Család

Nagyszülei: Petrovics István (1791. aug. 15. Kartal, Pest vm.–1849. márc. 21. Pest) mészárosmester, Hruz Mária (1791. aug. 26. Necpál, Turóc vm.–1849. máj. 17. Pest); Szendrey Ignác (1800. nov. 9. Aszaló, Somogy vm.–1895. szept. 26. Budapest) gazdatiszt, a Festetics-birtok, majd a gr. Károlyi család erdődi uradalmának inspektora, Gálovics Anna (†1849).

Sz: Petőfi Sándor (1823. jan. 1. Kiskőrös, Pest vm.–1849. júl. 31. Fehéregyháza, Nagy-Küküllő vm.) író, költő, újságíró, szerkesztő, Szendrey Júlia (1828. dec. 29. Keszthely, Zala vm.–1868. szept. 6. Pest) írónő, költő, műfordító, emlékiratíró. Keresztszülei Arany János és felesége, Ertsey Julianna; édesanyja halála után gyámjai Petőfi István és Toldy Ferenc voltak.

Iskola

A pesti piarista gimnáziumban tanult (1858–1864), miután a 6. osztályban megbukott, nagybátyjánál, Petőfi Istvánnál gazdasági segédtiszt (1864). A szarvasi gimnáziumban (1864–1865), a nagykőrösi gimnáziumban (1865–1866) és a szegedi piarista főgimnáziumban folytatta tanulmányait (1866–1867; kilépett: 1867. febr. 1-jén). A budapesti IV. kerületi állami főgimnáziumban „javító vizsgálatokat” tett (1867. febr. 27–28-án), beiratkozott még az 1866/67-es tanév második félévére, majd végleg kimaradt.

Életút

Tanulmányai megszakítása után Debrecenben, Szabó József társulatánál színész (1867–1868: először Nagyváradon, majd Kecskeméten lépett fel). Miután megvált a társulattól vándorszínészként, alkalmi társulatokkal járta az országot (kisvárosokban, vendéglőkben szerepelt, 1868–1869), majd Kecskeméten játszott (kisebb szerepekben, 1869. márc.–1869. jún; utolsó fellépése 1869. jún. 16-án volt).

Tüdőbetegsége miatt a morvaországi Rosenauban (1869. júl. 1.–1869. aug. 31.) és az itáliai Meranóban gyógykezelték (1869. nov. 5.–1870. máj.). Rövid időt Pesten töltött (1870. máj.–1870. jún.), majd utoljára Szabadszállásra kirándult (apja unokatestvérét, Baranyay Sándort [Baranyay anyja, Hrúz Anna, Petőfi Sándor anyjának, Hrúz Máriának testvére]) látogatta meg. Utolsó napjait Pesten, a Sándor utca 12-ben töltötte, okt. 23-a után már nem tudott felkelni, 1870. nov. 5-én, reggel 7 órakor halt meg. Utolsó szavai: „Most már tudom, hogy hova menjek!” voltak.

Már gyermekkorában írt verseket, 13-tól 17 éves koráig egy vastag füzetet írt tele (első írásait Ifjúkori kísérletek címmel gyűjtötte össze, 1864-ben). Évekig különböző iskolákban, hiányos felügyelet alatt elzüllött, a kortársak szerint „könnyelmű barátokkal, erkölcstelen mulatságokba süllyedt.” Ez az életmód véglegesen aláásta egészségét, alkoholizmusa gyógyíthatatlan tüdőbetegséggel társult. Élete végén, amikor már tudatában volt súlyos, utóbb halálosnak bizonyuló betegségének, visszanyerte alkotókedvét. Írni és fordítani kezdett.

Apja stílusában hazafias költeményeket szerzett, kortárs német és francia színműveket tolmácsolt, továbbá megpróbálkozott a Bánk bán francia fordításával. Gyógykezelése helyszíneiről úti levelekben számolt be a Vasárnapi Ujságnak, kisebb tárcákat és beszélyeket írt barátja, Dolinay Gyula (1850–1918) folyóiratának, a Tanuló Ifjúság Lapjának. Utolsó évében, hónapjaiban különösen aktív volt; irodalomtörténészek véleménye szerint a halál élete ama szakaszában ragadta el, amikor műveivel épp fel kívánt volna lépni.

Emlékezet

Petőfi Zoltán Debrecenben született, épp kilenc hónappal márc. 15-e után (az Ormós szabó házában, a Harmincad utcában). A katonai helyzet miatt Petőfi Sándor, az édesapa, nem látta biztonságosnak, hogy felesége az erdődi szülői házban adjon életet gyermekének. A család ezért Debrecenbe menekült, Szendrey Ignác a mai Béke útja 7. számú házat vásárolta meg (magának pedig a Kálvin tér 3. számú házat), később Vörösmartyéknál laktak (Csapó utca 16.), 1849. febr.-tól a családot Petőfi kisfia keresztszülei, Arany János és felesége látták vendégül (Petőfi 1849-ben, közvetlenül Bem mellett szolgált). Így a család Nagyszalontán élt, majd Petőfi 1849. júl. 5-én, családjával együtt Mezőberénybe érkezett, Orlai Petrich Somáékhoz, innen júl. 17-én indult Erdélybe, Tordán Miklós Miklós református pap látta őket vendégül (Petőfi Sándor 1849. júl. 20-án látta utoljára Zoltánt, ezen a napon indult vissza Bem táborába…) A fehérvári (= segesvári) csatavesztés után Júlia, fiával együtt Kolozsvárra ment, hogy kiderítse mi történt férjével. Kolozsvárott, a Szathmáry-Papp-féle házban laktak (ma: Március 6. utca), majd a Petrichevich-Horváth-házban (az Óvárban, 1849–1850 tele) éltek. Innen Szendrey Ignác Erdődre vitte családját, Zoltán ott is maradt, csak fél év múlva költözött fel Pestre, édesanyja új családjához.

Petőfi Zoltán később is gyakran megfordult Debrecenben, ott kezdte meg színészpályafutását is. A városban kezdetben csak szülőházát kereste fel, később felkutatta azokat a házakat, ahol édesapja egykor élt. A legendák szerint magával vitte Petőfi Sándor elsőként kiadott összes műveit, megpróbálta időrendben összeállítani, hogy mely verseket melyik házban írhatta édesapja? Pesten, kezdetben a Terézvárosban (VI. kerület), a Hársfa utcában lakott családjával. Miután megszakította tanulmányait, nagybátyjánál, Petőfi Istvánnál, Csákón dolgozott mint gazdatiszt. A család úgy gondolta, hogy gazda oklevelet szerez, s majd segít Petőfi István gazdaságában. Nem így történt, tanulmányait Szarvason, Nagykőrösön és Szegeden sem fejezte be, s vándorszínészként Debrecenben és Kecskeméten sem volt szerencsésebb. Petőfi Zoltán mint Petőfi Sándor fia, ugyanakkor rendkívül népszerű volt: járta az országot, ahol mindenütt éltették, etették, itatták a nagy forradalmár költő fiát… Maga is sokat foglalkozott édesapja életével, úgy vélte, hogy Petőfi Sándor nem Kiskőrösön és nem Kiskunfélegyházán, hanem Szabadszálláson született (a Petőfi Sándor születésével kapcsolatos első irodalmi-közéleti viták éppen fia, Petőfi Zoltán életének utolsó éveiben alakultak ki).

Petőfi Zoltán legszívesebben Szabadszálláson tartózkodott, ott ismerkedett meg másod-unokatestvérével, Baranyay Krisztinával (azaz Tinivel). Néhány szerelmes verset is írt távoli rokonához, akit egy kék köves gyűrűvel is megajándékozott (édesapja gyűrűje volt, ez a gyűrű utóbb legendává vált a Petőfi-kutatásban). Petőfi Zoltán Pesten, a Sándor utca 12-ben hunyt el, temetésén barátai nevében Dolinay Gyula, a magyar ifjúság nevében Réti Gyula joghallgató búcsúzott. Petőfi Zoltánt a Kerepesi úti (= Fiumei út) nemzeti sírkertbe temették. Szendrey Júlia földi maradványait 1908. okt.-ben, a Kerepesi úti Temetőben közös sírba helyezték Petőfi Sándor szüleivel. Itt nyugszik még Petőfi Zoltán, a költő fia és Petőfi István, a költő testvére, Petőfi Zoltán gyámja is. A síremlék Bory Jenő alkotása. Emlékére nagyapja, Szendrey Ignác, Petőfi Zoltán nevét viselő segélyező alapítványt hozott létre (1872. jan. 14-én). Egész alakos szobrát Izsó Miklós készítette el, s azt a pesti állami főgimnáziumnak ajándékozta (utóbb innen került a Petőfi Ereklye Múzeumba, a mai Petőfi Irodalmi Múzeumba).

Hagyatékát barátja, Dolinay Gyula gyűjtötte össze. Dolinay egy úti ládába rakta műveit, amely három fordított színműből, 150–160 eredeti és fordított költeményből több ismeretterjesztő írásból és néhány fordított prózai munkából állt. Az úti ládát Petőfi István jelenlétében lezárta és átadta Gyulai Pálnak. A kéziratok egy kisebb része Beliczey Imre orvosnövendékhez került. Ez a hagyaték néhány eredeti elbeszélésből, Goethe, Schiller és George Sand műveinek fordításaiból állt. Ezeket a kéziratokat Beliczey Abafi Aigner Lajosnak (1840–1909) adta át, aki e műveket különböző folyóiratokban tette közzé. Életéről először Déri Gyula írt monográfiát, ő közölte összegyűjtött verseit is (a Petőfi Könyvtár sorozatban, 1909). Békés megyei, s mindenekelőtt szarvasi tevékenységéről Irányi István írt értékes tanulmányt (a Szarvasi füzetekben, 1964).