<p><strong><span style="font-size: medium; color: #000080;">drámaíró, műfordító</span></strong><br /><span style="font-size: medium; color: #000080;">Született: 1900. május 5. Abony, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye</span><br /><span style="font-size: medium; color: #000080;">Meghalt: 1975. május 7. Ascona, Svájc</span></p> <p> </p> <p><span style="font-size: medium;">Szülei: Háy Mór (†1934) mérnök, Weinberger Gizella (1868–1958). Testvérei közül: Háy Károly László (1907–1961) festőművész.</span></p> <p> </p> <p><span style="font-size: medium;">Középiskoláit Cegléden végezte, a bp.-i József Műegyetem Építészmérnöki Karán (1917–1919), a drezdai és berlini szépművészeti akadémián tanult (1919–1923).</span></p> <p> </p> <p><span style="font-size: medium;">A Tanácsköztársaság alatt a Közoktatási Népbiztosság Ifjúmunkás Propaganda Osztályának munkatársa (1919), a proletárdiktatúra bukása után emigrált (1920); Berlinben és Drezdában díszletfestőként és -tervezőként dolgozott (1920–1923). Hazatérése után állástalanként alkalmi szellemi munkákból élt (1923–1929), majd ismét Németországban (1929–1933), Hitler hatalomra jutása után Ausztriában, ill. Svájcban (1933–1935), utóbb a Szovjetunióban telepedett le (1935-től). A KMP tagja (1932).</span></p> <p> </p> <p><span style="font-size: medium;">A II. világháború után hazatért (1945), a Színművészeti Akadémia, ill. a Színház- és Filmművészeti Főiskola ny. r. tanára (1945–1951), főisk. tanára és a Dramaturg Szak vezetője (1951–1956), egyúttal a Filmgyár fődramaturgja is (1948–1950). <strong><span style="color: red;">Nagy </span></strong><strong><span style="color: red;" lang="CS">Imre</span></strong> (1896–1958) közeli munkatársa, a miniszterelnök köré szerveződő ellenzéki irodalmi csoport szellemi vezetője (1953–1956), tevékenységéért letartóztatták, s egy koncepciós perben hat év börtönre ítélték (1957. jan. 19.; amnesztiával szabadult: 1960. ápr. 1.). Szabadulása után írásaiból és műfordításaiból élt (1960–1964), a svájci Asconában telepedett le (1964).</span></p> <p> </p> <p><span style="font-size: medium;">Mérnöknek készült, de kiváló rajztehetsége miatt, németországi emigrációjában intenzíven kezdett el foglalkozni a képzőművészetekkel. Drezdai és berlini akadémiai tanulmányai idején színházaknál vállalt díszletfestői és -építői feladatokat. Színházi élményei hatására maga is írni kezdett: első művei magyar és német nyelvű elbeszélések voltak. Hazatérése után továbbra is prózával kísérletezett, <em>Budapest, idő: tíz év előtt </em>(1929) c., expresszionista hatásokat mutató első, a Tanácsköztársasággal szembeni kritikus regénye korábbi forradalmi múltjával való leszámolást, a forradalmakból való kiábrándulását jelzi. A mű megjelenésének évében azonban Háy Gyula a munkanélküliség elől már ismét Németországba ment, ahol újra kapcsolatba lépett a kommunistákkal, s az 1930-as évektől már ismét meggyőződéses kommunista írónak, sőt elsősorban drámaírónak vallotta magát. Első színművét még Magyarországon kezdte el írni: a <em>Főkapitányság</em> c. drámája (1930?) tkp. első regényére hasonlít, ám a végkövetkeztetés éppen ellenkező! A „jó családból” származó polgári diáklány, belekeveredik az illegális kommunista mozgalomba, fokozatosan maga is kommunistává válik, és hősies magatartásával félrevezeti a nyomozást.</span></p> <p> </p> <p><span style="font-size: medium;">Legismertebb drámája az <strong><em><span style="color: blue;">Isten, császár, paraszt</span></em></strong> (1932) egy ideológiai meghasonlás drámája; Zsigmond német-római császár és magyar király politikai okokból kénytelen máglyára küldeni Husz Jánost. A császár nem mentheti meg a máglyahaláltól Husz Jánost; a darabot a weimari Németországban mutatták be, a rendező <strong><span style="color: red;">Max Reinhardt</span></strong> (1873–1943). A kommunista Háy a műben forradalmi hevülettel a weimari politika kilátástalanságát és tehetetlenségét is illusztrálja. A dráma, akárcsak <strong><span style="color: red;">Bródy Sándor</span></strong> (1863–1924) történelmi drámái szakítottak az addigi hazafias drámákkal, ám míg a <em>polgári történelmi dráma</em> elsősorban magánéleti konfliktusokkal számolt, Háy Gyula szinte minden hazai előzmény nélkül megteremtette az ún. <em>szocialista történelmi drámát,</em> ahol a konfliktusok a történelmi osztályok jellegzetes képviselői között zajlanak, s a nép, mint történelemalkotó erő jelenik meg (a marxizmus deklaratív szintjén.). A jelenetek túlfűtöttsége, a párbeszédek mesteri sűrítése, a történelmi konfliktusok pontossága ugyanakkor a 20. századi magyar drámairodalom egyik jelentős alkotásává teszi a művet. Másik jelentős műve, a <strong><em><span style="color: blue;">Tiszazug</span></em></strong> (1936) a helyi, férjeiket megmérgező „arzénes asszonyok” embertelen világát mutatja be. A dráma műfaját nehéz meghatározni: <em>naturalista tragédia,</em> ill. <em>szociográfiai riport-dráma,</em> amely egyszerű dialógusokkal ábrázolja az eltorzult paraszti szerzésvágyat. A sorozatos gyilkosságok ebben a környezetben teljesen természetesek, a társadalmi előrelépésért vívott küzdelem megszokott formái, s ez a természetesség a maga naturalista paraszti környezetével egészen megdöbbentő hatást vált ki. Az „arzénes asszonyok” évekig együtt éltek szerelem nélküli házasságban férjeikkel, ám a főszereplő Árva Mari, már rögtön a lakodalom után megmérgezte az urát, „mert nem hálhatott vele.” Ezáltal abszurd módon Árva Mari lett a dráma erkölcsileg tiszta főhőse, mert nem kívánt hazugságban élni! A <em>Tiszazug</em> szintén a Bródy-féle – naturalista – drámai hagyományt folytatta, azzal a különbséggel, hogy Háy radikálisan szakított <em>A tanítónő</em> falusi életképével, ahol a főhős áll szemben az erkölcsileg romlott közösséggel. A <em>Tiszazug</em>ban nincs erkölcsi főhős, nincs pozitív szereplő, valamennyi alak egy végletesen züllött közösség tagja! Mindkét drámáját Németországban írta, Magyarországon csak 1945 után mutathatták be, s a premierek után Háy művei rögtön viták kereszttüzébe kerültek. Felkavaró, illúzióromboló tragédiái, extrém mondanivalójukkal ma is megosztják az irodalomtörténészeket.</span></p> <p> </p> <p><span style="font-size: medium;">Hazatérése után vezető szerepet játszott az újjászerveződő magyar kulturális élet irányításában. Mint a szovjetunióbeli magyar emigráció megbecsült tagja sorra jelentetik meg és mutatják be drámáit, sőt 1946-ban megkezdik életműsorozata kiadását is. Korábbi drámái valójában ekkor válnak ismertté és sikeressé, bemutatójuk és újabb művei premierjei az irodalmi élet jelentős eseményeivé váltak; jóllehet legújabb szocialista realista drámái meg sem közelítik korábbi művei színvonalát. Jellemző módon Kossuth-díját <strong><em><span style="color: blue;">Az </span></em></strong><strong><em><span style="color: blue;" lang="CS">élet</span><span style="color: blue;"> hídja</span></em></strong> című színművéért kapta, amelyik az ideiglenesen felállított Kossuth-híd építését mesélte el (1951-ben). Részt vett Rákosi Mátyás 60. születésnapja megünneplésében (ez alkalomra írta meg <em>Kovács elvtárs</em> c. hírhedt egyfelvonásosát, 1952-ben). Az 1950-es években igen termékeny szerző volt, drámái mellett azonban elsősorban publicisztikái munkásságot fejtett ki – a kor stílusának megfelelő harcias, agitatív hangnemben. Háy Gyula azonban tévedései és hibái mellett élete végéig hitt a szocializmus demokratizálásának lehetőségében, nemsokára csatlakozott Nagy Imre köréhez, s néhány év alatt a pártellenzék legendás figurájává vált. <em>Rajk László újratemetése</em> napján jelent meg <strong><em><span style="color: blue;">Miért nem szeretem?</span></em></strong> c. cikke, amely a <strong><span style="color: red;">Kucsera elvtárs</span></strong>ként nevesített pártbürokrata parvenüknek üzent hadat (az <em>Irodalmi Újság</em>ban, 1956. okt. 6-án). A cikk a szabad bírálatot, továbbá a pártfunkcionáriusi előjogokat követelte megsemmisítően gúnyos stílusban. A forradalom idején a <em>kucsera</em> fogalom köznevesült, s ‘a nép és a párt fölé rendelt, pöffeszkedő, korlátolt hivatalnokot, valamint az ezzel az életformával járó úrhatnám stílust és attitűdöt’ jelentette. A forradalom bukásának napján ő volt az, aki a Magyar Írók Szövetsége nevében a világ minden írójához, írószövetségéhez, tudományos testületéhez és a szellemi élet minden vezető személyiségéhez fordult a magyar demokrácia védelmében. A felhívása, amely a <strong><em><span style="color: red;">„Segítsetek! Segítsetek! </span></em></strong><strong><em><span style="color: red;" lang="CS">Segítsetek</span><span style="color: red;">!”</span></em></strong> kéréssel ért véget, az 1956-os forradalom igen gyakran idézett szállóigéjévé vált. A kialakuló Kádár-rendszer első évében a <strong><em><span style="color: red;">Déry Tibor-per</span></em></strong> másodrendű vádlottjaként hat év börtönre ítélték, jóllehet amnesztiával szabadult, de már nem sikerült visszatérnie a magyar irodalmi életbe. Börtönében kezdte el írni utolsó nagy műveit: a <strong><em><span style="color: blue;">Mohács</span></em></strong>ot, amely a nemzeti tragédia és a magyar tehetetlenség drámája és a Caligula konzullá megtett ménjéről szóló <strong><em><span style="color: blue;">A </span></em></strong><strong><em><span style="color: blue;" lang="CS">ló</span></em></strong> című abszurd komédiáját. Letartóztatása és fogvatartása idején – akárcsak Déry Tibor mellett – nyugat-európai kommunista művészek (pl. Yves Montand) és baloldali Nobel-díjas írók egész sora állt ki. A hatalomnak egyre kellemetlenebb lett, hogy tiltakozásul sorra tűzték műsorra drámáit nagy európai teátrumok. Kiszabadulása után többször is megfordult külföldön, majd egyik svájci útjáról nem tért haza, <strong><span style="color: red;">Asconá</span></strong>ban telepedett le. Élete utolsó éveiben, német nyelvterületen újra játszották sikeres drámáit, kiadták német nyelvű összegyűjtött műveit. Utolsó jelentős munkája az először szintén németül megjelent <em>Született 1900-ban</em> (<strong><em><span style="color: blue;">Geboren, 1900;</span></em></strong> 1971) nemcsak fontos kordokumentum, hanem egy monumentális körkép az 1930–1950-es évek német, szovjet és magyar munkásmozgalmáról.</span></p> <p> </p> <p><span style="font-size: medium;">Moszkvai évei alatt több filmforgatókönyvet is írt, hazatérése után szintén elvállalta néhány klasszikus magyar irodalmi mű (pl. <em>Bródy Sándor: A tanítónő</em>) forgatókönyvét. Mellőzése idején jelentős műfordítói tevékenységet is folytatott, klasszikus orosz és kortárs szovjet drámákon kívül elsősorban német irodalmat – Gerhart Hauptmann, C. F. Meyer és E. T. A. Hoffmann művei – tolmácsolta.</span></p> <p> </p> <p><span style="font-size: medium;">A Petőfi Társaság tagja (r.: 1948). – Kossuth-díj (1951), Nagy Imre-emlékplakett (posztumusz, 1995). – Művészeti írásai és kritikái elsősorban a <em>Nyugat</em>ban (1928–1929), a <em>Korunk</em>ban (1928–1936) és a <em>Magyar Iparművészet</em>ben jelentek meg (1930). </span></p> <p> </p> <p><span style="font-size: small;"><span style="text-decoration: underline;">F. m.:</span> Színhely: Budapest, idő: tíz év előtt. Regény. A borító Háy Károly Lajos munkája. (Bp., 1929); Gott, Kaiser und Bauer. Schauspiel. (Zürich, 1935); Haben. Schauspiel. (Paris, 1938); Isten, császár, paraszt. – Tiszazug. Színművek. (Moszkva, 1940); Magyarok. Elbeszélések. Többekkel. (Moszkva, 1942); Végeladás. Színmű. (Moszkva, 1942); Partizánok tükre. Elbeszélések. (Moszkva, 1943 és Bp., 1945); Németek. Színmű. (Moszkva, 1944); Végeladás. Színmű (Bp., 1945); Tiszazug. Színmű (Bp., 1945; lengyelül: Kraków, 1951; angolul: Vancouver, 1976); Ítélet éjszakája. Színmű. (Bp., 1946); Isten, császár, paraszt. Színmű. (Bp., 1946; cseh nyelven: Brno, 1949; lengyelül: Kraków, 1952; franciául: Paris, 1966); Emberi szó a színpadon. (Az Országos Magyar Színművészeti Akadémia Kiskönyvtára. Bp., 1947); A szovjet irodalom körvonalai. (A harmincéves Szovjetunió. 1917–1947. Bp., 1947); Merre tart a szovjet irodalom? (Társadalmi Szemle, 1947); A sevcsenkói hullámvadász. Regény. (Bp., 1947; németül: Berlin, 1949; lengyelül: Warszawa, 1950); Romok. Színmű 3 felvonásban. (Bp., 1947; szlovákul: Turciansky Svaty Martin, 1948); Vita a szovjet irodalom és kritika mai helyzetéről. (Társadalmi Szemle, 1949); Csehov drámai művei. A bevezető tanulmányt írta. (Bp., 1950); Dramaturgia. Főisk. jegyz. (Bp., 1951); Az élet hídja. Színmű. Ill. Varga Mátyás. (Bp., 1951; lengyelül: Kraków, 1952; oroszul: Moszkva, 1954); Dramen. (Berlin, 1951); Shaw, G. B.: Öt színdarab. A bevezető tanulmányt írta. (Bp., 1952); Forza. Színmű. (Serie teatro. 12. Milano, 1952); Gyilkosok tanyáján. Egyfelvonásos. Rendezői utasítások: Mészöly Tibor. (Színjátszók könyvtára. 39. Bp., 1953); Öt színdarab: Végeladás. – Tiszazug. – Gát a Tiszán. – Isten, császár, paraszt. – A pulykapásztor. (Bp., 1954); Sorsok és harcok. Hét színdarab: Főkapitányság. – Találkozás. – Ítélet éjszakája. – Az élet hídja. – Erő. – Három nehéz nap. – Varró Gáspár igazsága. (Bp., 1955); A pulykapásztor. Tragikomédia. Ill. Rajkay György. (Színjátszók könyvtára. 146–147. Bp., 1956); Gorkij: Mezítlábasok. Ford. Görög Imre, G. Beke Margit. A bevezető tanulmányt írta. (Bp., 1956); Történelmi dráma – társadalmi dráma. (Társadalmi Szemle, 1963); Mohács. Dráma. 1–2. (Kortárs, 1964); Királydrámák. Hat színdarab: Isten, császár paraszt. – A barbár. – A porosz csoda. – Mohács. – A ló. – Attila éjszakája. (Bp., 1964); Dramen. I–II. köt. (Rowohlt Paperback. Hamburg, 1964–1966); Geboren. 1900. Erinnerungen. Visszaemlékezések. (Hamburg, 1971; 2. kiad. 1974; 3. kiad. 1980; angolul: Born, 1900. Memoirs. Az előszót Koestler Arthur írta. London; 1974; magyarul: Született 1990-ban. Ford. Majoros Éva. Bp., 1990); Kucsera. Miért nem szeretem Kucsera elvtársat? Regénytöredék, cikkek. (München, 1978); <span style="text-decoration: underline;">ford.:</span> Rahmanov, Leonyid: Viharos alkonyat. Színmű 3 felvonásban. (Szovjet színpad. Bp., 1945); Szimonov, Konsztantyin: Orosz emberek. Színmű 3 felvonásban. Ford. (Szovjet színpad. Bp., 1945); Kornyejcsuk, Alekszandr: Csillagtárna. Színmű. Ford. (A szovjet színpad remekművei. Bp., 1950); Osztrovszkij, Alekszandr: Utolsó áldozat. Ford. (Osztrovszkij drámái. Bp., 1950; 2. kiad. 1962); Osztrovszkij, Alekszandr: Bolond pénz. Komédia 5 felvonásban. Ford. (Szovjet színpad. Bp., 1953); Csehov: A három nővér. Színmű 4 felvonásban. Ford. (Bp., 1955); Ceng Pu: Virág a bűn tengerében. Regény. Oroszból ford. Az utószót Tőkei Ferenc írta, ill. Molnár Ágnes. (Bp., 1962; Új kiad. 1988); Meyer, Conrad Ferdinand: Pescara megkísértése. Elbeszélések. Vál., ford. (Bp., 1962); Osztrovszkij, Alekszandr: A művésznő és rajongói. Komédia. Ford. (Világszínház. Bp., 1963); Hoffman, Ernst Theodor Amadeus: Kis Zaches, más néven Cinóber. Regény. A fametszeteket Klemke, Werner készítette. (Bp., 1963); von Grimmelshausen, Hans Jacob Christoffel von: A kalandos Simplicissimus. I–II. köt. Regények. Ford. Ill. Hincz Gyula. (Bp., 1964); Pudovkin, Vszevolod: A filmrendező és a filmszínész művészete. Ford. Mérei Ferenccel. 16 táblával. (Bp., 1965); <span style="text-decoration: underline;">forgatókönyvei:</span> Bródy Sándor: A tanítónő. (Bp., 1945); Móricz Zsigmond: Úri muri. (Bp., 1949); Mikszáth Kálmán: Különös házasság. (Bp., 1951); <span style="text-decoration: underline;">színművei:</span> Tiszazug. Dráma. (Bem.: Nemzeti Színház, 1945. máj. 18. és Debreceni Csokonai Színház, 1984. febr. 11.); Isten, császár. paraszt. Dráma. (Bem.: Nemzeti Színház, 1946. máj. 10.; Madách Színház, 1983. jan. 28. és Szolnoki Szigligeti Színház, 2001. szept. 28.); Ítélet éjszakája. Dráma. (Bem.: Állami Madách Színház, 1948. dec. 13.); Az élet hídja. Dráma. (Bem.: Nemzeti Színház, 1951. febr. 13.; Győri Dunántúli Népszínház, 1951. márc. 1.; Szegedi Nemzeti Színház, 1951. márc. 12.; Miskolci Nemzeti Színház, 1951. ápr. 4.; Kecskeméti Katona József Színház, 1951. jún. 19.); Erő. Dráma. (Bem.: Katona József Színház, 1952. febr. 25. és Szegedi Nemzeti Színház, 1952. márc. 15.); A ló. Dráma. (Bem.: Veszprémi Petőfi Színház, 1986. máj. 16.; Komáromi Jókai Színház, 1990. okt. 12.; Egri Gárdonyi Géza Színház, 1996. dec. 6.); Attila éjszakái. Dráma. (Bem.: Gyulai Várszínház, 1986. júl. 4.); Mohács. Dráma. (Bem.: Madách Színház, 1987. szept. 25.; Komáromi Jókai Színház, 1991. okt. 18.; Egri Gárdonyi Géza Színház, 2012. jan. 27.).</span></p> <p><span style="font-size: small;"> </span></p> <p><span style="font-size: small;"><span style="text-decoration: underline;">Irod.:</span> Schöpflin Gyula: H. Gy.: Színhely: Budapest, idő: tíz év előtt. (Nyugat, 1930); Babos Antal: H. Gy. színdarabjai. (Korunk, 1933); Mohácsi Jenő: Egy Zsigmond-dráma. (Nyugat, 1936); Losonczy Géza: Vádirat a feudális Magyarország ellen a Nemzeti Színház színpadán. (Szabad Nép, 1945. 46.); Hungária irodalmi lexikon. Szerk. Kőhalmi Béla, Révay József. (Bp., 1947); Magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965); Osváth Béla: H. Gy. (O. B.: Türelmetlen dramaturgia. Bp., 1965); Radnóti Zsuzsa: H. Gy.: Királydrámák. (Kortárs, 1965); Hermann István: A mozgástér dramaturgiája. (H. I.: Szent Iván éjjelén. Bp., 1969); Lukács György: H. Gy. két színdarabja. (L. Gy.: Magyar irodalom, magyar kultúra. Bp., 1970); Munkásmozgalomtörténeti lexikon. Szerk. Vass Henrik. (Bp., 1972); Halálhír. (Népszabadság, 1975. máj. 8.); Béládi Miklós–Pomogáts Béla–Rónay László: A nyugati magyar irodalom 1945 után. (Bp., 1986); Szántó Judit: Klasszikus születik. H. Gy. két drámájának hazai bemutatójáról. H. Gy.: A ló és H. Gy.: Attila éjszakái. (Színház, 1986); Nagy Péter: H. Gy.: Isten, császár, paraszt. (Kritika, 1983); Gosztonyi Péter: Találkozásaim H. Gy.-val. (Élet és Irodalom, 1991. okt. 11.); Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. (Bp., 1992); H. Gy. viszontagságai a börtönévek után. Vál., közreadta Standeisky Éva. (Magyar Hírlap, 1995. 105.); Gosztonyi Péter: H. Gy. emlékezete. (Magyar Hírlap, 1996. 99.); Litván György: Született 1900-ban. Emlékezés H. Gy.-ra. (Élet és Irodalom, 2000. 18.); Háy Éva: A barikád mindkét oldalán. Visszaemlékezés. (Bp., 2000); Magyar filmlexikon. Szerk. Veress József. (Bp., 2005); László Ferenc: Aki nem szerette Kucserát. Elsüllyedt szerzők. H. Gy. (Magyar Narancs, 2011. 22.).  </span></p>