Család

Dédszülei, apai: Ftacsik János bányatiszt, Papers/Papez Mária; ?, ?.

Nagyszülei, apai: Ftacsik János (1868. márc. 31. Pécsbánya, Baranya vm.–1901. febr. 15. Pécs [öngyilkos lett]. Temetés: 1901. febr. 17. Pécs, Budai Külvárosi Közsírkert) építési rajzoló, a Pécsi Polgári Kerékpáros Egyesület alelnöke, Rumann Paula/Paulina (= Szamohil Istvánné, †1962. márc. 8. Pécs, Baranya m. Temetés: 1962. márc. 10. Pécs, Köztemető).

Nagyszülei, anyai: Gálfi József, Donatek Vilma.

Szülei: Gábor János (= 1910-ig Ftacsik János, 1895. jan. 22. Pécs–1953. máj. 17. Bp.) vámtiszt, vámőrhadnagy, Gálfi Mária („Mara”, 1891. márc. 14. Zsolna–1980. febr. 9. Bp. Temetés: 1980. febr. 18. Farkasrét).

Gábor János testvére: Lotz Henrikné Gábor Aurélia (= 1926-ig Ftacsik Aranka Margit Paula, 1891. febr. 7. Pécs–1979. márc. 22. Pécs. Temetés: 1979. márc. 29. Pécs, Központi Temető) bányaigazgatósági ellenőr és Gábor Jenő (= 1910-ig Ftacsik Jenő, 1893. máj. 23. Pécs–1968. szept. 1. Pécs. Temetés: 1968. szept. 4. Pécs) festőművész, rajzpedagógus, főreáliskolai r. tanár

Gábor Aurélia férje: Lotz Henrik (†1957. nov. Pécs), a pécsi Erzsébet Tudományegyetem c. gazdasági igazgatója.

Gábor Jenő felesége: Szamohil Mária (1894. okt. 18. Villány, Baranya vm.–1971. jún. 27. Pécs. Temetés: 1971. júl. 2. Pécs, Központi Temető Szent Mihály-kápolna) zongoraművész, zenepedagógus; Szamohil István (1862. aug. 16. Villány) vasúti irodatiszt és Feil Rozália (†1906. jún. 16. Pécs) leánya. Szamohil István 3. felesége volt Rumann Paulina.

Gálfi Mária testvére: dr. Gálfi József (1883. máj. 26. Pozsony, Pozsony vm.) orvos, egészségügyi főtanácsos, magyar kir. tisztifőorvos, Kiskunfélegyháza tisztiorvosa.

Testvére: Gábor Artemisz (1936. aug. 21. Debrecen, Hajdú vm.–2022. dec. 28. Bp.) opera-énekesnő.

Felesége: 1961. jan. 21.–1976. márc. 8.: dr. Bogsch Szonja orvos, az Országos Idegsebészeti Intézet tudományos munkatársa.

A család eredeti névváltozata Ftacsik volt, ám anyakönyvi elírások miatt a hivatalos iratokban és a sajtóban gyakran Stacsik, ill. Ptacsik alakban is felbukkant.

Iskola

Elemi iskoláit Sopronban, Debrecenben és Magyarbólyon, középiskoláit Pécsett és Debrecenben végezte, a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban éretts. (1941).

A Debreceni Tudományegyetemen orvosdoktori okl. szerzett (1948, sub laurea almae matris doktorrá avatták: 1950. febr.), belgyógyász szakorvosi vizsgát tett (1952), az orvostudományok kandidátusa (1966).

Életút

A DOTE Anatómiai és Szövettani Intézete (1945–1947), a III. sz. Belgyógyászati Klinika gyakornoka (1947–1951), a budapesti Koltói Anna Állami Baleseti Kórház Belgyógyászati Osztályának alorvosa (1951–1952), a Sztálinvárosi Kórház és Rendelőintézet alorvosa, belgyógyász szakorvosa (1952–1955).

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), ill. a Mentőkórház Belgyógyászati Osztálya alorvosa, klinikai orvosa (1955–1968), az OMSZ Főigazgatósága tud. főmunkatársa (1968–1976).

Az MTA–TMB önálló aspiránsa (1962–1965).

Tudományos pályafutását belgyógyászati pszichológiával kezdte, majd érdeklődése a sürgősségi betegellátás, ill. a sürgősségi belgyógyászat felé fordult. Eredetileg édesapja halála és testvére főiskolai támogatása miatt vállalt másodállású mentőorvosi szolgálatot, a Mentőkórház megalakulása után azonban a belgyógyászati osztályon lett alorvos. Idővel egyre jelentősebb szerepet vállalt a mentési munkamenet kialakításában, a szolgálat arculatának megszervezésében, a sikeres kandidátusi védés után az OMSZ főmunkatársává nevezték ki. Nevéhez fűződik a magyarországi sürgősségi betegellátás tudományos megszervezése, az oxiológia (= mentéstudomány, az orvosi elsősegélynyújtás tudománya) fogalmának megalkotása. Alapvető szerepet játszott a magyarországi felsőfokú mentőtisztképzésnek az Egészségügyi Főiskolán való megszervezésében. Nevéhez fűződik továbbá az egyetemi oxiológiai oktatás bevezetése (kezdetben csak speciális kollégium keretében, de – Gábor Aurél halála után – 1983-tól már kötelező egyetemi tantárgyként. Részt vett a budapesti I. (1958) és a berlini II. Nemzetközi Mentőkongresszus (1960) előkészítésében és szervezésében.

Kutatási területei még: újraélesztés, fájdalomcsillapítás, elektroterápiák és életveszélyes sokkállapotok helyszíni kezelése.

Emlékezet

Gábor Aurél javaslatára az 1972. évi bruges-i nemzetközi mentőkongresszuson fogadták el az oxiológia (= oxyologia) tudományos elnevezést és definícióját (a görög oxys szó jelentése ’sürgős’). A sürgősségi orvostudomány területébe tartozik minden olyan kórfolyamat, amelyben az idő döntő tényező, mert a megfelelő beavatkozás csekély késedelme is jóvátehetetlen következményekkel járhat. Az ilyen kórfolyamatok jellemzően hirtelen következnek be (pl. baleset, rosszullét stb.), a bekövetkezett állapot rendkívül súlyos, rövid időn belül tovább súlyosbodik, s a szervezet maradandó károsodásával vagy halállal végződhet. Az orvosi elsősegélynyújtást korábban az egyes szakorvosi tudományok foglalták össze, Gábor Aurél tevékenysége nyomán azonban a sok részterület egységes egésszé állt össze, olyan egységes szemléletté, amely képessé teheti az orvost arra, hogy különösebb szakorvosi diagnózis nélkül azonnal képes legyen dönteni és cselekedni. Az oxiológia az egyre szűkülő és mélyülő szakismereti anyagot egészíti ki egy, az egész szervezetet áttekintő, a szakterületeket egymástól el nem választó differenciáldiagnosztikai ismeretekkel.

Gábor Aurél Sopronban született, iskoláit Debrecenben végezte, majd Budapesten (Krisztinaváros, I. kerület Mátray utca 5–7.) élt és tevékenykedett. A pozsonyi mentőkongresszusról hazatérőben autóbaleset áldozata lett. Gábor Aurél a Farkasréti Temetőben nyugszik. Emlékére a Magyar Mentésügyi Tudományos Társaság és a Magyar Orvostörténeti Társaság Mentéstörténeti Szekciója tudományos ülést rendezett (1986-ban). Az 1979-ben létrejött Magyar Oxiológiai Társaság tiszteletére Gábor Aurél-díjat alapított (először 1995-ben adták át). A Soproni Mentőállomás falán a Soproni Városi Önkormányzat és a Magyar Oxiológiai Társaság domborműves emléktábláját leplezte le (bronz, Kutas László szobrászművész alkotása, 2006. okt. 12-én).

Elismerés

Érdemes orvos (1971), Falck-aranyérem (A Dán Mentésügyi Szervezet elismerése, 1975).