Család

Apai ágon Borosbenedekről származó régi református nemesi, anyai ágon szamosújvári erdélyi örmény katolikus családból származott.

Nagyszülei: Borza Dániel, Szabó Anna?; Dsokebin/Dzsokebin Kristóf, Kostin/Kosztin Lúcia.

Szülei: Borza Jenő (1857–1906. jún. 2. Tövis. Temetés: 1906. jún. 4. Tövis), Dsokebin/Dzsokebin Katalin tanítónő.

Testvére: gertenyesi Korbuly Leóné Borza Erzsébet.

Borza Erzsébet leánya: Korbuly Margit; Abafáy Gusztáv (= Öffenberger Gusztáv, 1901. szept. 12. Bp.–1995. márc. 2. Landshut, NSZK) irodalomtörténész, újságíró, szerkesztő felesége.

Felesége: Zink Margit (1876. júl. 31. Győr, Győr vm.–1955. dec. 25. Bp.); Zink János (1843. máj. 11. Tata, Komárom-Esztergom vm.–1914. okt. 16. Győr. Temetés: 1914. okt. 18. Győr, Belvárosi Temető), a Győri Első Takarékpénztár tb. elnöke és Zechmeister Terézia (1854. jan. 9. Győr–1935. okt. 31. Keszthely, Zala vm. Temetés: 1935. nov. 3 Győr, Belvárosi Temető, Családi sírbolt) leánya.

Zink Margit első férje: bábai Bay Sándor (1874. febr. 1. Mezőörs, Győr vm.–1941. ápr. 27. Bp. Búcsúztatás: 1941. ápr. 30. Kerepesi út, temetés: 1941. máj. 1. Rácalmás, Családi sírbolt) nagybirtokos, belügyminisztériumi titkár, Győr, Moson és Sopron vármegye törvényhatósági bizottság tagja, tartalékos honvéd huszárfőhadnagy; Bay Géza és Szluha Hermina fia. 1912-ben elvált.

Bay Sándor 2. felesége: kézdicsomortáni dr. Gyergyay Margit (sárbogárdi Mészöly Gézáné, 1895. Kolozsvár–1979. júl. 23. Bp. Temetés: 1979. aug. 15. Rácalmás) irodalomtörténész, színésznő.

Gyergyay Margit volt az az egyik első magyar női filológus doktor, értekezését Korponay Jánosné Ghéczy Juliannáról, „a lőcsei fehér asszonyról” védte meg (1918), később Lantos Lola néven ismert színésznő lett.

Zink Margit testvére: Zink Jenő (†1942. nov. 16. Budakeszi, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. Temetés: 1942. nov. 20. Keszthely) honvéd alezredes, a katonai Signum Laudis és a katonai érdemkereszt kitüntetettje.

Iskola

A nagyszebeni állami főgimnáziumban éretts. (1902), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen végbizonyítványt (1909), orvosdoktori okl. szerzett (1911). Az urológia, különös tekinettel a vizsgáló módszerekre tárgykörben magántanári képesítést szerzett (1927. márc. 15.).

Életút

A kolozsvári 21. honvéd gyalogezredben egyéves önkéntes szolgálatot teljesített (1909–1910), majd a budapesti honvéd helyőrségi kórház (1909–1910) és a nagyszebeni 23. honvéd gyalogezred tartalékos segédorvosa (1910–1911). A kolozsvári magyar kir. állami gyermekmenhely másodorvosa (1911–1912), a kolozsvári városi kórház segédorvosa (1912–1913), Újtátrafüreden h. főorvos (1913–1914). Az I. világháborúban mint népfelkelő orvosként a budapesti Hold utcai hadikórházba beosztott főorvos, egyúttal a Hadigondozó Intézet besztercebányai tüdőbeteg-gyógyintézet osztályvezető orvosa (1914–1918).

A budapesti tudományegyetemi (= Pázmány Péter Tudományegyetem) Urológiai Klinikán Illyés Géza laboratóriumi gyakornoka (1918–1921), egy. tanársegéde (1921–1929) és egyetemi magántanár (1927–1941). Az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) Uzsoki utcai Központi Kórházának osztályvezető főorvosa (1929–1941) és a budapesti Vöröskereszt Erzsébet Kórház osztályvezető főorvosa (1934–1941).

Tudományos pályafutását tüdőgyógyászként kezdte, majd a budapesti tudományegyetemi Belgyógyászati Klinika laboratóriumában Illyés Géza (1870–1951) felfigyelt a fiatal orvos analitikai képességeire. Illyés biztatására állatkísérletekbe kezdett a prosztata-adenoma, a leukoplakia és az urológiai daganatok közötti összefüggések tisztázására. Később érdeklődése a veseműködés zavarainak műszeres vizsgálata felé fordult, Magyarországon elsők között végzett urológiai krioszkópiát (= a fagyáspont mérésén alapuló módszert vizeletmeghatározásra).

Elismertség

A Magyar Urológiai Társaság válaszmányi tagja (1930–1941) és elnöke (1936–1938).

A Délmagyarországi Természettudományi Társulat tagja (1912–1918).