Család

Kisiparos családból származott. Sz: Gyenes Antal, Kiss Margit (1895–1961). Testvére: Kerékgyártó Elemérné Gyenes Irén. F: 1. dr. Makó Erzsébet (1922. márc. 30. Bárza). Fia: Gyenes Antal, ifj. (1946–1986) szociológus, kandidátus és Gyenes János (1953–) biológus; leánya: Gyenes Zsuzsanna (1950–) vállalkozó. 2. Bazsik Renáta orvos, radiológus.

Iskola

A Mezőtúri Református Főgimnáziumban éretts. (1938), a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (JNMGE) Közgazdaság-tudományi Karán végzett és közgazdász-doktori okl. szerzett (1948). A Pázmány Péter Tudományegyetemen néprajzot és szociológiát tanult (1938–1941). Tanulmányai idején, hallgatótársaival megalapította a Bolyai Kollégiumot (= Györffy István Kollégium) bekapcsolódott a Györffy István vezette Táj- és Népkutató Központ kutatásaiba: Erdei Ferenc irányítása alatt Kiskunhalason (1940), Vargha László felügyeletével Derzstomajban szociográfiai gyűjtést végzett (1941).

A közgazdaság-tudományok kandidátusa (1962).

Életút

A Györffy Kollégium ún. szeniora (1943–1945); a II. világháború alatt a nemzeti ellenállás résztvevője, a Teleki Pál Munkaközösség és a Soli Deo Gloria Szövetség tagja. A II. világháború után a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) Sajtó Osztályának vezetője (1945 jan.–1945. ápr.), a földreform végrehajtásának miniszteri biztosa (1945. ápr.–1945. aug. 29.), a Szabad Föld felelős szerkesztője (1945. aug. 29.–1947. ápr. 17.). A Népi Kollégiumok Országos Szövetségének (NÉKOSZ) elnöke (1946. aug. 30.–1948. okt.), a NÉKOSZ főtitkára (1948. okt.–1949. febr.). Az Országos Diákjóléti és Kollégiumi Hivatal (ODKH) hivatalvezetője (1949. febr.–1950. jan.), koholt vádakkal elbocsátották (1950. jan.).

A Láng Gépgyár forgácsoló üzemének gépmunkása (1950. jan.–1951. febr.), az Agrártudományi Egyetem (ATE) Agrárgazdaságtan Tanszékén Nagy Imre egy. adjunktusa (1951–1954), a Társadalmi Szemle munkatársa, közgazdasági, majd gazdaságpolitikai rovatvezetője (1954–1956). A Nagy Imre-kormány begyűjtési minisztere (1956. okt. 26.–1956. okt. 31.), ill. a Begyűjtési Minisztérium vezetője (1956. nov. 4.–1956. dec. 31.).

Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete tud. főmunkatársa (1957–1965), az MTA Szociológiai Kutatóintézete tud. főmunkatársa (1966–1968), a Szövetkezeti Kutatóintézet igazgatója (1968–1984).

Nemzetgyűlési képviselő (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, 1945. nov. 4.–1947. aug. 31.) és a Nemzetgyűlés egyik korjegyzője.

A magyarországi baloldali mozgalmak egyik meghatározó 20. századi személyisége, a szövetkezeti mozgalom jelentős képviselője. Politikai pályája kezdetétől részt vett a háborúellenes baloldali megmozdulásokon (1941-től): a Kossuth Lajos sírjánál tartott 1941. nov. 1-jei koszorúzáson és a Magyar Történelmi Emlékbizottság 1942. márc. 15-i demonstrációján. 1943-ban néhány hónapig a Nemzeti Parasztpárthoz kötődő Szabad Szó levelezési rovatát vezette (1943), 1943. szept. 11-én letartóztatták, a soroksári nyomozótáborba hurcolták (1941. dec. 4-én vádemelés nélkül szabadon bocsátották). Az ország német megszállása után illegalitásba vonult: előbb a Békepárt Fehér Lajos vezette falusi csoportja megbízásából röpcédulákat sokszorosított, 1944. aug.-tól a letartóztatott Hegedüs András helyébe lépve a Nemzeti Ellenállás Diákmozgalmát irányította. Akciócsoportokat is szervezett, amelyek propagandamunkát végeztek, a nyilas hatalomátvétel után robbantásokat is végrehajtottak.

Nagy Imre (1896–1958) egyik legrégebbi, közvetlen környezetéhez tartozó munkatársa. A későbbi mártír-miniszterelnök – mint földművelésügyi miniszter – már 1945-ben országos hatáskörrel megbízta az elhúzódó földreform befejezése előli akadályok felszámolásával. Mint fiatal, ún. népi káder, az 1940-es években elsősorban az MKP ifjúságpolitikájában játszott jelentős szerepet, ám az ODKH-ban elkövetett „politikai hibák” miatt súlyos pártbüntetést kapott. Ismét Nagy Imre segített rajta, az ATE Agrárgazdaságtani Tanszékére hívta, ezzel elindította tudományos karrierjét. A forradalom alatt a kormány begyűjtési minisztereként Nagy Imre az ő javaslatára szüntette meg a kötelező begyűjtési rendszert (1956. okt. 30-án). A szovjet csapatok bevonulása után több titkos megbeszélésen vett részt, ahol elsősorban a politikai kibontakozásról és a gazdaság újjászervezéséről tárgyaltak. Az MSZMP Ideiglenes KB ülésén egyetlenként szólalt fel Nagy Imre mellett, ill. ő volt az egyedüli, aki elutasította a KB határozatát. Később jelentős szerepet játszott az MSZMP új agrártéziseinek kidolgozásában (1957). Kutatóként elsősorban szövetkezeti elmélettel, a mezőgazdasági termelők anyagi érdekeltségének kérdésével, a mezőgazdasági termelés állami irányításával foglalkozott. Jelentős szerepet játszott az agrárgazdaságtan és az agrárpolitika tárgyak egyetemi oktatásának megszervezésében. A Szövetkezeti Kutatóintézet vezetőjeként védelmezte a Kádár-rendszerrel szembenálló, ellenzéki munkatársait, biztosította munkafeltételeiket.

Emlékezet

Budapesten élt és tevékenykedett. Életútinterjúját az 1956-os Intézet Oral History Archívuma őrzi.

Elismertség

A Szövetkezeti Tudományos Tanács alapító elnöke (1968-tól).

Az MTA Szociológiai Bizottsága (1973–1976) és Agrár-közgazdasági Bizottsága tagja (1973-tól). Az MTA–TMB Szociológiai és Demográfiai Szakbizottsága tagja (1973–1976).

Elismerés

Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1947), Kossuth Érdemrend (1948), Szocialista Hazáért Érdemrend (1967), Munka Érdemrend (arany, 1967 és 1970), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), Szocialista Magyarországért Érdemrend (1985).

Szerkesztés

A Szövetkezeti Kutató Intézet Évkönyve szerkesztője (1971–1977).