Család

Sz: Bethlen Sándor (1777–1863), magyargyerőmonostori br. Kemény Mária (1781–1854). F: 1835-től széki gr. Teleki Zsófia (1815– 1852). Fia: Bethlen Géza (1838–1911) Torda-Aranyos vm. főispánja, Bethlen Domokos (1839–1875), Bethlen János (1843–1881) és Bethlen Sándor (1850–1910). Unokája: Bethlen Balázs (1864–1946) politikus, mérnök, nagybirtokos.

Iskola

Iskoláit Nagyenyeden végezte, majd Marosvásárhelyen jogi vizsgát tett (1833).

Életút

Udvarhelyszék követe az erdélyi országgyűléseken (1841–1848) és az első népképviseleti országgyűlésen (1848–1849; a debreceni országgyűlésen az ún. Békepárthoz csatlakozott), egyúttal Vay Miklós királyi biztos mellett erdélyi kormánybiztos is (1848. szept.– nov.). A szabadságharc leverése után három hónapig bujdosott (1849. aug.–okt.), majd kegyelmet kapott. Pesten (1849–1853), Kolozsvárott élt (1853-tól). A kiegyezést előkészítő országgyűlésen ismét Udvarhelyszék országgyűlési képviselője (1865–1866). Az erdélyi reformellenzék egyik jelentős képviselőjeként politikai pályafutását a helyi törvényhatóságokban megjelent ún. vándor patrióták mozgalmában kezdte (az 1830-as évek elején országgyűlés nem lévén, a mozgalom tagjai megyegyűlésről megyegyűlésre jártak, és kifejtették véleményüket napi politikai kérdésekről). Udvarhelyszéken azt javasolta, hogy az Országgyűlés hozzájárulása nélkül kivetett adót a megye utasítsa el, ill. tagadja meg (legelső nyilvános szereplésén, 1834-ben). Fellépése miatt perbe fogták, a közvélemény nyomására azonban szabadon engedték. Udvarhelyszék követeként az erdélyi országgyűlésen támogatta a Magyarországgal történő uniót (1848), utóbb az agyagfalvi székely gyűlésen (1849. okt. 16.) a székelység egyik vezetőjeként szólalt fel. Felesége halála után Kolozsvárra költözött, s elsősorban kulturális és művelődési törekvéseivel tűnt ki. Sokat tett a kolozsvári állandó Nemzeti Színház megalapításáért (harmadmagával a színház felügyeletét is elvállalta 1855-ben), ill. jelentős szerepet játszott az Erdélyi Múzeum létesítésében. Az októberi diploma kibocsátása után az országos politikai életbe is bekapcsolódott.

Emlékezet

Kolozsvárott hunyt el, a Házsongárdi Temetőben nyugszik.

Szerkesztés

A Kolozsvári Közlöny (1856–1860), a Korunk (1860–1864) és a Kelet c. lapok alapító szerkesztője (1870-től). Az erdélyi unió ügyéről a Társalkodó c. lapban (1848), Erdély gazdasági viszonyairól a Kolozsvári Hetilapban (1854) és az Erdészeti Lapokban írt (1862); sportcikkei a Vadász- és Versenylapban (1857), zenebírálatai a Nefelejtsben jelentek meg (1859–1860). Korabeli arcképét a Magyarország és a Nagyvilág (1865), az Országgyűlési Emlékkönyv (1867) és a Vasárnapi Ujság közölte (1879).