Lészen ágyú!
Lészen ágyú!

2024. április 30. Kedd

Lészen ágyú!

Gábor Áron emléke


Amikor a  nagy tálentumú székely fiú ott hagyta a csíksomlyói franciskánus oskolát rögtön Csere Mihály uramhoz szerződött, akinek akkor már jó hírű asztalos műhelye volt Bereczkben. Darab ideig működhetett csak ott, mert aztán Kézdivásárhelyt folyt az egzecéroztatás, s őt, mint régi határőr székelyt, rögtön bérendelték. Szerette volna, ha legalább a tüzérekhez kerül, mert hisz ügyes keze volt, németül is tudott, deákul is pallérozódott, ám szóba sem álltak a szegény székely rekrutával. Egyszer aztán a regimentben mégis felolvasták a parancsot, hogy lehet menni Pestre, tüzéroskolába, már akkor csak felfigyeltek a kis ezermesterre, hisz folyton csak fúrt-faragott, napestétől nyugtáig. Pesten aztán tíz katonát kértek a bécsi ágyúgyárba; hogy, hogy nem maga is a kirostáltak közé keveredett. A gyárban aztán studírozta a rézöntést, az elegyítést, egy hadiinzsellér mellett pedig vasárnaponként még kalkulációkat is végezhetett, rajzait pedig tarisznyájába rejtette. Egy napon az a gondolata támadt, hogy önmozgó ágyút szerkeszt, melyet egyetlen tüzér kezelhetne. A tüzér úgy ülne az ágyún, mint a huszár a nyeregben, s az ágyút lábhajtással maga mozgatná, mint utóbb Moldovában kitalálta azt annál a cséplőgépnél, aminek csodájára jártak a bojárok és más rumén uraságok!

Az inzsellér major a székely fiú tarisznyájában lévő rajzokra nézett, nem szólt aztán semmit sem, hívatta a szanitécet. Másnap kezében volt az obsitos levél. „Eszelősség“ miatt leszerelték.

 

Lészen ágyú! Lészen ágyú!

 

Amikor a  nagy tálentumú székely fiú ott hagyta a bécsi hadimanufaktúrát, vándormesterként működött Három székben: volt asztalos, harangöntő és lakatosmester; díszes bútorokat, ládafiát, de koporsókat és keresztfákat is faragott. Megszűkült a kenyér, nem volt maradása; béjárta Havaselvét és Moldovát, csakhamar messze földön ismertté vált különleges munkáiról és nevezetes masináiról. A revolúció híre Moldovában érte, mire hazakeveredett Bereczkbe, egész Erdély lángokban állott. Az egybegyűlt székelység elhatározta, hogy a nagyszebeni osztrák parancsnokságnak többé nem engedelmeskedik, hanem maga állít ki regimentet a sajátjaiból. Novemberre aztán az agyagfalvi és a fehéregyházi dandár széthullott, elesett Marosvásárhely és Udvarhely is. Puchner generális aztán ultimátumot küldött Sepsiszentgyörgyre, hogy adják fel Három széket, és halállal fenyegetett meg mindenkit, aki fegyvert fog a császári katonákra. A helyi Honvédelmi Bizottmány, a szentgyörgyi székely népgyűlésen kívánta béjelenteni a szégyenletes proklamáció elfogadását. – Kapákkal, kaszákkal nem lehet harcolni ágyúk ellen! Nincs fegyverünk, nincs puskánk, nincs lőszerünk, nincs muníciónk és nincs ágyúnk sem!

A bizottmány tisztelt urai nem tudták folytatni a panaszzuhatagot, hirtelen bizony a szavuk is béakadt, hogy, hogy nem, feltűnt egy szürke posztóruhát viselő székely közember, vállán elmaradhatatlan tarisznyájával, kezében báránybőr kucsmájával, s mint egy eszelős hadonászott a bizottmány tisztelt urai előtt:

 

 

Lészen ágyú! Lészen ágyú!

 

 

Amikor a nagy tálentumú székely ezermester ott hagyta a szentgyörgyi gyűlést, rögvest a magyarhermányi vashámorhoz sietett. Tarisznyájában ott voltak a bécsi tüzéroskolában készített vázlatai, no meg az azóta elkészült rajzai hatfontos ágyúkról, ágyúcsövekről, -golyókról, -talpakról, -kerekekről. Két hét és három nap alatt bizony meg is öntött két, hatfontos ágyút, s a Szentgyörgy közelében lévő Őrkőn, a régi kőbányán, két próbalövés jelezte, hogy a Három szék a székely önvédelmet választja: van már ágyú, és lőszer, s puska is lészen! Két nap után a felkelt székely regiment csatát állott Hídvégen. A tüzértisztté előléptetett agyafúrt székely feltaláló hogy, hogy nem, szénát rakatott az ágyúkra, hogy az osztrákok azokat messzéből szekereknek lássák. Egy kis dombhajlásban helyezte el mindkét ágyúját, hogy minél nehezebb legyen azokat szemrevételezni. Igaz így ő sem látta a célpontot. A székely ágyúöntő híres tarisznyájából azonban tiszta lapot vett elő, megbécsülte a távolságot, hogy milyen távol lehetnek az osztrákok, majd megrajzolta az ívet, amit az ágyúgolyónak a levegőben kell majd leírnia. Kicsinyt igazított még az irányzón, mozgatta a csövet, megrögzített még néhány csavart és kiadta a tűzparancsot.

Az osztrák katonák sem füstöt, sem torkolattüzet nem láttak, csak az ágyúgolyók dördülését hallották. Még pontosan célozni sem kellett, pillanatok alatt felbomlott a császári sereg a váratlanul jött mennydörgéstől. Kitört a pánik, a rendetlen összevisszaságban menekülő katonák eszelősen hadonásztak egy távoli dombhajlás felé:

 

 

Lészen ágyú! Lészen ágyú!

 

 

Amikor az önálló székely tüzérség főparancsnoka Eresztevény és Maksa kicsiny háromszéki falvak között végigjárta pihenő seregét, már tudta, hogy a regiment előőrseit a kökösi hídhoz rendelték. A sorsdöntő ütközet ugyanis hogy, hogy nem, két másik kicsiny szomszéd település, Kökös és Uzon között volt, ahol tűzfalat kellett vonni az ellenség elé. A kozák lovassággal megtámogatott osztrák sereg legalább tizenötezer, pihent emberből állott, a székely regiment ötezer lelket sem számolt, abból is hatszáz felfegyverzett kaszás. Fogytán a lőszer is, a Kézdivásárhelyre bevonuló császáriak első dolga volt, hogy elpusztítsák a híres ágyúöntő műhelyt, amit a székely ezermester és rézöntő társai kezük munkájukból emeltek. A főparancsok híres tarisznyájából tiszta lapot vett elő, amelyre felrajzolta a csapattestek tervezett mozgását, majd személyesen ellenőrizte az ütegek lőállásba vontatását, és maga irányította a szekerészek, kerekesek, pattantyúsok munkáját is. Az országút jobb oldalára vezényelte a nagyobb erőt, s az ágyúkat úgy állította fel, hogy azok az egész völgyet béfogják.

Aztán utasította az első, a második és a harmadik üteg parancsnokait, hogy ívlövésekkel, a negyedik üteg vezetőjét, hogy kartácslövésekkel éljen, az ötödik és a hatodik ütegnek pedig azt a feladatot adta ki, hogy mindenáron vigyázzon a hídra, a cél az, hogy megakadályozzák a kökösi híd elfoglalását; egyúttal meghagyta, hogy fertályóránként legyen egy-egy lövés, mert elfogy a tartalék.

Aztán jó darab ideig a gyalogsági küzdés el sem kezdődhetett: a székelység és az ellenség is csak ágyúkkal tapogatta egymást. Mikor az első lovaskozákok átmerészkedtek a kökösi hídon, a fővezér, Gál Sándor, rögvest elrendelte az előrenyomulást, de csak ágyúkkal. A közkatonák hatszáz lépéssel az ágyúk mögött, lövésre tartott puskákkal várták a rohamra szóló parancsot.

Aztán a tüzérparancsnok össztüzet vezényelt a hídra, majd tarisznyájával elvonult egy nagy fa mellett, s kiadta a parancsot: második, harmadik üteg előrenyomulás, negyedik üteg erős kartáccsal fedezzen, mint egy eszelős, hisz:

 

 

Lészen ágyú! Lészen ágyú!

 

 

Ez utóbbi mondatokat azonban lemhényi Gábor Áron, székely kisnemes, a tüzérség főparancsnoka csak gondolta, de már nem mondhatta ki. Hóna alatt találta el egy hatfontos ágyúgolyó, amely tövestől leszakította bal karját: vér nem folyt a sebből, a legnagyobb székely honfi nem szenvedett, azonnal meghalt. Ideiglenesen Maksán temettük el, majd végső nyughelyére kísértük, ide, az eresztevényi református templom előtti temetőbe. Ma is itt alussza örök álmát, és kívánom, hogy ez az emlékmű a székelység egyik legnagyobb kegyhelye legyen.

Nagy Sándor, Gábor Áron segédtisztje, a háromszéki harcokat is feldolgozó református lelkész, maga is súlyosan megsebesült a kökösi harcokban. Az idős lelkipásztor, Gábor Áron temetésének megszervezője, megrendülten fejezte be emlékezését Eresztevényben, az emlékmű felavatásán. Akkurátusan összehajtogatta tüzérségi rajzokkal is illusztrált, előre megírt emlékbeszédét, amelyet aztán elrakott egy féltve őrzött tarisznyába…

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása az 1849. július 2-án elhunyt Gábor Áron székely ágyúöntő mesterre, honvéd tüzérőrnagyra és az 1900. augusztus 10-én elhunyt Nagy Sándor tüzér főhadnagyra, hídvégi református lelkészre emlékezett. 

Gábor Áronról az alábbi linkeken olvashatnak:

 

http://www.nevpont.hu/view/11643

http://www.nevpont.hu/view/11644

 

 

A kép forrása:

 

http://mnl.gov.hu/a_het_dokumentuma/vasagyuk_rezagyuk_200_eve_szuletett_gabor_aron.html

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu 2018

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője