a mai versenyrendszertől eltérően a legjobb teljesítményt inkább arany éremnek, mint aranyéremnek írjuk!). Valójában ezek a mai értelemben nem is tekinthetők versenyeknek, igazából minősítő vizsgák voltak. A poule versenyben viszont kizárólag a tusok mennyisége döntött, a zsűri itt nem pontozott csak azt állapította meg, hogy a találat érvényes-e? 1895 előtt valószínűleg azért sincsenek adatok a már nem kezdő vívó Gregurich Ámonról, mert akkor szinte kizárólag minősítő versenyeket rendeztek, az pedig nem egy klasszikus sportverseny, hanem csak egy (nem ritkán) zártkörű bemutató volt, vagyis nem a nyilvánosság előtt zajlott le: inkább katonai iskolákban bonyolították le, ahol Gregurich Ámon is tanult, majd tanított. A cs. és kir. hadseregben a vívás a kiképzés része volt, a vívástudás megszerzéséhez szükséges minősítő versenyek a hadtesteken belül zajlottak és a rangemelkedéssel is összefüggtek.

Gregurich Ámon főhadnagy 1895-ben, 28 évesen, az első modern vívóversenyek kezdetén, vélhetően a Monarchia egyik legjobb vívója volt, már rendelkezett azzal a rutinnal, amellyel szinte berobbant a nyilvános pástok világába. Az első magyarországi vívóversenyt a Magyar Atlétikai Club rendezte meg 1895. máj. 12–13-án. A műkedvelők kardvívására 28-an, a mesterek versenyére 14-en neveztek. Az közismert, hogy az amatőrök (azaz műkedvelők) kardversenyét Iványi Gyula nyerte meg, azt azonban már kevesen tudják, hogy Gregurich Ámon nyerte meg a kardvívók mesterversenyét, azaz nemcsak Iványi Gyula, de Gregurich Ámon is az első magyar vívóverseny győztesének tekinthető! (Gregurich a tőrvívásban is elindult, ott teljesítményét ezüst éremmel díjazták, helyezést azonban nem ért el…) Egy évvel később, a millenniumi kardversenyben (ahol a Magyarországon letelepedő Santelli Italo firenzei vívómester az első sikerét aratta) a 3. helyen végzett. Még egy évvel később, a bécsi 1897-es versenyen próbálták meg először egyesíteni a két versenyrendszert: az osztályozó verseny után rendezték az 5 érvényes találatig zajló tényleges viadalt. Az első „mix” versenyen Gregurich a 2. helyet szerezte meg (igaz tőrvívásban), s valószínűleg ő érte el a magyar vívósport első nemzetközi helyezését is: 1897-ben Genovában, egy nemzetközi kard „poule” versenyen végzett a 4. pozícióban. (Egyébként egy 1897-es cikkben említették meg először, hogy Gregorich bal kézzel vívott…) Az 1898–1899-es években, valószínűleg az áthelyezései miatt nagyon kevés versenyre juthatott el (s azok nagy része is feltáratlan), az 1900-as párizsi olimpiára azonban nevezték, mint cs. és kir. katonai tisztet (a már említett Iványi Gyula, Szarvassy György és Hoch Hugó társaságában). Nem tudni, hogy milyen versenyek alapján választották ki Gregurich Ámont, az olimpia előtt azonban mind tőrben, mind kardban megnyerte a közös hadsereg bajnokságát (ami azonban nem volt olimpiai válogató verseny, jóllehet Gregurich mindkét fegyvernemben elindult a párizsi világkiállítás árnyékában megrendezett játékokon.)

Gregurich Ámon főhadnagy 33 évesen, 1900-ban az első magyar vívó olimpiai résztvevők közé tartozott. Az amatőr kardvívó versenyre (itt indult Gregurich) hét nemzet 23 vívója nevezett. A 23 vívót négy, egyenkét öt- vagy hatfős csoportba sorolták, ahol a körmérkőzések után, csoportonként négy-négy versenyző jutott a 16 főből álló  középdöntőbe. A megmaradt 16 főt újabb két, 8 fős csoportba sorsolták, ahonnan az első négy helyezett jutott a döntőbe. Sajnos a részletek nem ismertek, de az biztos, hogy Gregurich megnyerte saját csoportját (míg a másik csoportban Iványi Gyula győzött). Vagyis mindkét magyar esélyesnek számított, a döntőben azonban nem szerzett érmet. A korabeli (bécsi és budapesti) lapok tudósítói „jól előkészített komédiának” tartották a döntőt, ahol a két esélyes magyar a francia „chauvinismus” miatt csakis a 4. és az 5. helyet szerezhette meg, valójában Iványi és Gregurich kiemelkedett a mezőnyből, ezt azonban a hazai „jury”  kevéssé tolerálta. Különös módon, az első magyar vívóverseny két első helyezettje (Gregurich Ámon és Iványi Gyula) öt év múlva, a párizsi „zűrzavarok olimpiáján” újra találkozott, az elfogult hazai rendezők miatt, egyikőjük sem fért fel a dobogóra, viszont az első hazai vívóverseny két első helyezettje szerezte a magyar vívósport első két olimpiai helyezését (a 4. és az 5. hellyel).

Gregurich Ámon főhadnagy az 1900-as évek elején még rendszeresen elindult kard- és tőr-mesterversenyeken. A 20. század elején már a vívóversenyek egy minősítő versennyel kezdődtek: a minősítő versenyben a zsűri kiválogatta a legtechnikásabbakat, akik aztán vagy kieséses vagy (általában ez a gyakoribb) körmérkőzéses formában, egy pouleverseny keretén belül döntötték el, hogy ki a legjobb? Az osztályozó verseny célja az volt, hogy bizonyos tudásszint alatt kizárja a versenyből az alkalmatlan vívókat, mert a képzetlen ellenfél elleni asszó nemcsak érdektelen, de sérülésveszélyes is volt. Gregurich helyzete sajátos volt: versenyein a legritkább esetben vett részt a minősítéseken, azaz a „csoportkörön”; vívótudása miatt rögtön a verseny kieséses-csoportos szakaszában kapcsolódott be a küzdelmekbe vagy (és ez a gyakoribb) meghívásos mesterversenyeken indult. Talán leghíresebb győzelmét 1903-ban az Union Fechtklub meghívásos mesterversenyén aratta. A tudósító szerint Gregurich „óriási formában van. Testtartása klasszikusan szép, a legegyszerűbb kitérő szúrásokkal dolgozik, védése majdnem kizárólag kontra-quart. Szép testtartását a legkeményebb verekedésekben sem veszti el.” Valósággal leiskolázta ellenfeleit, akik közül Mészáros Ervin teljesítménye volt a legbiztatóbb, ám Gregurich ellen az ő kitartása és szívóssága sem használt. (A szakíró itt megemlítette, hogy Mészáros Ervin nem tudta eredményesen felvenni a versenyt a balkezes vívókkal…) Utolsó jelentős eredménye az 1904. évi prágai mesterversenyen elért 1. és 2. helyezése, 1905-től, élete utolsó tíz évében már elsősorban csak zsűritagként és egy-egy vívóakadémia meghívott vendégeként vett részt a hazai és ausztriai vívóéletben. A Nemzeti Sportot alapító, kiváló vívómester Nagy Béla Gregurich fellépéseiről mindig úgy számolt be, hogy Gregurich százados a Monarchia „legvirtuózabb vívója”, a feltörekvő nagy vívókról pedig gyakran megállapította, egy-egy „assaut” után, hogy „tusereje megközelíti Gregurich századosét is”…

Emlékezet

Gregurich Ámon horvátországi, később nemesi rangra emelt katonai családból származott. Nagyapja Glina településen született, ami a Báni hegyvidék (Banska krajina) része volt, az pedig a Katonai Határőrvidékhez tartozott. Az Österreiches Staatsarchiv adatai alapján édesapja 1857. dec. 15-én – közelebbről nem ismert – katonai érdemei alapján kapta meg a von Edler/Edler von (alacsonyabb rangú [katonai] nemesi) címet. Gregurich Ámon horvát származású, de német anyanyelvű volt, a Monarchia tipikus, birodalmi öntudatú tisztjeként szocializálódott: Bécsben született, morvaországi és ausztriai iskolákba járt, ahol a vezényleti nyelv német volt. Magyarul nem vagy csak alig beszélt, a katonai Schematismusok adatai szerint Amon Maria Gregurich von Edler néven vívott, a bécsi–magyar hadseregbajnokságokon rendre Bécs színeiben versenyzett. A párizsi olimpián mint k. u. k. tiszt horvátországi születési helye és alakulata akkori erdélyi állomásoztatása miatt magyar színekben nevezték (ám sohasem volt sem a Brassói, sem a Nagyszebeni Vívó Club tagja!) A döntőben a 3. helyezett Siegfried Flesch és a 8. helyezett Camillo Fischer képviselte Ausztriát, a 4. Iványi Gyula és az 5. Gregurich Ámon Magyarországot. A kortárs tudósítások szerint Gregurich, Iványi és Flesch lett volna a verseny valós végeredménye (Fischer valóban gyengébb vívó volt, ám ő is balkezes volt; a későbbi korszak kiváló versenyzője, Mészáros Ervin rendre kikapott tőle…)

A Gregurich Ámon körüli névhasználati zavar a családnév nyelvi bizonytalansága és az osztrák nemesi rangfokozatok körüli pontatlanságok miatt alakult ki.

1. A családnév eredeti horvát változata Greguric, a családnév német anyakönyvi változata Gregurich volt. Mivel életútja sorseseményei gyakran német lapokban bukkantak fel, a korabeli osztrák forrásokban a hagyományos német átírás miatt a Greguritsch változat terjedt el, a magyarországi források viszont a Gregurich és néha a Gregurics vagy Gregurits névalakban tudósítottak a fontosabb eredményeiről. A helyzetet bonyolítja, hogy családja legismertebb felmenői még a Gregoric változatot használták, ezért még a harmadik generációs családtagoknál is előfordult a Gregoric/ch/tsch stb. névalak is… Ráadásul Gregurich Ámon öccse, Gregurich Antal (Anton) is kiváló vívó volt, az eredmények összeállításakor külön zavart okozhatnak azok a versenyek, ahol a helyezettek között csak a Gregurich (stb.) vagy az A. Gregurich (stb.) név szerepelt…

2. A család pontos osztrák nemesi változata anyakönyvi adatok szerint Gregurich von Edler/Edler von Gregurich volt (édesapja nemesi rangra emelésétől). Az osztrák katonai nemesi rang nem járt birtokkal és előnévvel, viszont mind férfi, mind női ágon (Gregurich von Edle/Edle von Gregurich) öröklődött. Születéskor azonban rögzítették a pontos névváltozatot Amon Maria Gregurich von Edler változatban, amelyből a Gregurich a férfiágon öröklődő családnév, a von Edler a férfi/női ágon öröklődő nemesi név, az Amon Maria az egyedi utónév volt, azaz a név lexikon szócikkváltozata: Gregurich, Amon Maria von Edler. Aki azonban megkapta ezt az osztrák katonai nemesi címet, azt gyakran lovagnak (von Ritter) szólították, a magyar sajtóban (és a jóval későbbi sport- és vívótörténeti szakirodalomban az Amon Maria von Ritter megszólításon alapuló kompilált név téves magyar változataként lovag Gregurich Ámon szerepelt…