Család

Sz: Valkó Mihály, Séri Zsuzsanna.

Iskola

Debrecenben hat elemi és négy polgári osztályt végzett (1926), vasesztergályos segédlevelet szerzett (1929). A II. világháború után a Gazdasági és Műszaki Akadémián üzemmérnöki és gazdasági mérnöki okl. szerzett (1951).

Életút

A debreceni Bocskai Vasöntöde Motor és Gépgyár Rt. vasesztergályos tanulója (1926–1929), majd a fővárosba költözött, de ott nem tudott elhelyezkedni, alkalmi munkákból élt (1929–1930). Franciaországban telepedett le, ahol különböző gyárakban a szakmájában dolgozott (1930–1936) és belépett a legnagyobb szakszervezeti tömörülésbe, az Általános Munkaszövetségbe (Confédération Générale du Travail, CGT). Az 1936. máj. 1-jei tüntetésen való részvétele miatt tartózkodási engedélyét nem hosszabbították meg. Hazatért Magyarországra, egy székesfehérvári gépüzem (1936–1937), a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Idomszer Osztályának esztergályos gyári munkása (1937–1945). A jászberényi I/2. zászlóaljnál katonai szolgálatot teljesített (1942–1943).

A II. világháború után a Weiss Manfréd Művek egyik vidéki olajütőjének vezetője (1945–1946), a Nehézipari Központ (NIK) Racionalizálási Osztályának helyettes vezetője (1946–1947), a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű ózdi részlegének vezetője (1947–1948), az átszervezések után az Ózdi Nemzeti Vállalat, ill. 1950-től az Ózdi Kohászati Művek vezérigazgatója (1948. febr.–1950. febr.). A csepeli Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek (a korábbi Weiss Manfréd-gyár) vezérigazgató-helyettese (1950. febr.–1951. nov.), a budapesti Földalatti Gyorsvasút Építő Vállalat, ill. Földalatti Vasútépítő Vállalat igazgatója (1951. febr.–1953. aug.). A diósgyőri (miskolci) Lenin Kohászati Művek (LKM) vezérigazgatója (1953. aug.–1964. márc.). A Magyar Népköztársaság párizsi nagykövete (1964. máj. 8.–1968. aug. 12.). A Budapesti Közlekedési Építő Vállalat (KÉV Metro) vezérigazgatója (1968–1974), nyugdíjba vonult (1974).

Az MDP KV póttagja (1954. máj. 30.–1956. okt. 31.). Az MSZMP KB póttagja (1957. jún. 29.–1962. nov. 24.), az MSZMP KB tagja (1962. nov. 24.–1966. dec. 3.).

Az Üzemszervezési Tudományos Egyesület, ill. az Üzemi Tervgazdasági és Tudományos Egyesület (ÜTE) alapító társelnöke (1951–1953). A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) választmányi tagja (1952-től), és a MTESZ Központi Ipargazdasági Bizottság alapító tagja (1958-tól). A MTESZ Központi Ipargazdasági Bizottságból – részben a kezdeményezésére megalakult – Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság (SZVT) alelnöke (1970. nov. 11.–1974), főtitkára (1974–1977), társelnöke (1978–1986), örökös tagja (1986-tól).

Franciaországban a CGT aktivistája, hazatérése után kapcsolatba került Demény Pállal (1901–1991), a legnagyobb magyarországi, nem szovjet irányítás alatt álló kommunista mozgalom vezetőjével és részt vett annak tevékenységében (röplapokat, antifasiszta propagandakiadványokat terjesztett, előadásokat tartott a francia munkásmozgalomról, 1937–1944). Az ország német megszállása után a nemzeti ellenállás tagja fegyveres szabotázsakciókat szervezett, a II. világháború után belépett a Magyar Kommunista Pártba (1945-től, utóbb tagságát 1938-tól ismerték el). Az 1950-es évek egyik ismert munkásigazgatójaként jelentős szerepet játszott a Nehézipari Központ megszervezésében a magyar nehézipari vállalatok rendszerének kialakításában. Az Ózdi Nemzeti Vállalat vezérigazgatójaként a Kossuth-díj arany fokozatával tüntették ki (Biró Ferenccel, Rákosi Mátyás testvérével megisztva, 1949-ben). Mérnöki oklevelének megszerzése után a metró építésére életrehívott Földalatti Gyorsvasút Építő Vállalat élére állították. Miután a Nagy Imre-kormány leállította a földalatti-építkezést, Miskolcra helyezték, a Diósgyőri Kohászati Művek (= Lenin Kohászati Művek, LKM) vezetésével bízták meg. 1964-ben kiváló francia kapcsolatai révén diplomáciai szolgálatra rendelték, Magyarország párizsi nagykövete volt, majd visszarendelték Budapestre, a KÉV Metro vezérigazgatójaként a metróépítés befejező munkálatait irányította.

Kutatóként a magyarországi szervezési és vezetési tudományok egyik kezdeményezője, intézményi és szervezeti kereteinek kialakítója.

Elismerés

Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1948), Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozata (1950), Földalatti Vasút Emlékérem (1953), Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (1957), Szocialista Hazáért Érdemrend (1969), Haza Szolgálatáért Érdemérem (arany, 1971), Munka Érdemrend (arany, 1972), a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1974), Április 4. Érdemrend (1987).