Család

A Batthyány család szabadbattyáni ágának leszármazottja, gr. Batthyány Lajos (1807–1849) miniszterelnök dédunokája. Sz: Batthyány Lajos (1860–1951) politikus, nagybirtokos, gr. Andrássy Ilona (1858–1952), id. gr. Andrássy Gyula (1823–1890) és gr. Kendeffy Katalin (1830–1896) leánya. Fia: Batthyány Bálint (1916–1962).

Iskola

A bp.-i Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János tanítványa, a párizsi Julian Akadémián tanult, majd Münchenben, Angelo Janknál képezte tovább magát (1905–1907). Később nagy hatással volt még művészetére Leon Szamoljovics Bakszt, a Gyagilev-féle Orosz Balett díszlettervezője.

Életút

Két évet Firenzében töltött, majd Afrikába és a Közel-Keletre utazott (1910-es évek). Kiállító művész, első kiállítását a bp.-i Ernst Múzeumban rendezte (Beck Ö. Fülöppel, 1914-ben), majd évente, rendszeres állított ki uo., valamint a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban (1914–1922). Saját birtokán megalapította a bicskei művésztelepet (1922), az itt készült alkotásokat először a Nemzeti Szalonban (1922: Tavaszi tárlat), majd az Ernst Múzeumban mutatták be (1923). Később Egerben és Pécsett rövid életű magániskolát hozott létre (Pekáry Istvánnal, 1937-ben). Az 1930-as–1940-es években is rendszeresen bemutatta új munkáit Budapesten; kiállításai közül különösen nagy visszhangot váltott ki a Ferenczy Bénivel közös fellépése (a Műbarátban, 1942-ben). A II. vh. után kitelepítették (1951), majd egy koncepciós perben öt év börtönbüntetésre ítélték (Márianosztrán raboskodott: 1952– 1956), bomlott elmével, a bp.-i hárshegyi elmegyógyintézetben hunyt el. A Művészház és a Benczúr Társaság tagja. A két vh. közötti arisztokrata körök, a mondén társasági élet festője, akinek művészete az angol preraffaelitákéval, a bécsi és a gödöllői szecessziós törekvésekkel, ill. a szimbolizmussal rokon vonásai ellenére magányos jelenség a 20. sz.-i magyar festészetben. Sajátos, megnyújtott alakjait Daumier szatirikus stílusával hasonlóan ábrázolta; a luxus-örömlányok, az elegáns úriemberek, a gengszterek, maffiózók világa távolságtartóan ironikus. Képeinek stílusát kontúros rajzmodor jellemzi, műveinek többsége erotikával telt, ahol a különös figurák pózolnak, kifejezéseik teátrálisak. Az 1920-as évektől az orosz balett látványelemeinek hatására, a Nemzeti Színház és az Operaház számára díszleteket és színházi dekorációkat is tervezett. Dekorációi nemcsak a szürrealizmussal, hanem az art decóval is rokoníthatóak. Életművének jelentős részét alkotják továbbá könyvillusztrációi, elsősorban kortárs magyar irodalmat (Herczeg Ferenc, Tormay Cécile műveit) illusztrált. Történelmi érdeklődését bizonyítja a Képek a magyar múltból (1942) c. rajzsorozata, továbbá a Széchenyi apotheózisa (1941) és az Ezerév küzdelmei (1942) c. olajképe.

Emlékezet

A két vh. között Bicskén és Budapesten élt és alkotott. Rendbe hozatta a bicskei kastélyt, keleti szárnyának homlokzatát átalakította, a Batthyány-mauzóleum építését befejezte. A Batthyány-kastély ekkor 80 helyiségből állt, köztük egy egészen rendkívüli alkalmakkor használt, minden luxus igényekkel kielégített fogadószobából. A királypuccs idején, a királyi pár (IV. Károly és Zita királyné) a tervek szerint ide húzódott volna vissza: a király azonban nem akarta, hogy őt egy Batthyány-nak a kastélyában fogják el. A kastély különlegessége volt még a lámpaszoba, ahol több száz, muzeális értékű lámpát és egyéb világítóeszközt őriztek. A kastélyt, amelyet országos hírű arborétum és angolpark vesz körül a II. vh. után előbb részlegesen (1957), majd teljesen felújították (1983–1989). A II. vh. után leányárvaház működött itt (1953-tól Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon). A kastély nyugati szárnyában állandó Batthyány-emlékkiállítás működik, ahol Batthyány Gyula néhány festménye is megtekinthető. Budapesten műterme a Hunyadi János úton volt, ahol elsősorban portrémegrendeléseinek tett eleget, ill. az 1930-as–1940-es években híres estélyeket adott, amelyeken a korszak reprezentatív személyiségei rendszeresen megjelentek. Budapesten hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben). – Batthyány Gyula 1942-ben állította ki Ezer év küzdelme c., a magyar történelmet monumentális „képregényként” bemutató olajfestményét (amelyet a Fővárosi Képtár még ekkor megvásárolt). Feltehetően e nagyszabású és méreteiben is lenyűgöző (300 x 250 cm) mű sikerén felbuzdulva látott hozzá Az ókortól napjainkig összefoglaló című, 200 lapra tervezett történelmi sorozatához. E grandiózus vállalkozás, mely az egyetemes történelem, magyar művész által alkotott, legnagyobb szabású képi áttekintését adta volna, csupán töredékeiben készülhetett el. Kb. másfélszáz lap, akárcsak képeinek nagy része elkallódott vagy lappang, késői műveit hűséges inasa őrizte meg. Néhány képe itthon a Magyar Nemzeti Galériában látható, ill. a Velencei Modern Képtár, a Firenzei Városi Galéria és a San Franciscó-i Múzeum tulajdonában van. Az utóbbi években művészete egyre ismertebbé vált: képtárak, aukciós házak árverésein rendszeresen szerepel. Első monográfiáját Molnos Péter állította össze (2007), aki igyekezett az eddig előkerült műveit is számbavenni.

Elismerés

A Párizsi Világkiállítás bronzérme (1937).