Enciklopédiák és lexikonok Magyarországon
Enciklopédiák és lexikonok Magyarországon

2021. szeptember 21. Kedd

Enciklopédiák és lexikonok Magyarországon

Apáczai Csere Jánostól a Wikipédiáig és azon is túl


Előadásvázlat – címszavakban

I. Az enciklopédia és a lexikon fogalmak megjelenése

 

 

1. enciklopédia: az enciklopédia (encyclopaedia) szó görög eredetű, elemeinek jelentése enkükliosz ‘teljes körű’ és paideia ‘nevelés’. Ha a szó mai jelentése, ‘tudományokat rendszerező ismerettár’ alapján közelítünk témánk vizsgálatához, feltűnően nehezen találunk összefüggést a görög etimológiával. A korabeli – 16–17. századi – enciklopédiák kétségtelen, hogy valamilyen rendszerbe foglalt ismerettárak voltak, de ezek az ismerettárak a tudományoknak (és ritkábban a művészeteknek), mint ismeretanyagoknak azon általános körét foglalták magukba, amelyeket szerzőik még ifjúkorban elsajátítandóaknak véltek. Ezen enciklopédiák ugyanis elsősorban tankönyvek voltak és csak másodsorban ismerettárak, az első enciklopédikus szerzők az ifjak teljes körű (enkükliosz) nevelésére (paideia) törekedtek, s eme törekvésükhöz válogatták össze valamilyen korabeli progresszív ideológia mentén a szükséges ismeretanyagot. A kifejezésben tehát benne van a görög küklosz (latin cyclus) ‘kör’ szó is, azaz az enciklopédia tkp. ‘körben nevelést’, azaz az ismeretek teljességére törekvő, tárgykörökön keresztül történő nevelést jelent.

A 16–17. század a puritánus eszmék virágkora, az első enciklopédikus szerzők szinte kizárólag református teológusok, nemritkán karteziánus filozófusok voltak. A református teológusok a korabeli hitvitákon az ó- és az újszövetségi szent könyvek magyarázatánál az eredeti (héber, arámi, szír) szövegekhez nyúltak vissza, továbbá szükségesnek gondolták a rabbinikus és a talmudi héber szövegek, miképpen az arab nyelv ismeretét is, mert a középkori zsidó írásmagyarázók elsősorban az arab filozófiából merítettek. Senkisem érthette meg a Szentírást enciklopédikus tudás nélkül, s paradox módon az ó- és újszövetségi ismeretek sokszor racionális gondolkodással párosultak. A tudósok enciklopédikus műveltségükkel a „mindenről tudást„, mint igényt és elvárást támasztották a tanulni vágyókkal szemben. Az enciklopédikus tudás komplexitását a megszületendő és matematizálódó modern természettudományok újabb és újabb korszakos felismerései egészítették ki. A racionális gondolkodás ugyanakkor részeire bontotta a valóságot, felfedezte a mechanika törvényeit. Új tudományos magatartás, a kételkedés, a kísérletezés, a vizsgálódás alakult ki.

Az első mű, amely a fent kifejtett értelemben a címében viselte az enciklopédia kifejezést Paul Skalic (= Skaliczius) horvát (!) származású humanista szerző műve: Encyclopaedia seu orbis disciplinarum tam sacrarum quam prophanarum epistemon… (Bázel, 1559). Ennél lényegesen ismertebb a második ilyen mű: Johann Heinrich Alsted (= Alstedius) hétkötetes munkája az Encyclopaedia Cursus Philosophici (1630). Alstedius az Erdélyi Fejedelemség leghíresebb iskolájában a gyulafehérvári kollégiumban tanított filozófiát. Apáczai is itt tanult, jóllehet már nem ismerhette Alstediust (aki 1638-ban meghalt) Encyclopaediája azonban Apáczai művének egyik legfontosabb forrása lett.

 

Apáczai Csere János: Magyar Encyclopaedia (1653)

 

Apáczait tanítói és tanulmányai egészen ifjúkora óta az enciklopédikusság elsajátítására sarkallták. A korabeli puritánus hit ugyanis – mint már korábban szóltunk róla – megkövetelte az ismeretek teljeskörű elsajátítását, az ó- és az újszövetségi szent könyvek újtípusú magyarázatához újtípusú, komplex tudásra volt szükség. A mű eredeti címe Pasoptron volt, a tárgykör egyetemessége miatt (a szó jelentése: ‘mindent áttekintő’, ‘mindennek tükrében’). Apáczai kiválogatta korának legismertebb szerzőit, a szerzők alapján elrendezte azokat a tudományokat, amelyeket a legszükségesebbeknek tartott, s azokat illő rendbe szedte. A Magyar Encyclopaedia legfontosabb céljának azt tartotta, hogy enyhítse azt a hatalmas hiányt, amely a hazai nyelven írott művekben mutatkozik. A műnek másik célja az volt, hogy legyen legalább egy könyv, amelyből a magyar ifjúság a műveltség „szövedékes szálait legombolyíthatja.„ A kiadvány tehát nem a mai értelemben vett enciklopédia, főleg nem lexikon.

Az első magyar ismerettár természettudományi jellegű alkotás. A mű 257 lapja képviseli a matematikát és a természettudományokat, 74 lapja a társadalomtudományokat, 47 lapja a teológiát. Apáczai nem törekedett eredetiségre, mégis eredeti az, ahogy az első, középiskolásoknak szánt ismeretanyagot összeválogatta, és az ahogy, az ilyetén átvett bölcseleti eszméket új gondolati rendszerbe szervezte. Könyve szerkezeti meghatározójának a descartes-i felfogást tartotta, a Magyar Encyclopaediát ezért a karteziánus ismeretelmélet alapján szerkesztette és rendszerezte, vagyis a mű a descartes-i ismeretelmélet alapján a korabeli tudományokat rendszerbe foglaló oktatókönyv.

Sem a hely, sem a mód és sem az idő azonban nem volt alkalmas arra, hogy Apáczai műve elterjedjen, általánosan forgatott tankönyvvé váljon. A magyar nyelvű közép- és felsőoktatásra még több mint másfél évszázadot kellett várni, s az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy erre a feladatra Apáczai ismerettára, elsősorban a magyar nyelv „meztelensége„ miatt képtelen volt.

Paradox módon az első ismerettár bevezetését a szerző latin nyelven írta, a sors furcsasága, hogy latin nyelven magyarázta, hogy miért írta meg nagy művét nemzeti nyelven, s latin nyelven indokolta meg azt is, hogy új dolgoknak, új fogalmakat kell alkotni – magyarul! Könyvtörténeti érdekesség, hogy Apáczai művét megjelenésének 150. évfordulóján, 1803-ban Streibig József újra kiadta; a latin nyelvű előszót magyar nyelvre fordította, és az egész művet sajtó alá rendezte Rájnis József. Az akkori magyarországi állapotokat jelzi azonban, hogy a művet több lényeges részén a cenzúra megcsonkította: kimaradt a műből – többek között – a jobbágynyilatkozat, a zsarnokölés szabadsága, ill. a magyar felsőoktatású intézmények hiánya miatt érzett elkeseredés.

A korabeli kritika azonban így is elégedetlen volt a mű megjelentetésével:

„Mi szándéka volt azonban e vállalkozással annak a férfiúnak, aki a jelen kiadást gondozta, el sem tudjuk képzelni. Ugyanúgy nyomtatta le, ahogyan százötven évvel ezelőtt kiadták. Mivel nem hihetjük, hogy tudományos szakember ilyen meggondolatlanul és céltalanul pocsékolhassa a papírt, kénytelenük vagyunk e vállalkozást nyomorult könyvkereskedői spekulációnak tekinteni, amely azáltal akarja az újság ingerét megszerezni, hogy az eredetinek előszavát… magyar köntösbe öltözteti„.

 

2. lexikon: a lexikon szó latin eredetű, a lego, -ere, lexi, lectum ige eredeti jelentése ‘összegyűjt, összeszed’ és ‘kiszemel, kiválaszt’ (tudniillik a szavakat). Nyilván, ha valaki valamilyen rendben kiválasztja és összegyűjti a szavakat, az előbb-utóbb szépen fog beszélni, ill. a szép beszédet elősegíti, ha kigyűjtjük, kiválogatjuk a megfelelő szavakat. A lego szó későbbi jelentése ‘beszél, szavakat mond’, ill. a szóból képzett főnév, a legsis ‘összegyűjtött szavak’ azaz ‘beszéd’. Az első lexikonok szószedetek, szótárak, azaz ‘rendezett szavak’ voltak. A lexikon szó még sokáig ‘szótárat’ és nem ‘ismerettárat’ jelentett.

Az első magyar lexikon azaz ‘szószedet’, amely címében is viselte ezt a kifejezést Bod Péter Szentírás értelmére vezérlő magyar leksikon (1746) című műve volt. Bod Péter a Szentírás könnyebb megértésére szolgáló művet állított össze. Az első magyar „leksikon“ közvetlen előzménye Kőrösi Mihály Az új testámentumra mutató tábla c. műve volt (1739). Kőrösi az Újszövetségben található „majd minden dolgokat“ (közel ezer szót és kifejezést) betűrendben csoportosította. Kőrösi azonban minden magyarázat nélkül csak azt a célt tartotta szem előtt, hogy műve nagy könnyebbségül szolgáljon az olvasónak, aki a szent könyveket forgatni kívánta. Vagyis Kőrösi csak tájékoztatni, segítséget nyújtani kívánt, Bod Péter viszont magyarázni, kifejteni és megvilágosítani akarta a bibliai példabeszédeket. A „leksikon“ 657 betűrendbe szedett bibliai kifejezést magyarázott, megmutatva a rájuk vonatkozó paralelhelyeket is.

Az első magyar „leksikon“, a szótár és egy különleges művelődéstörténeti könyv sajátos keveréke volt. Bod Péter kigyűjtötte a legfontosabb bibliai szavakat és kifejezéseket, megmagyarázta a szavak jelentését, felismerte a szentírásban levő frazeológiák jelentőségét. A „leksikon“ mégis több lett, mint egy szótár, mert a szavak magyarázatához kis históriai hátteret is közölt, ill. a címszavakhoz hozzáfűzte saját protestáns értelmezéseit.

 

Bod Péter: Magyar Athenas (1766)

 

Bod Péter első (jelentősebb) műve az első magyar „leksikon“ volt a szó ‘szótár’ értelmében. Utolsó műve pedig a Magyar Athenas, az első magyar nyelvű életrajzi lexikon volt.

Bod Péter haláláig gyűjtötte a könyveket, rendszerezte és rendezgette az enyedi kollégiumi könyvtárat, ill. Bethlen Kata udvari bibliotékáját, elkészítve mindkét (később a nagyasszony halála után eggyéváló) téka katalógusát: a Bethlen Kata könyvtárában fellelhető munkák voltak a Magyar Athenas alapforrásai. A vállalkozás teljesebbé tétele érdekében levelezésbe kezdett Cserey Mihállyal, Sinai Miklóssal, Veresmarti Sámuellel, Veszprémi Istvánnal. Különösen jelentősek a gr. Ráday Gedeonnal váltott levelei. A kor másik nagy könyvgyűjtőjét szintén az a vágy hajtotta, hogy összegyűjtse a magyar irodalom műveit, s amikor megismerte az enyedi kollégium bibliotékáriusát, önzetlenül felajánlotta segítségét Bod Péternek. Bod Péter elsősorban az Erdélyben és Magyarországban élt tudós embereket akarta „előszámláltatni“, s közülük is csak azokat, akik valamilyen írást maguk után hagytak (ez a rendező elv a későbbi biobibliográfiákban is feltűnik). Azoknak az írásait „szedegette össze“, akik nagy ékességére voltak a magyar nemzetnek, bár előfordult, hogy idegen országban éltek, mégis magyarnak tartattak. Bod Péter művének az Athenas címet adta (azaz a lexikon szót ilyen jelentésben nem ismerte!), „mert Athenasban laktanak régen a bölcs emberek, akik Görögországban nevezetesek voltanak. Egybehívtam én is [mindazokat] akik Magyarországban s Erdélyben voltanak, hogy csináljanak egy Athenast…„

A Magyar Athenas 528 írót és 55 névtelenül (nevetlen könyvek) megjelent művet ismertet. Külön érdekesség, hogy néhány tudósnő is helyet kap a gyűjteményben, a már említett Bethlen Katán kívül Dániel Polyxéna és Petrőczi Kata Szidónia. Az egyes írókat betűrendben ismerteti oly módon, hogy először az író életrajzát közli, majd művei következnek, megjelenésük éve szerint. Bár mai lexikográfiai és filológiai precizitást anakronizmus lenne elvárni egy 18. századi kiadványtól, Bod Péter mégis felismerte a ma is példamutató közlési fegyelmet (alapadatsor+életrajz+értékelés+művek) és ezt a módszert igyekezett valamennyi címszaván végigvinni. Bod Péter azonban nem csak adatokat gyűjtő és közlő pennás ember volt, mint ahogy a Magyar Athenas sem csak életrajzi lexikon. A nagytudású székely pap szinte minden szócikkét igyekezett személyes véleményével kiegészíteni, Szerb Antal szerint művének báját épp anekdotikus anyaga adja meg. Mivel a legtöbb szerzőjének könyve Bethlen Kata könyvtárában is helyet kapott, vagy ha nem, hát más úton-módon Bod kezébe került a könyv (s azt ő illő módon el is olvasta) óhatatlanul is hozzáfűzte megjegyzéseit. Vitatkozott a szerzővel, dicsérte, avagy elmarasztalta az írást, bizony még az is megesett, hogy – horribile dictu! – ócsárolta a neki nem tetsző pápistát. A Magyar Athenas bájos anekdotái, vagy harsogó ítéletei miatt a művet nemcsak az első életrajzi lexikonnak, de az első magyar irodalomtörténeti műnek is tarthatjuk. Ami azonban egy irodalomtörténeti írásban erény, az nem feltétlenül az egy „sine ira et studio“ lexikonnál. A mű előszavában arról biztosítja az olvasót, hogy a könyvből vallására nézve nem marad ki senkisem. Nos ha ez így is van, a Habsburgok protestánsellenességét többször, személyesen is megtapasztaló, harcos kálvinista pap nem mindig tudott felülkerekedni elfogultságán. Katolikus szerzőről ritkán mond jót, az ilyen szerzőt „fene ette lelkiismeretű rozsdás írónak“, művét pedig „ördög epéjébe mártott penna gyümölcsének“ nevezi. Olyan munka is volt, amiről azt írta, hogy „mind betűje, mind papirosa ennek igen szép, kár volt, hogy a könyv hasznosabbra nem fordíttatott.“

A munka műfaja lexikon a szó mai értelmében. Bod Péter továbbbá összegyűjtötte kora legismertebb munkáit, s célul tűzte ki, hogy ezen szerzők egy tudós társaságot alkossanak. A tudós társaságot nem sikerült létrehoznia, kortárs és elhalt tudósok – mai szóval élve – virtuális akadémiája azonban megvalósult a Magyar Athenas lapjain.

 

Apáczai kora tudományosságát igyekezett a karteziánus ismeretelmélet szerint a tanuló ifjúság számára összefoglalni. Bod Péter Magyar Athenasa elsősorban 16–18. századi tudós-szerzők életútját követte nyomon. Apáczai enciklopédikussága a tudományok összességét felvonultató általános tankönyvet eredményezett. Bod Péter enciklopédikussága az első életrajzi lexikonhoz, a Magyar Athenashoz vezetett. Az ‘enciklopédia’ és a ‘lexikon’ fogalmak 17–18. századi megjelenése elvezetett az első magyar nyelvű ismerettárak megszületéséhez, jóllehet a fogalmak nyelvi bizonytalansága végigkísérte nemcsak ezt a két századot, de a 19. század elejét is.

 

 

II. Az enciklopédia és a lexikon fogalmainak mai kialakulása

 

 

 

1. 

 

A 19. századra a lexikon és az enciklopédia fogalmak jelentése a különböző nyelvekben összeértek. Az enciklopédikus, áttekintő, lényegre összpontosító gondolkodásmódot (enciklopédia) felváltotta a pozitivista tudományosság minden apró eredményét regisztráló, alfabetikus szószedetek (lexikon). A nagy kultúrával, szervezett tudományos élettel rendelkező nemzetek sorra adták ki lexikonjaikat (jóllehet a két fogalom egymásba csúszása miatt a nagylexikonok sokszor ‘enciklopédia’ név alatt jelentek meg).

A magyar művelődéstörténet szempontjából is fontos első német Konversationslexikont 1796-ban adta ki Renatus Gotthelf Löbel és Christian Wilhelm Franke, ezt a vállalkozást vásárolta meg 1808-ban Friedrich Arnold Brockhaus. Ez már valódi lexikon volt: az újabb és újabb köteteket állandóan frissítették, teljes címszavakat dolgoztak át, a mindennapi ismeretek és a tudományok újabb és újabb címszavakat szültek, s a lexikográfia mint műfaj is egyre inkább önállósult, miután fokozatosan tisztázódtak a lexikonszerkesztési alapelvek.

 

Néhány egyéb dátum még:

1771: az első Encyclopaedia Britannica 3 kötetben; az 1778–1783 közötti új kiadás már tízkötetes. Nemsokára a sorozat is kettéválik: Macropaediára – enciklopédiára és Micropaediára – lexikonra.

1839–1855: az első Meyers Konversations Lexikon 18 kötetben

1864–1876: az első Nagy Larousse 15 kötetben

 

 

2.

 

 

Közhasznú Esmeretek Tára (1831–1834). Szerk. Döbrentei Gábor

 

 

A Közhasznú Esmeretek Tára volt az első magyar nyelvű, mai értelemben vett lexikon, amely a korábban már említett német Brockhaus-cég Konversationslexikonának igen elterjedt hetedik kiadásán alapult; pontosabban annak átdolgozását, fordítását és kiegészítését vette tervbe. A szerkesztő Döbrentei Gábor, a nemrégiben megalakult Magyar Tudós Társaság első titoknoka volt. 1830. jan.-ban megjelent Wigand Ottó első előfizetési felhívása az első mutatvány szócikkekkel. Az első artikulus Almási Balogh Pál, ismert homeopata orvos írása volt az agyvelőről. Bármily furcsa is, de ez az agyvelőről szóló cikk, ill. a cikkre válaszul érkező Bugát Pál-féle Igazítás (Tudományos Gyűjtemény, 1830) indította el a hírhedtté vált Konversationslexikon-pert. Az egész vita – amelyet itt hely és idő hiányában nem tudunk érinteni meglehetősen kisstílű volt. A korszak a nyelvújítás korszaka, s Bugát azt kifogásolta, hogy Balogh nem pontosan használta az újdonatúj kifejezéseket: már maga az agyvelő sem helyes, a ma már nem ismert borék szót használja az agykéregre, „taknyos hártya“ helyett „savós hártyáról“ szól stb.-stb. A vita a későbbiek folyamán teljesen eldurvult, s valóságos röpiratirodalmat gerjesztett a két tudós mellett, ill. ellene. A tudományos élet vezetői élükön Bajza Józseffel és Kisfaludy Károllyal sorra Bugát Pál mögött sorakoztak fel – ez a vita évekig – mai szóval élve – a közbeszéd tárgya lett; ez lett az első magyar írói viaskodás mely közvéleményt formált. Az irodalmi purpárlé előnye, hogy az első magyar lexikon szinte mindenkit foglalkoztatott – a lexikon kifejezés ekkor vált a magyar művelt olvasóréteg által széles körben ismert fogalommá (jóllehet a címben még nem szerepelt a lexikon szó!). Nem elhanyagolható azonban a hátrány sem: a magyar szellemi élet vezetői tüntetőleg távolmaradtak az első ismerettártól (maga gr. Széchenyi István is visszalépett); s az, hogy számos jeles szerzőt nem sikerült megnyerni a vállalkozásnak ez rányomta bélyegét az első magyar lexikonra is. (Néhány ismertebb szerző, aki megmaradt: Schedius Lajos, Guzmics Izidor, Vásárhelyi Pál és persze Döbrentei Gábor).

 

A Közhasznú Esmeretek Tára 1831-től 1834-ig jelent meg 12 kötetben; közel 6500 oldalon kb. 12 000 címszót felvonultatva. A lexikoníráson a szerkesztő elsősorban a német eredeti magyar nyelvű fordítását értette, ám ez így is óriási teljesítménynek számított – hisz a tudományos fogalmak nagy részére még nem volt pontos kifejezés – s ezt segítette elő a nyelvújítás (s a lexikonbotrány röpirat-irodalma pedig óhatatlanul is előmozdította az új fogalmak széles körű elterjedését is). Néhány – nem, vagy csak részben megvalósult – nyelvújítása: anarchia = fejedelmetlenség; aerosztatika = levegőiránytudomány; pszichoterápia = lélekgyógytudomány; radicalreformerek = alapújítók stb. Az új fogalomalkotáson kívül a szerzők igyekeztek a szócikkeket magyar vonatkozásokkal kiegészíteni (pl. a Kávéházak címszóból kiderült, hogy Pesten 1831-ben közel 40 kávéház működött). A Cholera cikk pedig részletesen tudósít az 1830–1831. évi nagy kolerajárványról stb.

Persze túlzás lenne mai lexikonszerkesztési alapelveket számonkérni az első magyar lexikonon. Az azonban felettébb feltűnő, hogy már az első lexikonra is mennyire rányomta bélyegét a politika: a nagy francia forradalom radikálisai, a jakobinusok a Zendítők Franciaországban címszó alatt szerepelt; képviselőik közül nincs szócikk Saint-Just-ről; Roberspierre-ről viszont a következőket tudhatjuk meg: „jól declamált, de ékesszólással nem bírt“ „…a gúnyolódást kedvelé, elleneit gyakran czáfolta meg…“ amúgy „nyúlszívű volt, ez az oka, hogy zsarnoksága nem sokáig tartott.“

 

A vállalkozás nem volt sikeres, a lexikon miatt állandó támadásnak kitett Wigand Ottó elhagyta az országot. A Közhasznú Esmeretek Tára sorozatát Vállas Antal matematikus Nemzeti Encyclopaediája avagy Magyarország és Erdélynek államföldrajzi és történeti nevezetességei szótár-alakban követte. Vállas műve befejezetlen maradt (1848-ban jelent meg az első hét füzet). A forradalom és szabadságharc bukása után Vállast megfosztották katedrájától, az elkeseredett matematikus az Egyesült Államokba menekült, s igen nagy szegénységben halt meg.

Vállas Antalnál sikeresebbnek bizonyult Török János gazdatiszt. Legalábbis abban az értelemben, hogy sikerült befejeznie az Egyetemes Magyar Encyclopaediát, az 1861-től 1876-ig, a Szent István Társulat által megjelentetett első magyar ismerettárat. Ha felfigyelünk Vállas és Török művének címére láthatjuk, hogy ott már az enciklopédia kifejezés, mint a lexikon fogalom szinonimája szerepel. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy a lexikon kifejezést a korábbi lexikonbotrány miatt inkább elkerülték az újabb ismerettár kiadói, ill. arra vezethető vissza, hogy a külföldi terminus technicusok is meglehetősen bizonytalanok a fogalmak tekintetében.

Török János Egyetemes Magyar Encyclopaediája mindenesetre a világi és az egyházi tudományok teljességét célozta meg, ez azonban nem valósulhatott meg. A műről mindent elárul, hogy az ábécé első betűjére 4 kötet jutott:

I. A–Ajuga; II. Aka–Amerika; III. Amerikai–Asai; IV. Asa–Ázsia (több mint 5000 hasábban. A XIII. (utolsó kötet) betűhatára: Só–Zwingli (460 hasábban!).

 

 

3.

 

 

Pallas Nagy Lexikona (1893–1900) és Révai Nagy Lexikona (1911–1927): a 19. század végén már alig volt olyan igényesebb magyar értelmiségi család, felsőfokú tanintézet vagy gimnázium aki vagy amely ne rendelkezett volna legalább egy német nyelvű lexikonsorozattal (de nem voltak ismeretlenek a francia és az angol lexikonirodalom művei sem). Az asszimilálódó, magyar nyelvére egyre büszkébb polgárság körében megnőtt az igény egy magyar lexikonsorozatra, hisz „a világ kultúrnemzetei közül egyedül a magyarnak nem volt még lexikona.”

A Pallas Nagy Lexikona közvetlen előzménye az 1879 és 1885 között Rautmann Frigyes és Somogyi Edeszerkesztésében megjelent 17 kötetes Magyar lexikon. Az összes tudományok encziklopédiája volt. Figyelemre méltó, hogy ez volt az első magyar lexikon, amely már címében is lexikon volt, jóllehet az alcímben rögtön ismét felbukkan az enciklopédia kifejezés is. Miután Rautmann csődbe ment, Gerő Lajos 1882-ben megvette a könyvkiadó vállalatát, 1884-ben pedig megalapította a Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaságot. Viszonylag közismert, hogy a Révai Nagy Lexikona a Pallas Nagy Lexikonán alapult, a Pallasról viszont kevéssé köztudomású, hogy a Magyar lexikonra épült. A Pallas Nagy Lexikona volt az első befejezett, magyar nagylexikon – mind a mai napig a magyar lexikonok alapműve. A címben először bukkan fel a nagylexikon kifejezés, amely a munka nagyságát, általánosságát és teljességre való törekvését kívánta jelezni.

A lexikonkészítés először használta fel az eddigi ismerettárak eredményeit – az elsőként felállított dokumentáció feladata az addigi lexikonok címszavainak témakörönként történő csoportosítása, és a napi aktualitásokkal történő bővítése volt. A meghatározott címszócsoportokon belül lehetőség szerint a teljesség igényével léptek fel: tudatos címszólistákból építkeztek: pl. egy bizonyos lélekszámig felvették az Osztrák–Magyar Monarchia valamennyi települését hivatalos és nemzetiségi helynevekkel. Ez rögtön azzal járt, hogy a címszavak közötti tájékozódásra bevezették és következetesen alkalmazták a belső utalók rendszerét. A szócikkek egységes szerkezetének kialakítására törekedtek: pl. a már említett település cikkek egységes történeti vázra épültek, amelyeket egységes elvek alapján készült statisztikák, térképek és illusztrációk egészítettek ki, ill. a jelentősebbnek vélt címszavakat irodalomjegyzékkel emelték ki.

A Pallas Nagy Lexikona 16 kötetben (+ 2 pótkötet) 1893-tól 1900-ig jelent meg, s a kb. 110 000 szócikket, 10 000 illusztrációt és 30 000 belső hivatkozást tartalmazó nagylexikonról a kortársak is megállapították, hogy az nem más mint „a 19. századot lezáró korszakos vállalkozás.“

 

Bármennyire is sikeres vállalkozás volt szakmailag a Pallas Nagy Lexikona, akárcsak elődje, a Magyar lexikon ez is csődbe ment. A Pallast összes tartozékával (elsősorban a rendkívül értékes dokumentációval) 1899. okt. 30-án (vagyis még az utolsó pótkötet megjelenése előtt!) megvette Révai Mór János és a Révai Irodalmi Intézet Rt. (ez volt addig a legnagyobb könyvkereskedési tranzakció Magyarországon). Révai Mór János apja révén már gyermekkorában megismerkedett Heinrich Eduard Brockhausszal, s ettől kezdve semmi más nem érdekelte, csak az, hogy létrehozza a „magyar Brockhaust.” Az apja, Révai Sámuel által alapított Révai Irodalmi Intézet Rt.-t 1896-tól vezette Révai Mór, s 1899-ben már olyan sikeres vállalkozások fémjelezték a cég működését (és dicsérték Révai Mór János ügyességét) mint pl. a 100 kötetes Jókai-díszkiadás (1894–1898) vagy az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című reprezentatív díszalbum-sorozat (1885-től). S bár később még kiadta – többek között – a Révai Világkönyvtár és a Révai Klasszikus Regénytár (1904–1937) száznál is több kötetét élete legnagyobb vállalkozásának a Révai Nagy Lexikonát tekintette.

A Révai Nagy Lexikona folytatta elődje, a Pallas Nagy Lexikona hagyományait: a két vezető szerkesztő (Kovács Zoltán és Sziklay János) közül Kovács már a Pallasnál is dolgozott. A két vezető szerkesztő munkáját 13 belmunkatárs és további szakszerkesztők segítették; közel 900 munkatárs (köztük 50 akadémikus) dolgozott a legnagyobb magyar lexikonvállalkozáson. A Révai első kötetének szedési munkálatai 1910. aug. 5-én kezdődtek meg, az I. világháború kitöréséig, 1914-ig 11 kötet jelent meg, 1916-ig újabb három. A háborús nehézségek miatt újabb kötetek 1922-ig nem követték a sorozatot. (Néhány érdekesség: 1918-ban Révai Mór János személyesen vállalta 26 000 előfizetője kárpótlását. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején elkobozták a vállalkozás felhalmozott papírmennyiségét; erre nyomtatták ki a sebtiben lefordított Marx A tőke című művét!) A XV. kötet végülis 1922-ben, a sorozatzáró XX. pedig 1927-ben jelent meg. Révai Mór János nem élhette meg vállalkozása befejezését: 1926. júl. 7-én meghalt, a kötettől a halála után megjelent XX. kötet utószavával búcsúzott el. (A sorozatot később, 1935-ben még kiegészítette a Varjú Elemér főszerkesztésében megjelent kiegészítő XXI. kötet).

 

A Révai Nagy Lexikona kiadástörténetének utóélete is érdekes: 1985-ben a Szépirodalmi Kiadó elhatározta, hogy újra kiadja Révai Mór János nagyvállalkozását. A kötet kiadásra már teljesen el is készült, az I. kötet elé az ismert lexikonszerkesztő, Kicsi Sándor írt előszót. Az utolsó pillanatban azonban az akkori pártvezetés nem engedélyezte a sorozat megjelentetését (jóllehet már 75 000 előfizetővel rendelkeztek!). A hasonmás kiadást végülis a szekszárdi Babits Kiadó jelentette meg (1995–1996-ban), ill. 1996-tól a kiadó (2000-től a Tarsoly Kiadóval közösen) adta ki a 18 kötetes Révai Új Lexikonát.

A Révai „a magyarság legmonumentálisabb kultúrkincse” (Révai Mór János szerint). Az mindenképpen igaz, hogy a Révai az egyetemes és a magyar művelődéstörténet teljességére törekedett: különösen részletesen szerepeltek benne az ókori, a középkori és a régi magyar történelem eseményei, személyiségei, sőt híres alkotók szállóigéi, ill. a mindennapi élet frazeológiái is. Szerzői között találjuk – többek között – Goldziher Ignácot (orientalisztika), Kallós Edét (klasszika-filológia), Heim Pált (orvostudomány), Lovik Károlyt (lósport), Lyka Károlyt (művészettörténet), Kemény Ferencet (politikai mozgalmak, olimpiai játékok) stb. A ‘Révai’ mint kifejezés a mindennapi szókincs részévé, a ‘lexikon’ fogalom szinonimájává vált. Az is igaz viszont, hogy a Révai sikerét elsősorban a Pallas szócikkeinek köszönhette, ill. annak, hogy a 19. századot lezáró lexikonvállalkozást aktualizálta, modernizálta. Ez azonban azzal is járt, hogy sok esetben a szócikkeket önkényesen átalakította, az adatokat ritkította, a bibliográfiáit egyszerűsítette (s ez gyakran a források ellenőrizhetetlenségéhez, visszakereshetetlenségéhez vezetett). A Révai számára írt új cikkek pedig sokszor más szerkesztési elvek szerint készültek, nem volt összhang, hiányzott a kohézió a címszavak között.

 

A Révai Nagy Lexikona korszakhatára a magyar lexikontörténetnek; lezárt egy folyamatot:

 

1803: Rájnis József nemzeti értékként újra kiadja Apáczai Enciklopédiáját

1831: Wigand Ottó megkezdi az első magyar lexikon, a Közhasznú Esmeretek Tára; a Koversationslexikon adaptálásának kiadását

1861: megjelenik az első magyar lexikon, az Egyetemes Magyar Encyclopaedia (Török János szerkesztésében)

1893–1900: Pallas Nagy Lexikona (Gerő Lajos kiadásában)

1911–1927: Révai Nagy Lexikona (Révai Mór János kiadásában)

 

Kialakulnak a lexikonszerkesztés alapelvei, a két ismerettár, a lexikon és az enciklopédia szakmailag jól elkülönül (jóllehet a köznyelvi jelentések bizonytalansága még sokáig, talán mind a mai napig megmaradtak).

 

 

III. Lexikonok 1945 után

 

 

1.

 

 

A frissen megalakult szovjet állam új világnézetének összefoglalására szükség volt egy nagy lexikonsorozatra. A lexikonszerkesztők nem is titkolt terve a francia Enciklopédia volt. A Bolsaja Szovjetszkaja Enciklopédija 1926-tól 1947-ig 65 kötetben jelent meg (s azóta még három kiadása is napvilágot látott).

A Bolsaja mintájára Magyarországon is terveztek egy Nagy Magyar Enciklopédiát, s ennek érdekében 1951-ben felállították az Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztőségét, s országszerte hatalmas címszógyűjtésbe kezdtek. (A kornak megfelelően egész címszógyűjtési versenyek és felajánlások születtek, hisz a szovjet nagylexikon mintájára a Nagy Magyar Enciklopédiát is legalább 50 kötetre tervezték. A sport területén önálló címszó volt például az asztalitenisz-asztal, az asztalitenisz-labda, az asztalitenisz-háló stb.!!)

Az orosz terminus technicus nem tesz éles különbséget az ‘enciklopédia’ és a ‘lexikon’ fogalma között; azaz az enciklopédija szó mindkettőt jelenti. Láttuk, a 20. század elejére a magyar nyelvben végbement egy jelentéstörténeti tisztázódás – élesen különvált egymástól a ‘lexikon’ és az ‘enciklopédia’ fogalma. Ez az elkülönülési folyamat az orosz terminus hatására megállt: a tervezett nagylexikont enciklopédiának nevezték el. Az orosz jelentésátvétel egyébként más kiadványokat is befolyásolt (pl. Sándor Kálmán: Idegen szavak – marxista magyarázatokkal. Bp., 1949.

 

 

2.

 

 

Hely és idő hiányában nincs lehetőség a kor „lexikonszerkesztési mélypontjára”, az Új Magyar Lexikonra részletesen kitérni.

Röviden: a (legalább) 50 kötetre tervezett műből mindössze 6 kötet lett (1960–1962, + 2 pótkötet és 1 pótfüzet). Hosszasan lehetne sorolni a lexikon hiányosságait: a magyar szellemi élet százai maradtak ki belőle, a cikkek ideologizáltak és legtöbb esetben használhatatlanok:

 

 

Mintaszócikk:

 

rothadó kapitalizmus: a kapitalizmus imperialista szakaszának V. I. Lenintől származó jelzője. A kapitalista gazdaságban a rothadás megmutatkozik abban hogy a termelés fejlődési üteme lassúbbodik, egyre inkább kihasználatlanul maradnak a tudomány és a technika által feltárt lehetőségek, krónikussá válik a termelési apparátus kihasználatlansága, rendszeressé válik a munkanélküliség. (lásd még élősdiség, halódó kapitalizmus).

 

 

Az Új Magyar Lexikonnak azonban nem ez volt a legsúlyosabb bűne. A lexikon szerkesztése a Révai Nagy Lexikonához, de a többi, 1945 előtti lexikonhoz képest is erőteljes visszalépés volt. A szócikkek nem közöltek pontos születési és halálozási adatsorokat (csak évet), az életrajzi címszavak a legritkább esetben egészültek ki bibliográfiával, s az esetek döntő többségében egyetlenegy dátumot sem közöltek! Az Új Magyar Lexikon évtizedekre mintát adott a többi lexikon számára: a legtöbb lexikon átvette az Új Magyar Lexikon közlési metódusát, szerkesztési következetlenségeit; azaz sajnos mintául szolgált a kislexikonoknak és a szaklexikonok egy részének is.

 

 

3.

 

 

Magyar Nagylexikon (1993–2004)

 

 

Az Új Magyar Lexikon sikertelenségével a magyar közvélemény és a magyar lexikonszerkesztők is tisztában voltak. Az 1960-as évekre általánossá vált az a nézet, hogy az Új Magyar Lexikon csak egy előkészület egy nagyobb vállalkozásra a Nagy Magyar Lexikonra (akkor még ilyen címmel). A címszólisták tovább bővültek, s részben ezekre alapultak az 1960-as évektől mind sűrűbben megjelenő különböző szaklexikonok. A Lexikonszerkesztőség akkori vezetője, Kicsi Sándor ugyanis elsősorban a különböző témájú szaklexikonok (Magyar Irodalmi Lexikon, Műszaki Lexikon stb.) kiadását kezdeményezte, jóllehet egy korszerű nagylexikon „közeli“ megjelenése állandó témául szolgált a napisajtónak és a szakfolyóiratoknak. (Hasonló akut kulturális üggyé vált A magyar nyelv nagyszótára is; ez utóbbi I. és II. kötete közel 200 éves vergődés után végre megjelenik).

 

A Magyar Nagylexikon első kötete A–ANC betűhatárok között, nagy bravúrok árán de végülis 1993-ban a boltokba került. Kétségtelen, hogy össze sem lehet hasonlítani az Új Magyar Lexikonnal: általános és magyar címszavakat tartalmaz korszerű formában. A cím azonban félrevezető: a Magyar Nagylexikon ugyanis csak a nevében magyar: címszavainak kb. 60%-a magyar, jóllehet azt sugallja, hogy az olvasó egy nemzeti lexikonsorozatot kap kézhez. (A konkurens Révai Új Lexikona viszont a neve ellenére egy 20. századi magyar nagylexikon, címszavai 90%-ban nemzetiek, vagyis jóval részletesebbek a Magyar Nagylexikonnál.).

 

Mivel a Magyar Nagylexikon arra vállalkozott, hogy a század végére a korszerű műveltséghez és tájékozódáshoz szükséges ismereteknek a lehető legbőségesebb tárházát, modern szerkesztési elvek mellett átnyújtsa a lehető legszélesebb olvasóközönségnek – a szándék mindenképpen elismerésre méltó. Sőt azt is le kell szögezni, hogy számos új tudományos területen (pl. kémia, műszaki tudományok, biológia) a Magyar Nagylexikon címszavai szinte megkerülhetetlenek. A lexikon hagyományos címszavai azonban sok esetben kevéssé sikerültek: az életrajzok esetlegesek és hiányosak, pl. 19. századi magyar akadémikusok tömegei maradtak ki; az irodalmi hivatkozások, ill. a bibliográfiák hiányosak és visszakereshetetlenek. Különösen szembetűnő azonban a betűhatárok egyenetlensége: a kezdő A betűre majdnem két teljes kötet jut, a legritkább szókezdő betűre, a C-re közel ugyanannyi terjedelem jut, mint a leggyakoribb szókezdő betűre, a K-ra. (V. köt. C–Csem; VI. köt. Csen–E, ill. X. köt. Ir–Kip, XI. köt. Kir–Lem).

 

A 20. század vége, a 21. század eleje a hagyományos lexikonok, ill. a lexikonszerkesztés hagyományos módszereinek a végét is jelenti. Nagy valószínűséggel a 18+1 kötetes Magyar Nagylexikon, a 18 kötetes Révai Új Lexikona és a jelenleg a 11. kötetnél tartó Magyar Katolikus Lexikon lesznek az utolsó, nagy terjedelmű hagyományos magyar lexikonok.

 

A végleges címszólisták nélkül, ill. a folyamatosan változó címszólisták mellett, a szó szoros értelmében alakuló nagylexikonok (s mindhárom fent említett, közelmúltban véget érő lexikon ilyen) legnagyobb veszélye a terjedelmi korlát. A terjedelemkényszer szüli a betűhatár-egyenetlenségeket (s láttuk ez már Török János lexikonánál is súlyos aránytalanságokat okozott). Az új század elején általánosan elterjedtté váló, internet-alapú lexikonok egyrészt választ adnak a terjedelmi problémákra, ugyanakkor a neten terjedő „szabad lexikonok“ újabb, sokkal súlyosabb kérdéseket vetnek fel.

 

 

4.

 

 

Wikipédia és netlexikonok

 

 

Az angol nyelvű Wikipédia 2001-ben indult, s jelenleg (2006-ban) kb. 1 350 000 címszót ölel fel. A magyar nyelvű Wikipédia (szerkesztője Gervai Péter) 2003. július 8-án indult, s jelenleg (2006-ban) kb. 40 000 címszónál tart. Az előadásnak nem célja, hogy részletesen szóljon a különböző Wikipédiákról. Csupán egy új jelenségre hívom fel a figyelmet: a hagyományos lexikonokat felváltják a netlexikonok; a terjedelmi kényszer hiánya kétségtelen előny. Ennél azonban komolyabb probléma, hogy a netlexikonok szabadon szerkesztett lexikonok, valójában közösségi portálok. A Wikipédia hangsúlyozza, hogy mindenki előtt nyitva áll, azaz mindenki lehet szócikkíró, sőt akár szócikk is. Vagyis a Wikipédiának nincsenek a hagyományos módon értelmezett szerkesztési elvei, tkp. moderátor sincs, azaz – sarkítva – bárki bármiről bármit írhat. (Hiszen a netre is felteheti bárki saját honlapját, s bárkivel bármikor megoszthatja bármilyen gondolatát). Ez a teljesen liberális szerkesztési (?) elv, azonban fokozott óvatosságra intheti a felhasználót: vitatott személyek, fogalmak, események stb. megítélésénél különösen vigyázni kell egy szabadszerkesztési elven készült lexikonszócikkel.

 

 

IV. Enciklopédia- és lexikon-tipológia

 

 

Végül röviden kísérletet teszek a különböző lexikon- és enciklopédiák felosztására.

A lexikon – láttuk hosszú jelentéstörténeti fejlődés után – ma elsősorban ‘valamilyen rendező elv szerint besorolt adat- és ismerettárat’ jelent. Az enciklopédia ‘a tudományokat és a művészeteket teljességre törekvően bemutató ismerettár, nagyobb tanulmányok füzére’. Frappánsan úgy fogalmazhatnánk az enciklopédia sok szöveg, kevés adattal; a lexikon viszont sok adat kevés szöveggel.

 

A lexikon terjedelme szerint lehet: kislexikon (általában 1–2 kötet), középlexikon (vagy kézilexikon, általában 3–6 kötet) és nagylexikon (6 kötetnél több). Szűkebb értelemben enciklopédiának nevezhetjük a 20 kötetnél nagyobb lexikonokat is.

A lexikon profilja szerint lehet általános lexikon vagy általános nemzeti lexikon. Magyarországon a nagylexikonok általános lexikonok, vagyis a címszavak az általános műveltség teljes lefedésére törekszenek. Egy általános nemzeti lexikon van jelenleg, a Révai Új Lexikona, amely 20. századi általános nemzeti lexikon (azaz a címszavai szinte kizárólag magyar vonatkozásúak).

 

A profil más felosztása szerint megkülönböztetünk általános lexikont, általános szaklexikont és szaklexikont. Magyarországon valamennyi nagy- és kislexikon általános lexikon, míg a szakterületek teljességre törő bemutatása az általános szaklexikonok feladata. Ide tartozik pl. a Magyar Irodalmi Lexikon, a Magyar Néprajzi Lexikon, a Sportlexikon stb. A felosztást bonyolítja, hogy a Magyar Irodalmi Lexikon és a Magyar Néprajzi Lexikon egyúttal nemzeti lexikon is, hisz a címszavai magyar címszavak (a Sportlexikon címszólistája viszont egyetemes). További specializáció a szaklexikonoké. Pl. a Sportlexikon az egyetemes és a magyar sportot lefedni szándékozó általános szaklexikon. A Magyar Olimpiai Lexikonban viszont kizárólag a magyar olimpiai érmesek szerepelnek, ez tehát egy szűkebb értelemben vett szaklexikon (akárcsak pl. a szintén ehhez a területhez, azaz ‘sport’ területhez tartozó Vadászati Lexikon vagy Turisztikai Lexikon stb.). A Magyar Irodalmi Lexikon vagy az Új Magyar Irodalmi Lexikon ezen logika szerint általános szaklexikon, de a Magyarországon még alig ismert írói lexikonok pl. szűkebb értelemben vett szaklexikonok.

 

A szócikkek típusa szerint külön tárgyalandóak az életrajzi lexikonok. A hagyományos értelemben használt életrajzi lexikonok elsősorban elhunyt személyek biográfiáit őrzik. Ezzel ellentétben a kikicsodák (who is who) és szak-kikicsodák kortárslexikonok. A két lexikontípus közötti átmenet, a Magyarországon nem ismert kikicsoda-volt (who was who) lexikonok, amelyek egy adott időintervallumban tevékenykedő személyek lezárt életpályáit örökíti meg. A biobibliográfia az életrajzi lexikon és a bibliográfia közötti sajátos átmenet (ide sorolandóak pl. Szinnyei József Magyar írók élete és munkái).

 

A besorolás rendje szerint a lexikonok döntő többsége betűrendes (alfabetikus). Az utóbbi években azonban már Magyaországon is elterjedtek a kronológikus és egyéb tematikus elrendezésű lexikonok.

 

Az életrajzi lexikonok a címszavak szerint lehetnek objektív lexikonok vagy szubjektív lexikonok. Az objektív lexikonok egy bizonyos előre megszabott kritérium szerint szerepeltetik a címszavakat. A Magyar Tudományos Akadémia tagjai című háromkötetes lexikon az MTA tagjait tünteti fel, az 1980-as években készült magyarországi kikicsoda-lexikonok mechanikus szabályokat alkottak: a kötetekben az élő Munkácsy-díjas festőművészek, Jászai Mari-díjas színművészek, József Attila-díjas írók és költők szerepeltek a Kossuth- és Állami Díjas alkotók mellett. Sajátos objektív lexikonok az országgyűlési almanachok és a tudományos intézmények archontológiai almanachjai. Az objektív lexikonok hátránya, hogy számos olyan jelentős alkotó, tudós vagy egyéb neves személyiség kimaradhat, akinek munkásságát a kortársak nem értékelték vagy méltatlanul elfeledték. (Az akadémikusok lexikonából ezért kimaradt pl. Bolyai János, Neumann János, Semmelweis Ignác stb.) Előnye viszont, hogy az itt szerephez jutó személyek egy adott korszak normarendszerének megfelelnek, ezáltal nélkülözhetetlen segítséget nyújthatnak a kor prozopográfiai kutatásaihoz. A lexikonok többsége azonban szubjektív lexikon. A lexikonszerkesztők válogatnak a kortárs vagy már elhunyt személyek között, és elvileg csak az arra érdemesnek bizonyult személyek életrajzai kerülhetnek be a kötetekbe (függetlenül attól, hogy pl. a tudóst a kor szakemberei az Akadémia tagjai közé sorolták-e vagy pl. hogy művészi teljesítményét az aktuális hatalom elismerte-e). Sajátos életrajzi lexikonok Szinnyei József és Gulyás Pál biobibliográfia-folyamai.

 

Mindketten arra vállalkoztak, hogy a magyarországi írásbeliséget dokumentálják, azt szerették volna elérni, hogy minden magyar író (és itt az író fogalmába beleértették a tudósokat, újságírókat, szakirodalmi szerzőket is) életútját és műveit megörökítsék. Ezek a biobibliográfiák különleges objektív lexikonok is, a kritériumrendszer (minden „írói tevékenységet” kifejtő, azaz publikáló író) azonban túl tág, gyakorlatilag mindenkiről akinek a neve nyomtatásban megjelent (minden különös mérlegelés nélkül) gyűjtöttek adatokat!   Így ezek az egyébként felbecsülhetetlen értékű életrajzok különösen az írásbeliség 20. századi „berobbanása” után valójában kezelhetetlenné tették az ilyen és az ehhez hasonló vállalkozásokat.

 

 

Szinnyei József és Gulyás Pál életrajzi objektív lexikonjai azonban már elvezetnek a lexikonok és enciklopédiák egy új szintjéhez: az életrajzi adatbázisokhoz, újabb nevén a 21. századi névterekhez.

 

 

De ez már egy másik történet…

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: előadás és tanulmány

Megjelent: nevpont.hu 2013