Iskola

A miskolci NME-n kohómérnöki okl. szerzett (1954), a műsz. tudományok kandidátusa (Moszkva, 1962; honosítva: Bp., 1962), doktora (1973), az MTA tagja (l.: 1976. máj. 7.).

Életút

Az MTA–TMB aspiránsa (1959–1962), a Csepel Fémmű kutatásai osztályvezetője (1962–1964), műsz. ig.-ja (1964–1972), ig.-ja (1972–1975), a Csepel Vas- és Fémművek műsz. ig.-ja (1975–1983), az OMFB főosztályvezetője (1983–1986), az Ip. Technológiai Int. ig.-ja (1986–1990). A BME c. egy. tanára. A moszkvai Acél- és Ötvözetek Int. aspiránsa (1959–1962). – Fémfizikával, anyagtud. és finomkohászati kutatásokkal, elsősorban különleges fizikai, kémiai és mechanikai tulajdonságú anyagok makro- és mikroszerkezetének vizsgálatával fogl. Elméletileg megalapozta az oxigénmentes, nagy villamosvezető képességű rézhuzal ip. gyártását. Új módszert dolgozott ki a polikristályos anyagok mágneses anizotrópia állandóinak meghatározására. Lágymágneses anyagok gyártására 3 szabadalmat dolgozott ki. A szén és a karbidképző mikroötvözetek arányával és a technológiai paraméterekkel az célok szerkezetét és felhasználási tulajdonságait szabályozta. – Az MTA Szilárdtestfizikai Komplex Biz. (1964-től), Fémszerkezettani Biz. (1970-től), az Anyagtud. és Technológiai Biz., a Metallurgiai Biz. tagja. – Eötvös Loránd-díj (1979).