Tábori György
Tábori György

2021. október 25. Hétfő

Tábori György

író, rendező, forgatókönyvíró

Névváltozatok

Tabori, George 

Születési adatok

1914. május 24.

Budapest

Halálozási adatok

2007. július 23.

Berlin

Temetési adatok

2007. augusztus 21.

Berlin


Család

Dédszülei: Tauber Ármin, Grosz Nina és dr. Ziffer Dávid, Fischer Janka.

Nagyszülei: Tauber Móric Miklós (†1915. okt. 10. Bp. Temetés: 1910. okt. 12. Rákoskeresztúri Izraelita Temető) távirdatiszt, a budapesti központi távíróhivatal főfelügyelője, Adler Janka (= Adler Jeanette, †1910. ápr. 14. Bp. Temetés: 1910. ápr. 15. Rákoskeresztúri Izraelita Temető); Ziffer Emil (1847–1910. szept. 28. Bp. Temetés: 1910. szept. 30. Rákoskeresztúri Izraelita Temető) gleichenbergi fürdőorvos, a Budapester Hygienische Zeitung szerkesztője, Krausz Franciska (= Krausz Fanny, 1857–1943. dec. 22. Bp.).

Tauber Móric testvére: Tábori Róbert (= Tauber Róbert, 1855. nov. 10. Bácsalmás–1906. máj. 25. Bp. Temetés: 1906. máj. 27. Rákoskeresztúri Izraelita Temető) újságíró, szerkesztő.

Tábori Róbert felesége: Tutsek Anna (1865. márc. 12. Kolozsvár–1944. dec. 17. Bp.) írónő.

Tábori Róbert leánya: Závodszky Zoltánné Tábori Piroska (= Z. Tábori Piroska, 1892. nov. 20. Bp.–1947. máj. 2. Bp.) írónő. Krausz Franciska testvére, Krausz Olga, Bálint András színész, rendező dédanyja.

Szülei: Tábori Kornél (= 1902-ig Tauber Kornél, 1879. júl. 25. Szolnok–1944. júl. 15. Auschwitz) író, újságíró, szerkesztő, műfordító, Ziffer Erzsébet (Ziffer, Elsa).

Testvére: Tábori Pál (= Tabori, Paul, 1908. máj. 8. Bp. – 1974. nov. 9. Kensington, London) író, forgatókönyvíró.

Féltestvére: Tábori Jenő (†1970. febr. 21. Bp. Temetés, hamvasztás utáni búcsúztatás: 1971. márc. 4. Rákoskeresztúr) nyomdász, gépszedő.

Feleségei:

1. 1942–1954: Freund, Hannah.

2. 1954–1972: Lindfors, Viveca.

3. 1976–1984: Grützmacher, Ursula. Háromszor elvált.

4. 1985–2007: Höpfner, Ursula.

Iskola

A budapesti VIII. kerületi Zrínyi Miklós Reálgimnáziumban éretts. (1932), az érettségi után egy évig Berlinben élt, ahol vendéglátást tanult (1932–1933), tanulmányait nem fejezhette be, Hitler hatalomra jutása után hazatért.

Életút

A budapesti Ritz-szálloda tisztviselője (1933–1935), egy londoni utazási iroda alkalmazottja (1935–1938). Végleg Londonban telepedett le, brit állampolgár (1941-től). A II. világháború első éveiben a Magyar Nemzet és más magyarországi lapok tudósítója (1939–1941). A BBC közel-keleti háborús tudósítója és a brit titkosszolgálat fedett tisztje, hírszerzője (Turner George fedőnéven, 1941–1943). Még a világháború vége előtt visszatérhetett Londonba, ahol a BBC-nél (1943–1945), majd a Reuters hírügynökségnél újságíróként, hírszerkesztőként és fordítóként dolgozott (1945–1947).

Kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol kezdetben forgatókönyveket írt (Hollywoodban, elsősorban Alfred Hitchcocknak, 1948–1950). Santa Monicában élt, ahol Hitchcock révén megismerkedett Bertolt Brechttel, akinek hatására érdeklődése a modern színművészet és a groteszk, ill. abszurd tragédia felé fordult. Nemsokára New Yorkban telepedett le (1950–1971), ahol jó barátja lett Elia Kazan (1909–2003), a New York-i Group Színház korábbi rendezője, az Actors Studio vezetője. Kazan áttekintette első Brecht-fordításait és adaptációit, és új színművek írására bíztatta. Első színműveit New Yorkban mutatták be (1952–1953), 1955-től rendezőként tevékenykedett, majd feleségével, Viveca Landforsszal független színházi csoportot alakított (The Strolling Players, 1966). Önálló drámáin kívül Brecht-, Max Frisch- és Strindberg-darabokat fordított és dolgozott át. Független produkcióikkal és kamara-előadásaikkal Amerikán kívül számos nagy európai városban is bemutatkozhattak. A Bertolt Brecht születésének 70. évfordulóján rendezett megemlékezésekre Tábori és társulata is meghívást kapott Helene Weigeltől, Brecht özvegyétől (egy egyhetes Brecht Dialog elnevezésű szemináriumra, Kelet-Berlinben, 1968-ban). Egy évvel később Maria Sommer hívta meg ismét, ezúttal a The Cannibals c. fekete komédia németországi színpadra állítására (Nyugat-Berlin, Schiller Színház, 1969). A mű színpadra állításáért megkapta a DAAD-ösztöndíjat (1969–1970), aminek lejárta után úgy döntött, hogy végleg Németországba költözik.

A Tübinger Zimmertheater (1972–1975), a Bremen Theaterlabor vezetője (1975–1978), a Münchner Kammerspiele vendégrendezője (1978–1987), a bécsi Theater Der Kreis rendezője (1987–1990); közben a bécsi Kammeroperben színre vitte Leoncavallo Bajazzókját (ez volt az első operarendezése, 1986). A bécsi Burgtheater rendezőjeként (1990–1999) sorra mutatta be világhírű darabjait (Weisman und Rotgesicht, 1990; Die Goldberg-Variationen, 1991; Die Ballade vom Wiener Schnitzel, 1996). Saját darabjain kívül híres volt Othello-rendezése (1995) és Elfriede Jelinek Nobel-díjas írónő Stecken, Stab und Stangl (1997) c. művének bemutatója. Élete utolsó éveiben a Berliner Ensemble vendégrendezője (1999-től).

Irodalmi tevékenységét műfordítóként kezdte. Testvére, Tábori Pál – a Nova Irodalmi Intézet munkatársa – felkérte néhány, A Nova kalandos regényei sorozatban megjelent lektűr tolmácsolására (1940–1941). A II. világháború utolsó éveiben kezdte el írni nagyobb prózai műveit: Beneath the Stone the Scorpion (1945; magyarul: A köd mögött, 1947), ill. a magyar nyelvre nem lefordított Companions of the Left Hand (1946) és az Original Sin (1947) c. műveket, amelyek az 1945 utáni Anglia kedvelt regényei lettek. Különösen nagy feltűnést keltett A köd mögött c. alkotása, amelyet Damaszkuszban kezdett el írni, és szimbolikus jelentőségű. A „damaszkuszi út” a bűntudatot és a vétkes igehamisítást jelentette Tábori számára. A regény egy angol és egy német tiszt drámai összecsapásáról, az angol és a német lélek részletes jellemzéséről, a háborús bűn és felelősség különböző értelmezéséről szól. A Companions of the Left Hand c. bestseller szintén az egyéni felelősség kérdését elemzi. A regény Olaszországban játszódik a fegyverszünet idején, a főszereplő egy magyar drámaíró, aki el akar menekülni a világ és a felelőssége elől. Egy olasz kisvárosban telepedik le, amelyik a maga gonosz és cinikus közösségével ismét csak választásra készteti. Az események magával sodorják, végül mégis hősi halott lesz a maga cinikus módján, amely mindenféle hősiességet visszautasított. Regényeit nemsokára Franciaországban, Hollandiában, Svédországban és az Egyesült Államokban is kiadták. Tábori ismert író lett, gyakran meghívták a BBC rádió irodalmi műsoraiba, és szívesen tudósított amerikai lapokat is az európai és a nagy-britanniai kulturális eseményekről.

Amerikába már ismert szerzőként érkezett, és kezdetben forgatókönyveket írt Hollywoodban. A legenda szerint Charles Laughton egy Brecht-darabot próbált, ám az amerikai művész nem tudott németül, és megkérte, hogy segítsen neki értelmezni a darabot (a történet egy másik változata szerint a németül kiválóan tudó Tábori György fordította le Laughtonnak Brecht Galilei c. darabját). A sikeres fordítás után megtudta, hogy Brecht is Santa Monicában él. Megismerkedésük után Tábori felhagyott a prózai művekkel, és szinte kizárólag csak színműveket írt. Első drámáit: Flight into Egypt (1952) és The Emperor’s Clothes (1953) New Yorkban mutatták be (Elia Kazan rendezésében). A The Emperor’s Clothes (A császár ruhái) c. első sikeres műve Budapesten játszódik, és egy letartóztatott értelmiségi története, aki minden meggyőződését megtagadja. A brutális kínzások azonban épp az ellenkező hatást érik el, újra felfedezi emberi méltóságát. Mind a Companions of the Left Hand és a The Emperor’s Clothes a személyiség kicseréléséről, átváltozásáról szóló pozitív fejlődéstörténet, a Pinkville viszont egy negatív pályarajz, egy eltorzult/eltorzított személyiség kialakulásának folyamata. Míg az előző két művében a főhős a körülmények hatására, akarata ellenére hősi halottá válik, a Pinkville-ben egy eredetileg jámbor és igazságszerető amerikai fiatalember, Jerry, a háború logikáját követve gyilkossá „fejlődik”. Magyarországon először a Pinkville c. drámáját mutatták be. Tábori Györggyel a rendező, Marton Endre, 1969-ben ismerkedett meg. A magyar kultúrpolitikának szüksége volt egy kortárs amerikai drámára, amely a maga brutalitásában mutatja be az amerikaiak vietnami kegyetlenségeit. A darab másik újdonsága az amerikai színjátszásban Tábori által már gyakran alkalmazott Living Theatre (= Élő Színpad) volt. A darab amerikai bemutatóján színészeken kívül amerikai veterán katonák és háborúellenes aktivisták is szerepeltek, ezért nem ritkán a darab Amerika-ellenes tüntetéssé vált (Magyarországon fiatal főiskolai hallgatók alkották a spontán „protest tömeget”.) A színészek sem színészek a hagyományos értelemben, a színész itt zászló, transzparens, plakát, egy ügy élő és mozgalmas aktora csupán. Tábori utóbb társulatával még több helyen is bemutatta művét, volt hogy a tüntetők máglyát is gyújtottak vagy gyászdalokat énekeltek az elesettek emlékére. Tábori mesterien improvizált, a helyszínen szőtte bele ezeket a spontán megnyilatkozásokat a darab cselekményébe. A Pinkville (= Rózsaszínváros) volt ugyanis az amerikai hadsereg vietnami főparancsnokságán a My Lai-i vérengzés fedőneve. Tábori aprólékosan ábrázolja a katonai kiképzés részleteit, azt a bestiális folyamatot, ahogy a gyilkos ösztönök kialakulhatnak, majd a mindennapok részeivé válhatnak. Az Egyesült Államokban az utolsó bemutatott színműve a The Cannibals (1968) lett az első németországi premierje is (Die Kannibalen, 1969). A kannibálok igen nagy vihart kavart mind az Egyesült Államokban, mind Németországban. A történet egy náci haláltáborban játszódik, és arról szól, hogy az éhező foglyok végül felfalják egyik öngyilkossá lett társukat. Az éhség és a túlélés (ön)gyilkossága, a borzalmas tett, a szörnyű helyzet, az abszurd cselekedet felelőssége és etikája foglalkoztatta ezúttal is Táborit.

Színpadi műveiben gyakran szándékosan törekedett meghökkentésre, amely azonban jóval több az egyszerű polgárpukkasztásnál. Úgy vélte, hogy annak amitől megbetegszünk, ami tudatunkat fojtogatja, annak színpadra kell kerülnie. Kedvelte a tabunak vélt vagy annak tartott témákat, különösen szívesen foglalkozott kellemetlen társadalmi kérdésekkel, igazi drámai műfaja a fekete komédia, a „hátborzongató történeti játék” volt. Tudatosan kereste az érzékeny témákat, olyan groteszk helyzeteket teremtett, amelyekkel mindenféle közmegegyezéssel szembement. Bemutatói ezért nem ritkán kisebb-nagyobb botrányba fulladtak, de az is előfordult, hogy Tábori maga provokálta a közönséget (a salzburgi ünnepi játékokon, A hétpecsétes titok címmel rendezett oratóriumot János jelenéseiből, amely bővelkedett az obszcén jelenetekben, 1987). Talán legismertebb drámája, „borzongató komédiája” a Mein Kampf (1987). A  történet egy, az 1930-as években elterjedt legendát bont ki: Hitler, amikor még Schicklgrubernek hívták egy bécsi szegényházban élt, ahol egy Neumann nevű zsidó volt a legjobb barátja. Ez a Neumann gyakran megsegítette Hitlert, amikor pénzszűkében volt, sőt adott neki ingeket, kabátot, amiket aztán a náci vezető később évekig hordott. Tábori ezt a legendát ábrázolta, amikor úgy vélte, hogy a világtörténet talán másképp alakult volna, ha Schicklgruber Adolfot felveszik a képzőművészeti akadémiára. A dráma ezért 1908 és 1913 között játszódik, amikor a Braunauból Bécsbe menekülő tehetségtelen festő a hajléktalanok menhelyén élt, és találkozott a zsidó Schlomo Herzllel és barátjával, Lopkowitz-cal. Schlomo magát a zsidók istenének tekintette, megváltónak hirdette magát, és Bécsben, egy mészárszék pincéjében, ahol a menedék volt, élete legjelentősebb alkotására készült. Schlomo tervezett művének címe: Ecce Schlomo, ám Schicklgruber festőnövendék hatására új cím mellett döntött: Mein Kampf! (A premieren Lopkowitzot, Schlomo barátját, maga Tábori alakította…) Tábori intellektuális cirkuszában Schlomo füle vörösre volt festve, az orra sárga. Schlomo kölcsönadta télikabátját, kipucolta Schiklgruber cipőjét, majd ő nyeste és simította rövidre jellegzetes Hitler-bajszát. A mű, jóllehet igen nagy indulatokat kavart nem ízléstelen és nem kegyeletsértő. Ironikusan optimista komédia a világ megváltoztathatóságáról és hibáinak kijavíthatóságáról.

Emlékezet

Tábori György Budapesten született, de életének csak igen rövid szakaszát töltötte Magyarországon: 1935-től 1947-ig Londonban, 1947-től 1971-ig az Egyesült Államokban (1947-től 1950-ig Santa Monicában, 1950-től 1971-ig New Yorkban), 1971-től haláláig Berlinben (közben 1987-től 1999-ig Bécsben) élt és tevékenykedett. Angol és német nyelven alkotott, magyarul csak egy regénye (A köd mögött, fordította: Ambrózy Ágoston, 1947) és néhány drámája jelent meg (a Jubileum c. kötetben, 1996). A kádári kultúrpolitika megpróbálta a főleg improvizációkból álló utcai színművét, a Pinkville-t (1972) Magyarországon népszerűsíteni, ám ennek bukása után az 1990-es évekig nem adtak ki Táboritól semmilyen művet magyar nyelven. Nehezen értelmezhető, gyakran abszurd és groteszk „fekete komédiái” ma is megosztják a kritikusokat, ezért munkássága Magyarországon máig feltáratlan és ismeretlen.

Tábori György Berlinben hunyt el, hamvai a berlini Dorotheenstadti Temetőben nyugszanak (a beszédek nélküli istentisztelet 2007. aug. 21-én volt, bécsi és berlini művésztársai a Berliner Ensemblében búcsúztak tőle, 2007. aug. 27-én). Halála után három évvel emléktáblát helyeztek el utolsó berlini lakásán (a Schiffbauerdamm 6–7 falán, 2010-ben). Szülőházán (Budapest VIII. kerület, Krúdy Gyula utca 16–18.) a Magyar Színházi Társaság és a Fővárosi Önkormányzat szintén emléktáblát helyezett el (Varga Mátyás alkotása, domborműves emléktábla, bronz és mészkő, 2010. máj. 25.). Emlékére, Berlinben, özvegye Tábori György-díjat (George Tabori-Preis) alapított (először 2010-ben osztották ki). Születésének 100. évfordulóján, tiszteletére a Vígszínház felolvasó-színpadi előadást rendezett (2014. máj. 23-án, a Házi Színpadon, a Goldberg-variációkat adták elő Hegedűs D. Géza rendezésében).

Elismertség

A Német Kritikusok Szövetségének Díja (1976), Berlini Művészeti Nagydíj (1981), a Mannheimi Filmfesztivál Nagydíja (1982?), Mülheimi Drámaíró Díj (1984), Berliner Theaterpreis (1988), Peter Weiss-díj (1991), Georg Büchner-díj (a Német Nyelv és Költészet Akadémiája Díja, Darmstadt, 1992), a Concordia Sajtóklub Díja (Bécs, 1998/99), Goethe-díj (1999/2000), Faust-díj (2006).

Főbb művei

F. m.: Beneath the Stone the Scorpion. Novel. (London, 1945 és Boston [Mass.], 1945
franciául: Sous la pierre le scorpion. Paris, 1947 és Bruxelles, 1947
magyarul: A köd mögött. Regény. Ford. Ambrózy Ágoston. Bp., Anonymus Könyvkiadó, 1947)
Companions of the Left Hand. Novel. (London, 1946 és Boston [Mass.], 1946)
Original Sin. Novel. (London–New York, 1947)
The Caravan Passes. Novel. (London–New York, 1951)
The Journey. Novel. (Corgi Books. London, 1959)
The Good One. Novel. (Permabook. New York, 1960)
The Cannibals. Play. (London, 1974)
Son of a Bitch. Erzählungen. (München–Wien, 1981)
Unterammergau oder Die guten Deutschen. Hörspiele, Essays. (Frankfurt am Main, 1981)
Spiele: Pinkville. – Peepshaw. – Jubiläum. [Angolról németre ford.: Grützmacher-Tabori, Ursula.] (Köln, 1984)
Ein guter Mord. Roman. [Angolról németre ford.: Grützmacher-Tabori, Ursula.] (Göttingen, 1992)
Theaterstücke. I–II. [Angolról németre ford.: Grützmacher-Tabori, Ursula, Hirche, Peter és Sandberg, Peter.] (Frankfurt am Main–München, 1994
2. kiad. 1996)
Jubileum. Színművek: Jubileum. – Peepshow. – Mein Kampf. – Goldberg-variációk. Ford.: Eörsi István, Kurdi Imre és Lőrinczy Attila. (Abgang Könyvek. Bp., Ab Ovo Kiadó, 1996)
Meine Kämpfe: Mein Kampf. – Erste Nacht – letzte Nacht. – Pfft oder Dert letzte Tango am Telefon. [Színművek. Angolról németre ford.: Grützmacher-Tabori, Ursula.] (Frankfurt am Main–München, 1997
2. kiad. Berlin, 2002)
Mein Kampf. Dráma. Ford. Kurdi Imre. (Nemzeti Színház Színműtár. Bp., 2010).

F. m.: ford.: Cheyney, Peter: A kék sárkány. Regény. Ford. (A Nova kalandos regényei 144. Bp., 1941)
Cheyney, Peter: Kártyabanditák. Regény. Ford. (A Nova kalandos regényei 149. Bp., 1941)
Charteris, Leslie: Az Angyal elindul. Regény. Ford. (A Nova kalandos regényei 153. Bp., 1941)
Swinnerton, Frank Arthur: Különös család. Regény. Ford. Tábori Kornéllal. (Bp., Nova, 1941)
Cheyney, Peter: Kártyabanditák. Regény. Ford. (Kincses Regények. Toronto, 1960).

F. színművei: angliai és németországi bemutatók: Flight into Egypt. (New York, 1952. márc. 18.)
The Emperor’s Clothes. (New York, 1953. febr. 9.)
Miss Julia. (Strindberg-adaptáció, New York, 1956)
Brouhaha. (Brighton, 1958. aug. 13.)
Brecht on Brecht. An Improvisation. (New York, 1962)
Andorra. (New York, 1963. febr. 9.)
The Guns of Carrar. (New York, 1963)
The Resistible Rise of Arturo Ui. (Brecht-adaptáció, 1963)
The Niggerlovers. (New York, 1967)
The Demonstration. (New York, 1967. okt. 1.)
The Cannibals. (= Die Kannibalen, New York, 1968. okt. 17. és Berlin, 1969. dec. 13.)
Pinkville. (Stockbridge, [Mass.], 1970. aug. 12. és Berlin, 1971. aug. 24.)
Mother Courage and Her Children. (Brecht-adaptáció, Washington, 1970)
Clowns. (Tübingen, 1972. máj. 8.)
Changes. (München, 1976)
Talk Show. (Bréma, 1976)
My Mother’s Courage. (= Mutters Courage, München, 1979. máj. 17.)
Der Voyeur. (Berlin, 1982. máj. 15.)
Jubilee. (= Jubiläum, Bochum, 1983. jan. 31.)
Peepshow. (Bochum, 1984. ápr. 6.)
Mein Kampf. (Bécs, 1987. ápr. 30.)
Weisman and Copperface. (= Weisman und Rotgesicht, Bécs, 1990. márc. 23. és London, 1991)
Der Babylon-Blues. (Bécs, 1991. ápr. 12.)
The Goldberg Variations (= Die Goldberg-Variationen, Bécs, 1991. jún. 22.)
Nathans Tod. (Wolfenbüttel, 1991. nov. 24.)
Unruhige Träume. (Bécs, 1992. ápr. 29.)
Requiem für einen Spion. (Bécs, 1993. jún. 17.)
Die Massenmörderin und ihre Freunde. (Bécs, 1995. jún. 11.)
Die Ballade vom Wiener Schnitzel. (Bécs, 1996. márc. 29.)
Letzte Nacht im September. (Bécs, 1997. jan. 10.)
Purgatorium. (Bécs, 1999. máj. 29.)
Premature Demise. (= Frühzeitiges Ableben, Berlin, 2001. jan. 22.)
Das Erdbeben-Concerto. (Berlin, 2002. máj. 15.)
Gesegnete Mahlzeit. (Berlin, 2007. máj. 15.).

F. színművei: magyar nyelvterületen bemutatott darabok: Pinkville. Ford. Görgey Gábor. (Budai Vár–Nemzeti Színház, 1972. aug. 29.)
Jubileum. Fekete komédia 1 részben. (Budapesti Radnóti Miklós Színház, 1993. jún. 25.)
Mein Kampf. Bohózat 2 részben. (Pécsi Horvát Színház, 1996. ápr. 19.
Budapesti Radnóti Miklós Színház, 1997. febr. 23.
Nemzeti Színház, 2010. jan. 16.)
Peepshow. Fekete komédia. (Budapesti Új Színház Stúdió, 2008. júl. 25.)
Rekviem egy ügynökért. Fekete komédia. (Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2015. jún. 12.).

Irodalom

Irod.: források: Kiskorú Tauber Kornél szolnoki illetőségű budapesti lakos családi neve „Tábori”-ra kért átváltoztatás megengedtetett. (Budapesti Hírlap, 1902. okt. 26.)
Elhunyt Tauber Mór posta- és távirdai főfelügyelő felesége. (Magyarország–Pesti Napló, 1910. ápr. 15.)
Elhunyt Ziffer Emil gleichenbergi fürdőorvos. (Pesti Hírlap–Budapesti Hírlap, 1910. szept. 29.)
Elhunyt Tauber Mór távirdai főfelügyelő. (Az Est–Budapesti Hírlap, 1915. okt. 12.)
Halálhír. (Magyar Nemzet, 2007. júl. 25.)
Eltemették Tábori Györgyöt. (Népszava, 2007. aug. 23.)
Balogh Gyula: Tábori György halálára. (Népszava, 2007. júl. 25.)
Esterházy Péter: Nem tudom miért. Tábori Györgyről. (Élet és Irodalom, 2007. 32.)
Kiosztották Berlinben a Tábori-díjat. (Népszava, 2010. jún. 2.)
Tábori bűnös Budapestje. Szerk., a bevezető tanulmányt írta,  képeket vál. Búza Péter. A szöveggyűjteményt összeáll. Filep Tamás Gusztáv. (Budapest Könyvek. A Budapesti Városvédő Egyesület és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiadványa. Bp., 2013).

Irod.: források: „Bizonyára János sem viselt pizsamát.” Osgyáni Csaba beszélgetése George Táborival. (Képes 7., 1987. 39.)
Interjú Tábori Györggyel. Reinhald Palm és Ursula Voss beszélget Tábori Györggyel a Theater Heute-ban. (Világszínház, 1987. 12.)
Radnóti Zsuzsa: Bemutatjuk Tábori Györgyöt. „Főleg politikai színházat csinálunk.” R. Zs. bécsi interjúja Tábori Györggyel. (Színház, 1987. 10.)
Reviczky Katalin: Tábori távozik? [Tábori György Bécsben.] (Magyarország, 1990. 1.)
Fülep Zsófia: Egy darab ne legyen aktuális. Interjú George Táborival. (Magyar Nemzet, 1991. márc. 1.)
Szentgyörgyi Rita: „A hazafiság a gazfickók utolsó menedéke.” Budapesti találkozás Tábori Györggyel. (Kurír, 1991. márc. 7.)
Láng Zsuzsa: Dafkék jubileuma. Beszélgetés Tábori Györggyel. (Népszabadság, 1993. máj. 25.)
Metz Katalin: A világszínház fenegyereke. Tábori György 80 éves. (Új Magyarország, 1994. máj. 26.)
Ez a nagy életút. Peter von Becker interjúja Tábori Györggyel. (Magyar Lettre International, 1994)
Szászi Júlia: Elhunyt George Tábori. (Népszabadság, 2007. júl. 25.)
Weyer Béla: Tábori György. Az áldozat visszatér. (Heti VG, 2007. 31.).

Irod.: műveiről: Kanyó András: Nyugat-Berlin. Színház a templomban. Pinkville. (Népszabadság, 1971. nov. 12.)
Lukácsy András: Pinkville. George Tábori drámája a budai Várban. (Magyar Hírlap, 1972. aug. 31.)
M. B. B.: Pinkville. A Nemzeti Színház bemutatója a budai Várban. (Magyar Nemzet, 1972. szept. 2.)
Zay László: Kulturális krónika. Maradandó az időszerűben. Pinkville. (Theologiai Szemle, 1972. 11-12.)
Barabás Tamás: Színpadi szatíra Hitlerről. (Új Tükör, 1987. 33.)
Lichtmann Tamás: Színházi esték Bécsben. Tábori György és a Mein Kampf. (Új Élet, 1987. 20.)
Tábori György „Mein Kampf”-ja. (Magyar Nemzet, 1987. máj. 25.)
Szakonyi Károly: Az égett hús szaga. Tabori, George: Mein Kampf. (Színházi Élet, 1991. 6.)
Tarján Tamás: Zsidóvicc a temetőben. Tábori György: Jubileum. (Színház, 1993. 8.)
Földes Anna: Tábori és akiknek nem kell. Tábori György: Jubileum. Drámák. (Criticai Lapok, 1996. 10.)
Fáy Miklós: Tábori György: Mein Kampf. (Mozgó Világ, 2010. 3.).

Irod.: lexikonok: Magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965)
Prominent Hungarians Home and Abroad. (München, 1966
2. kiad. 1973)
Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. (Bp., 1992)
Világirodalmi lexikon. XV. köt. Taa–Tz. Főszerk. Szerdahelyi István, felelős szerk. Juhász Ildikó. (Bp., 1993)
Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. (Bp., 1994)
Magyar filmesek a világban. – Hungarians in Film. Szerk. Gelencsér Gábor. (Bp., 1996)
Kortárs magyar írók. 1945–1997. Bibliográfia és fotótár. I–II. köt. Szerk. F. Almási Éva. (Bp., 1997–2000)
Humorlexikon. Szerk. Kaposy Miklós. (Bp., 2001)
Amerikai magyarok arcképcsarnoka. Főszerk. Tanka László, szerk. Balás Róbert. (Bp., 2003)
Magyar filmlexikon. Szerk. Veress József. (Bp., 2005).

 

neten:

https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/507740 (Tábori Róbert gyászjelentése, 1906)

https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HY-6XC7-VDV?i=97&cc=1452460&personaUrl=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3ACV7K-DWW2 (Schlanger Richárd és Hajnal Ilona házassági anyakönyve, 1907)

https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HY-6MHS-6VD?i=145&cc=1452460&personaUrl=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3AZW1L-QB3Z (Ziffer Emil halotti anyakönyve, 1910)

https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3QS7-L93W-FNHX?i=478&cc=1804002&personaUrl=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3AK8X9-VS7 (George Tabori és Viveca Elsa Lindfors házassági anyakönyve, 1954)

https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/507722 (Tábori Jenő gyászjelentése, 1970).

https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:QVCB-NC6Y (Paul Tabori halotti anyakönyve, 1974)

https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:QKRW-2W7H (George Tabori halotti anyakönyve, 2007)

https://www.kozterkep.hu/20838/tabori-gyorgy-dombormuves-emlektablaja (Tábori György domborműves emléktáblája, 2010)

https://kultura.hu/elhunyt-tabori-gyorgy/ (Elhunyt Tábori György, 2007)

https://24.hu/elet-stilus/2007/07/25/elhunyt_tabori_gyorgy/ (Elhunyt Tábori György, 2007)

https://www.criticailapok.hu/archivum/23-2005/37896-ha-tabori-gyoergy-elne (Földes Anna: Ha Tábori György élne, 2015)

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu 2021