Balázs Árpád
zeneszerző, dalköltő
Születési adatok
1874. november 16.
Kolozsvár
Halálozási adatok
1941. március 23.
Budapest
Család
Sz: Balázs Endre, Szíjártó Jozefa. F: br. Bánffy Klára.Iskola
A kolozsvári református kollégiumban éretts. (1892), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen jogtudományi doktori okl. szerzett (1896); közben a kolozsvári konzervatóriumban – Farkas Ödön osztályában – hegedülni tanult.Életút
Zilahon, a Szilágy vm.-i árvaszék tisztviselője, helyettes elnöke (1896–1919), az összeomlás után Budapestre költözött, ahol a rendőrség szolgálatába lépett (1919). Rendőrfőtanácsos (1919–1922), az államrendőrség főtanácsosa (1922–1924), Budapest rendőrfőkapitány-helyettese (1924–1927), nyugdíjazták (1927). A 19–20. sz. fordulójának egyik legkedveltebb nótaszerzője volt. Több mint 300 dala közül számos műve máig a nótaműsorok kedvelt slágere. Önálló műveken kívül Petőfi Sándor és Szabolcska Mihály költeményeit is megzenésítette. Balázs Árpád estjeivel vonult be a nóta a koncerttermekbe: gyakran lépett fel kedvelt dalaival, amelyek közül a legtöbbet maga is adott elő (gyakran Magyari Imre kíséretével). Első bp.-i hangversenyét a Zeneakadémia Nagytermében adta (1919. ápr.). Néhány színműhöz dalbetéteket is komponált, közülük a legismertebbek: Földes Mihály Engem szeress, ill. Garamszeghy Sándor Matyólakodalom c. műve.Elismertség
A Magyar Zeneszerzők, Szövegírók és Zeneműkiadók Szövetsége alelnöke. A Petőfi Társaság külső tagja. A nagykőrösi Arany János Társaság és az Erdélyi Irodalmi Társaság r. tagja.Szerkesztés
A Rádió Ujság főszerkesztője (1938–1941).Főbb művei
F. m.: Rozmaring. B. Á. legszebb nótái. (Bp., 1941)B. Á. nótáskönyve. I–V. (Bp., év nélkül
új kiad. 1958 és 1967)
nótái 1902-től: Gyere velem akáclombos falumba
Fa leszek, ha fának vagy virága
Szeretnék május éjszakáján
Rácsos kapu, rácsos ablak
Nem tudok én néked csak virágot hozni
Ahogy én szeretlek
Tifelétek.
Irodalom
Irod.: Papp Viktor: B. Á. (P. V.: Zenekönyv. – Arcképek, életrajzok. Bp., 1940)B. Á. emlékezete. Szerk. Papp Viktor. (Bp., 1942).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelent: nevpont.hu, 2013
Aktuális havi évfordulók
György Aladár
újságíró, művelődéstörténész, könyvtáros
Győry Sándor
mérnök, matematikus
Jancsó Elemér
irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő
Jancsó Miklós
orvos, belgyógyász, farmakológus
Juhász Béla
irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő
Foglalkozások
politikus (664), orvos (606), író (459), történész (365), jogász (332), irodalomtörténész (285), szerkesztő (274), újságíró (268), műfordító (228), pedagógus (214), költő (189), közgazdász (181), gépészmérnök (169), nyelvész (167), biológus (144), festőművész (121), vegyészmérnök (120), római katolikus pap (117), kémikus (115), mezőgazdasági mérnök (109), matematikus (101), művészettörténész (97), muzeológus (93), levéltáros (91), fizikus (89)