Cholnoky Viktor
Cholnoky Viktor

2024. december 9. Hétfő

Cholnoky Viktor, csolnokossi

író, újságíró, szerkesztő

Névváltozatok

Csolnoky Viktor 

Születési adatok

1868. december 23.

Veszprém

Halálozási adatok

1912. június 5.

Budapest


Család

Nagyszülei: Cholnoky Ferenc (1808–1876) orvos, gr. Reviczky Karolina. Sz: Cholnoky László (1835–1901) jogász, ügyvéd, zombathfalvi Zombath Krisztina. Nyolcan voltak testvérek, közülük hatan élték meg a felnőttkort. Testvérei: Cholnoky Jenő (1870–1950) geográfus, az MTA tagja, Cholnoky Ferenc (1873–1941) orvos, szülész, nőgyógyász, Cholnoky László (1879–1929) író, Cholnoky Endre (1880–1904) műegyetemi hallgató, és Cholnoky Erzsébet (1876–1919), Zelovich Kornél (1869–1935) mérnök, műegyetemi r. tanár, az MTA tagja felesége. F: Kandler Margit (†1942). Fia: Cholnoky Bulcsú (1901–1941) és a kisgyermekkorában elhunyt Cholnoky Viktor. 

Iskola

Elemi iskoláit a veszprémi Szent Anna téri iskolában, középiskoláit Pápán, a református kollégiumban (1878–1879) és Veszprémben végezte (1879–1887), a veszprémi piarista gimnáziumban éretts. (1886). A győri jogakadémián (1886–1887) és a budapesti tudományegyetem állam- és jogtudományi karán tanult tovább (1887–1892), ügyvédi okl. szerzett (1892). 

Életút

Veszprémben (1894–1898), majd Budapesten élt (1899–1912). Veszprémben, apja ügyvédi irodájában dolgozott (1892–1894), a Veszprémi Hírlap (1894–1896), a Balatoni Hírlap szerkesztője (1898–1899). A Pesti Napló korrektora, segédszerkesztője (1899–1900), a Magyar Géniusz segédszerkesztője (1902–1903), a Pesti Napló szerkesztője, az Innen Onnan c. rovatának vezetője (1903–1905), a Képes Családi Lapok felelős szerkesztője (1905. jan.–ápr.), A Hét segédszerkesztője (1905–1908), belmunkatársa (1908–1912). A Nap c. bulvárlap (1902–1912). Politikai Hetiszemle (1904–1905), a Budapesti Hírlap (1904–1906), a Tolnai Világlapja (1904–1912), az Uj Idők (1905–1907), a Vasárnapi Ujság (1906–1908), Az Élet külső munkatársa (1909–1912). A Nyugat alapító tagja (1908–1910). 

A 19–20. század fordulóján a fantasztikumot egészen újszerűen megjelenítő neoromantika jelentős magyarországi képviselője. A magyar irodalom egyik legjelesebb stílusművésze, jóllehet munkássága mindössze néhány novelláskötetből áll. Írásait a teljes különállás, a magyar irodalom áramkörébe semmilyen módon be nem illeszthető egyedi alkati vonások, különös, misztikus stíluselemek jellemzik. Írásművészete azóta sem követője, sem előképe senkinek. 

Első kötete (Füstkarikák, 1896) a veszprémi helyi lapokban megjelent írásain kívül Mark Twain-műfordításait is tartalmazta. Munkássága kezdetén, Veszprémben elsősorban publicisztikai írásaival tűnt fel; Budapesten, a fővárosi napilapok szerkesztőjeként azonban már egyre több tudományos igénnyel megírt dolgozattal jelentkezett. Kedvenc olvasmányai a lexikonok voltak, rendkívüli módon érdeklődött a korabeli tudomány és technika eredményei, a találmányok, a felfedezések iránt, különösen vonzotta az etnográfia, az etnológia és az ókori keletkutatás szenzációi. Nagy feltűnést keltettek a Pesti Napló Innen-Onnan és A Hét A tudomány jegyében c. rovatában megjelent különleges írásai, amelyek különös stílusban, a realitás és a fantasztikum határain számoltak be a nagyvilág szokatlan eseményeiről (máig sem eldöntve, hogy a valóság vagy Cholnoky kitalált történeteiről van-e szó?). Valójában az Innen-Onnan és A tudomány jegyében c. rovatokban megjelent írásai már a későbbi, természettudományos szemléletű misztikus kisprózájának stílusgyakorlatai: széles körű műveltségen alapuló tudását fantáziájával tette íróilag teljessé.

 

Meseszerű novellái bővelkednek az irreális elemekben vagy a realitás elemeit szerkeszti úgy, hogy a történet irreálissá válik. Legismertebb novellája az Alerion madár vére (1912), a kereszteshadjáratok idején játszódó misztikus történet. A francia keresztesvitéz, Guido lovag, az intések ellenére, vadász kedvtelésből megsebzi Aleriont, az énekesmadarat, és annak vére visszahull nemcsak Guidóra, hanem késői utódjaira is. A kései utód aztán az Alerion nevű hajón végül is főbe lövi magát, hogy vére újra visszahulljon. – Visszatérő hőse, a „bizonytalan szavahihetőségű” Amanchich Trivulzió, a félszemű dalmát kalandor, aki csupa felesleges történetet mesél el hallgatójának, az írónak, aki egyúttal a történetek közvetítője. Olyan történetek ezek, amelyekre senkinek sincsen szüksége, mégis muszáj elmondani és továbbadni mindenkinek. Trivulzió egy-egy italért mesél, s amint alkoholhoz jut, rögtön beindul a fantáziája. A sokszor befejezetlen, lezáratlan történetek gyakran csak ötlethalmazok, amelyeket kiegészítenek az egzotikus helyszínek élményszerű leírásai, valamint a lehengerlően áradó stílussal megfogalmazott, szinte kivétel nélkül fantasztikumba hajló groteszk jelenetek. Trivulzió személyisége magát a kalandot, a világból való kiszakadás ünnepét hirdeti. A mesélés helyszínei, a ferencvárosi kiskocsmák bizarr világa éles ellentétben áll a történetek helyszíneivel. Trivulzió, hol ceyloni gyöngyhalász vállalkozóként, hol új-zélandi cukornádspekulánsként, hol a hawaii királyné megbízottjaként, esetleg egy afrikai herceg fővadászmestereként bukkan fel, sőt egy alkalommal még egy bennszülött állam császárává is kikiáltja magát, mígnem kitör a kunyhóforradalom. Trivulzióval csak úgy megtörténnek a dolgok: semmi elöl nem tér ki, viszont örül mindennek. Cholnoky Trivulzió alakjában megteremtette a magyar irodalom első alteregóját, ahogy később majd Krúdy Gyula Szindbádot, Kosztolányi Dezső pedig Esti Kornélt. A szokatlan, misztikummal átszőtt Trivulzió-történetek azonban mégis mások, nem rokoníthatók Krúdy és Kosztolányi írásaival különösebbek, egyediebbek és fantáziadúsabbak azoknál.

 

Valószínűleg Kiss József (1843–1921) hatására szívesen foglalkozott az ősi keleti kultúrák, mindenek előtt a sémi (= ősi zsidó) kultúra művelődéstörténeti emlékeivel. Novelláinak, kisprózáinak gyakran visszatérő motívuma a zsidó nép, az elnyomott, de a maga jövőjéről mégis öntudatlanul gondoskodó, más népekkel együtt élő, üldözött nép sorsa. A zsidóság szellemi értékeiben jelöli meg azt a felületet, amelyen elfogulatlanul egymásra találhat a keresztyén és a sémi kultúrörökség. Tammuz (1910) c. novellája annak a gondolatnak a költői kifejezése, hogy a zsidóság és a kereszténység vallásainak őselemeit a keleti Napisten-mítoszból kölcsönözte. Elbeszélésének meseanyagát a keleti és a görög mitológiából és a bibliai monoteizmus pogányság ellen támadó gondolatrendszerének motívumaiból állította össze. Más zsidó témájú novelláiban (Néhusztán, 1913) tetten érhető átlagon felüli bibliaismerete, héber nyelvtudása, valamint az ótestamentumi zsidó élet filológiai pontosságú leírása (beleértve a kor legmodernebb rabbinikus bibliamagyarázatainak ismeretét). Héber nyelvtudása néha még a Trivulzió-novellákban is megtalálható (egy-egy keleti kalandja során a dalmát kalandor héber szavakat magyaráz barátjának). Nem kevés zsidó témájú elbeszélése viszont – a magyar irodalomban elsők között – magyar környezetben játszódik, szereplői a hazai hitközségek egyszerű tagjai (pl. kántor, segédtanító stb.), akikkel különös, misztikus dolgok történnek. A hasbeszélő (Nyugat, 1909) főhőse Róth Benjámin segédtanító, Róth Jakab kántor legkisebbik fia. Benjámin egyszer, egyik étkezése során oly szerencsétlenül nyelt le egy kenyérdarabot, hogy a falattal együtt saját hangját is lenyelte. Ez a baleset meghozta a szegény melámed (= segédtanító) szerencséjét, hisz Ben Rothwell néven világhírű hasbeszélővé vált. „A hasbeszélők Rockefellerjeként” bejárta az egész világot, mígnem egyszer Moszkvában mulatott. A sok italtól gyomorégése lett, s ahogy fájdalma enyhítésére lenyelt egy szelet kenyeret újra „visszanyelte” hangját, és újra segédtanító lett a hitközségben. 

Emlékezet

Veszprémben és Budapesten élt és tevékenykedett. Rendszertelen, zaklatott életmódja korán felőrölte egészségét. Budapesten, a Korányi-klinikán hunyt el, a Kerepesi úti temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2001-ben).

 

Veszprémi szülőházát (Palotai utca, ma: Kossuth Lajos utca 7., egyúttal Cholnoky Jenő szülőháza is; korábban ebben a házban született Simonyi Zsigmond is) emléktáblával jelezték. Későbbi veszprémi lakóhelyei: Jókai utca (Simoga-féle ház); Virág utca (a Horgos utcára néző, magasföldszintes, nyolcszobás ház). Veszprémben, a Vár utca 1. sz. alatti ház falán lírai hangulatú emléktáblája van (Várnagy Ildikó alkotása). Gyermekkorát, nyaranta Arácson töltötte. Első írásai veszprémi lapokban jelentek meg, amelyek közül kiemelkedett az általa szerkesztett Balatoni Hírlap (1898. máj. 15.–1899. febr. 23.), amely tkp. az első regionális balatoni folyóirat volt. 1899-be a fővárosba költözött és haláláig Budapesten alkotott. 

Főbb művei

F. m.: Füstkarikák. Elbeszélések és anekdoták. (Veszprém, 1896)
Mozgai Pali, a gyermekhős: Moharos bácsi kabátja. – Pista világgá megy. Két ifjúsági elbeszélés. – Utazások a szárazföldön hajdan és most. Ismeretterjesztő írások. Kiadói félvászon kötésben, színes, festett, rajzos táblában. 32 képpel. (Bp., 1900?)
Kacagó szélhámosok. Elbeszélések. (Aktuális Könyvtár. 2. Bp., 1909)
Beszélgetések. Elbeszélések. I–II. köt. (1–2. kiad. Modern Könyvtár. 19–20. Magyar elbeszélők. 1. Bp., 1910)
Tammuz. Elbeszélések. (Bp., 1910
Nagy magyar elbeszélők. 2. kiad. 1944)
Az alerion-madár vére. Elbeszélések. (Bp., 1912)
Néhusztán meséiből és egyéb elbeszélések. (Bp., 1913)
Kaleidoszkóp. Karcolatok, tárcák, cikkek. A bevezetést Kárpáti Aurél írta. (Bibliotheca Vitae. Az Élet Könyvei. 6. Bp., 1914)
Olivér lovag. (Száz magyarok könyvei. 2. Bp., 1928)
Az emberke. Ch. V. elbeszélése. (Budapest [folyóirat], 1974)
Trivulzio szeme. Válogatás Ch. V. novelláiból. – A kísértet. Válogatás Ch. V. publicisztikájából. I–II. köt. Szerk., sajtó alá rend., az utószót írta Fábri Anna. (Magyar Hírmondó. Bp., 1980)
Az automatában. – A senkik szigete. (Kozmosz Könyvek. A vak macska belső ügye. Pest-budai történetek. Vál., szerk. Ugrin Aranka. Az előszót írta Vargha Kálmán. Bp., 1983)
Válogatás Ch. V. kevésbé ismert írásaiból. Esszék, tanulmányok Ch. V.-tól. (Veszprém, 1993)
A Bakony menekültje. Vál. írások. (Pápai diákok. 1. Pápa, 1998)
Wurmdrucker Tóbiás és egyéb írások. Ch. V. írásai és Krúdy Gyula írása Ch. V.-ról. (Ister magyar klasszikusok. Bp., 1999)
A máltai láz. Vál. novellák. Vál., az utószót írta Fábri Anna. (Millenniumi Könyvtár. Bp., 2000)
Ch. V. összegyűjtött művei. I–II. köt. Összeáll. Szántai Zsolt és Urbán László. (Szeged, 2000–2001)
Az álomirtó. Vál. novellák. Vál., szerk. Hunyadi Csaba, az utószót Sánta Gábor írta. Szeged, 2001)
Szent Péter liftje. (Csók a Palatinuson. Magyar írók római novellái. Vál. Kőrössi P. József. Bp., 2001)
A túzokok. – Az oroszlán. (A másvilági vadász. Magyar írók vadásznovellái. Vál. Kőrössi P. József. Bp., 2001)
A vörös Péter és más elbeszélések. A szöveget gondozta, és az utószót írta Egyed Ilona. (A magyar próza klasszikusai. Bp., 2003)
A kísértet. Válogatás Ch. V. publicisztikájából. Az online kiadás nyomtatott példánya. (Bp., 2011)

 

írásai a Nyugatban: Neomongolizmus. – Modern boszorkánypörök. – A farkas. – Az arany – Shakespeare. (1908)
A hasbeszélő. (1909)
Haldokló betegségek. – Az alerion-madár vére. 1–3. (1910)

 

ford.: Anstey, Frederick: Blankeley embere. Londoni történet. Ford. (Bp., 1905)
Bourget, Paul: Elcserélt szívek. Regény. (Bp., 1905)
Sheehan, Patrick Augustin: Delmege Lukács. Regény az ír lelkipásztori életből. Ford. (Bp., 1905)
Marsh, Richard: A túlvilági ember. Regény. Ford. (Bp., 1906)
Pemberton, Max: A fehér rémek. I–II. köt. Regény. Ford. (Bp., 1907)
Shaw, George Bernard: Warrenné mestersége. Színmű 4 felvonásban. Ford. (Modern Könyvtár. 21. Külföldi színművek. Bp., 1910)
Maeterlinck, Maurice: Szent Antal csodája. Kétfelvonásos szatirikus legenda. Ford. (Modern Könyvtár. 21. Külföldi színművek. Bp., 1910
2. kiad. 1920?)
Rice, Alice Caldwell Hegan: A bagdadi vőlegény. Háromfelvonásos vígjáték. Ford. (Modern Könyvtár. 66–67. Külföldi színművek. Bp., 1911). 

Irodalom

Irod.: Schöpflin Aladár: Ch. V. első könyve. (Nyugat, 1909)
Kosztolányi Dezső: Ch. V. magyar és kísértetlátó. (A Hét, 1909)
Londesz Elek: Ch. V. (Nyugat, 1912)
Cholnoky László: Ch. V. 1–8. (Nyugat, 1917)
Cholnoky László: Ch. V. emlékezete. (Nyugat, 1922)
Faragó Erzsébet: Ch. V. Tanulmány. (Bp., 1936)
Zsoldos Jenő: Ch. V. és a sémi kultúra. (Libanon [folyóirat], 1936 és külön: Libanon füzetek. 8. Bp., 1936)
Lovass Gyula: Ch. V. (Ködlovagok. Írói arcképek. Szerk. Thurzó Gábor. Bp., 1941)
Krúdy Gyula: Ch. V. (Kortársak nagy írókról. I–II. köt. Vál., szerk. Lukácsy Sándor. Bp., 1954–1956 és K. Gy.: Írói arcképek. I–II. köt. Vál., szerk. Kozocsa Sándor. Bp., 1957)
Galsai Pongrác: Társtalanok. Írói arcképek. (Pécs, 1957)
Kosztolányi Dezső: Ch. V. (K. D.: Írók, festők, tudósok. Sajtó alá rend., az utószót írta Réz Pál. Bp., 1958)
Kárpáti Aurél: Ch. V. (K. A.: Tegnaptól máig. Bp., 1961)
Kunszery Gyula: Ady Endre és Ch. V. Budapestről. (Budapest [folyóirat], 1969)
Bori Imre: Ch. V. (B. I.: Fridolin és testvérei. Újvidék, 1976)
Kosztolányi Dezső: Ch. V. (K. D.: Egy ég alatt. Bp., 1977)
Bata Imre: Világkép a századelőn. Ch. V. publicisztikája. (Literatura, 1981)
Reisinger János: Ch. V. két kötetéről. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1981)
Mezei József: Reneszánsz-nosztalgia Ch. V. a Magyar Hírmondóban. (Irodalomtörténet, 1982)
T. Tedeschi Mária: Hagyomány és újítás ötvöződése Ch. V. művészetében. A Taddeusz lovag vacsorája c. novella elemzése. (Irodalomtörténet, 1984)
Vargha Kálmán: Egy modern kísértetlátó. Ch. V. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1984)
Hudy József: A Cholnoky-család Veszprémben. (Horizont, 1987)
Bodnár György: A „mese” lélekvándorlása. A modern magyar elbeszélés születése. (Bp., 1988)
Szajbély Mihály: Ch[olnoky] V[iktor], az újság[ot] író [író]. (Iskolakultúra, 1993)
Ch. V. (Vár ucca tizenhét, negyedévkönyv, 1993. Szerk. Fenyvesi Ottó, Géczi János, Mátis Lívia. Veszprém, 1993)
Ács Anna: Ch. V. (Á. A.: Veszprémi művészek és mecénások a századelőn. Veszprém, 1994)
Sánta Gábor: Ch. V. és a magyar Shakespeare-kultusz. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1994)
Siposné Földesi Bernadett: Egyéni és szecessziós stílusjegyek Ch. V. novellisztikájában. Szakdolgozat. (Szombathely, Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, 1995)
Sánta Gábor: Mozgai Pali, a gyermekhős. Cholnoky-könyv. De melyiké? (Irodalomtörténeti Közlemények, 1995)
Barta András: Modern és posztmodern horizontok Ch. V. novellisztikájában? (Szépliteratúrai Ajándék, 1999)
Kéri Katalin: Ch. V. – Bihari Péter: Gótikus sajátosságok Ch. V. prózájában. (Új Galaxis, 2005)
Gintli Tibor: Hagyomány és újítás Ch. V. prózájában. (Literatura, 2008 és Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról. A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványa. Bp., 2009)
Bodnár György: A kaland. Ch. V. (Párbeszéd az idővel. Vál., tanulmányok, esszék, kritikák. Bp., 2009)
Kelemen Zoltán: Apák és fivérek. Ch. V. és Cholnoky László prózájának lehetséges kapcsolatairól. (Irodalomtörténeti Közlemények, 2009)
Dányi Ágnes: Minden széttörött egész. Átmenetiség mint alteritás Ch. V. Amanchich-elbeszéléseinek tükrében. (Térdimenziók és emlékezetformák. A Grezsa Ferenc Tehetséggondozó Műhely dolgozataiból. Szerk. Kovács Krisztina, Novák Anikó, Zelena András. Szeged, 2010)
Eisemann György: Fantasztikum és médium. Ch. V.: Olivér lovag. (Irodalomtörténeti Közlemények, 2010)
Dérczy Péter: Töredékek a történetről. Tanulmányok, esszék, műelemzések. (Bp., 2012)
Lengyel András: A „kifordult” tény. Egy modernitásalakzat geneziséhez. (Forrás, 2011)
Egressy Zoltán: Ch. V. Trivulzió novellái. (Beszélő, 2011)
Lengyel András: Az „elgondolhatatlan” kiméra. Az első magyar újságírósztrájk és Ch. V. (Forrás, 2012)
Lengyel András: Ch. V. Népszava-afférja. (Tiszatáj, 2012)
Lengyel András: Meddig volt A Hét segédszerkesztője Ch. V.? (Magyar Könyvszemle, 2012)
Lengyel András: A vezércikkíró Ch. V. (Forrás, 2012 és L. A.: Magyar esszék. A mindennapok szemüvegkészítői. Sajtótörténeti tanulmányok. Bp., 2013)
Lengyel András: Ch. V. antiutópiája. (Kortárs, 2013)
Lengyel András: A glosszaíró Ch. V. „Innen-onnan”-jai A Hétben. 1909–1912. (Irodalomismeret, 2013)
Nyilasy Balázs: Három, századeleji novellaciklus: Krúdy Gyula: Szindbád. Lovik Károly: Egy elkésett lovag. (Ny. B.: Szavak tánca és árnyéktánca. Irodalmi tanulmányok A vén cigánytól Harry Potterig. Bp., 2014)
Ch. V.: Trivulzió. Földes Györgyi: „Papirosból készült házak”. Ch. V. szövegvilága. (Alföld, 2014). 

Irod.: Magyar irodalmi lexikon. Szerk. Ványi Ferenc. (Bp., 1926)
Magyar színművészeti lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. (Bp., 1929)
Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. (Bp., 1941)
Magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965)
Harmath István–Katsányi Sándor: Veszprém megye irodalmi hagyományai. (Veszprém, 1984)
Veszprém megyei életrajzi lexikon. Szerk. Varga Béla. (Veszprém, 1996). 

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2015

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője