Beke Margit
Beke Margit

2024. március 29. Péntek

Beke Margit, G.

író, műfordító

Névváltozatok

1908-tól Görög Imréné

Születési adatok

1890. július 11.

Gödöllő

Halálozási adatok

1988. augusztus 30.

Budapest


Család

Sz: Beke Manó (1862–1946) matematikus, az MTA tagja, Stern Júlia. F: Görög Imre (1882–1974) műfordító, középiskolai tanár. Leánya: Ata Kando (Görög Etelka, 1913–) fotóművész.

Iskola

A bp.-i Veres Pálné Leánygimnáziumban éretts. (1907), majd férjhez ment Görög Imréhez (1908), s csak irodalommal, elsősorban műfordítással fogl.

Életút

Autodidakta módon megtanult svédül, norvégül és dánul, majd férje oroszországi hadifogságból történő hazatérése után oroszul is. A skandináv irodalmakból több mint ötven művet fordított magyar nyelvre (pl. Martin Andersen Nexö, Knut Hamsun, Henrik Ibsen, Selma Lagerlöf, Halldor Laxness, Astrid Lindgren, Sigrid Undset stb.). Skandináv műveken kívül férjével, Görög Imrével klasszikus orosz műveket is tolmácsolt (közülük a legismertebb Dosztojevszkij klasszikus műve, a Bűn és bűnhődés). Jelentősek az északi népek mondafeldolgozásai és regéi is. Összesen tíz nyelven írt, olvasott és fordított, még 98 évesen is aktívan dolgozott; hosszú pályafutása alatt közel 500 művet (klasszikus regényeket, történeti műveket, ifjúsági és gyermekirodalmat, bestsellereket, művészeti munkákat stb.) tolmácsolt magyar nyelvre. Műfordításon kívül rádiójátékot, ill. mesejátékokat is közölt; első mesekönyvét kétéves kislányáról, Atáról írta. Visszaemlékezése fontos kordokumentum.

Elismerés

A Művészeti Alap Irodalmi Díja (1983).

Főbb művei

F. m.: Ata könyve. Napló. (Bp., 1915)
Manci, Laci, Zsuzsika. Meséli B. M. (Bp., 1922)
Knut Hamsun 70 éves. (Nyugat, 1929)
Alpesi rózsa. Ifj. reg. (Bp., 1938)
A legerősebb. Mese. Ill. Szász Endre. (Bp., 1958)
Dübörgő, a kalapácstolvaj. Regék. Mészöly Miklóssal, Rákos Sándorral. Ill. Hegedűs István. (Kispajtások mesekönyve. 144. Bp., 1962)
A Szoria-Moria palota. Finn, norvég, svéd, lapp és dán mesék. Vál. Korompay Bertalannal. Ill. Kass János. (Népek meséi. Bp., 1963)
Északi istenek. Történetek az Eddából. Vál., ford. (Bp., 1973)
Északi hősök. Történetek az Eddából. Vál., ford. (Bp., 1975)
Bárdok, mesemondók. Történetek Mabinogionból. Vál., ford. Utószó, jegyz. Molnár Ágnes. (Bp., 1977)
Harc és szerelem. Történetek az írek hősköréből. Sajtó alá rend. Makai Judit. Utószó, jegyz. Moskovszky Éva. (Bp., 1978)
Történetünk: történelem. Visszaemlékezések. (Tények és tanúk. Bp., 1986)
ford.: Hamsun, Knut: Új föld. (Bp., 1920
2. kiad. 1928)
Henrik Ibsen levelei. (Bp., 1922)
Andersen Nexö, Martin: A muzikális malac. Emlékigék a lángelme fölött. (Bp., 1923)
Hamsun, Knut: Halk húrokat penget a vándor. Reg. (Bp., 1923)
Arlen, Michael: A zöld kalap. (A regény mesterei. Bp., 1924)
Hamsun, Knut: Rosa. Reg. (Bp., 1925)
Hamsun, Knut: Pán. Glahn hadnagy följegyzéseiből. (Bp., 1925
3. kiad. 1931
4. kiad. 1943)
Hamsun, Knut: Benoni. Reg. (Bp., 1925)
Marbo, Camille: Madeleine. Reg. (Bp., 1926)
Kipling: A fény kialudt. Reg. (A regény mesterei. Bp., 1927)
Borden, Mary: Flamingó. Reg. (Bp., 1929)
Hamsun, Knut: Csavargók. Reg. két kötetben. (Bp., 1929)
Michaelis, Karin: Az ügyvéd úr családja. Reg. (Bp., 1929
új kiad. 1990)
Arkina, Nina: Egy férfi, akit szeretnek. Reg. (A Színházi Élet regényei. Bp., 1930)
Scheff, Werner: Opium. Reg. (A Színházi Élet regényei. Bp., 1930)
Duun, Olaf: Világtalan András. Elb.-ek. (Gyoma, 1931)
Hamsun, Knut: A világ vándora. 1–2. Reg. (Bp., 1931)
Kinck, Hans Ernst: Emberek és bolondok. Novellák. (Gyoma, 1931)
Undset, Sigrid: Az okos leányzók. Három elb. (Gyoma, 1931)
Hamsun, Knut: Asszonyok a kútnál. Reg. (Bp., 1932)
Hoel, Sigurd: Szerelem a strandon. Reg. (Bp., 1934
új kiad. 1993)
Ring, Barbara: Petra. Reg. Tóbis Ilona rajzaival. (Bp., 1935)
Lagerlöf, Selma: Amikor én kislány voltam. Ifj. elb.-ek. Belatini Braun Olga rajzaival. (Bp., 1936
2. kiad. 1943
új kiad. 1990)
Bojer, Johan: A tenger fiai. Reg. (Bp., 1937)
Elkjer, Sigurd: Aki nem tudott várni. Reg. (Bp., 1937)
Goodwin, John: A Scotland Yard foltja. Reg. (Bp., 1937)
Lagerlöf, Selma: Csodálatos utazás. Nils Holgersson útja a vadludakkal. Ifj. Belatini Braun Olga rajzaival. (Bp., 1937
új kiad. Ill. Kass János 1958
Az én könyvtáram. 1963
3. kiad. 1977
új kiad. Haday G. Klára rajzaival Bukarest, 1992
Bp., 2003)
Madariaga, Salvador de: Elysiumi mezők. Reg. (Bp., 1938)
Buck, Pearl: Faragott képek. Reg. (Bp., 1940)
Waltari, Mika: Az asszony és az idegen. Reg. (Bp., 1941
új kiad. 1993)
Duun, Olav: Tetemrehívás. Reg. (Bp., 1943)
Andersen Nexö, Martin: Sorsjáték. Reg. (Szikra regénytár. Bp., 1948)
Andersen Nexö, Martin: Hódító Pelle. Reg. (Bp., 1950
2. átd. kiad. 1979)
Bazsov, Pavel: A titok. Ifj. történet. (Bp., 1950)
Golubkova, Maremana: Két világot éltem. Reg. Görög Imrével. (Bp., 1951)
Gorkij: Az én egyetemeim. – A mester. Elb.-ek. Gellért Györggyel, Görög Imrével. (Bp., 1952
2. kiad. 1955)
Prisvin, Mihail: Ahol a madár se fél. Reg. Görög Imrével. (Bp., 1953)
Orosz népmesék. Görög Imrével. Ill. F. Győrffy Anna. (Bp., 1954)
Gorkij: Mezítlábasok. Reg. Görög Imrével. (Bp., 1956)
Bojer, Johan: Az utolsó viking. Reg. (Bp., 1957)
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés. 1–3. Görög Imrével. (Olcsó Könyvtár. Bp., 1958
A világirodalom klasszikusai. 2. kiad. 1962
A világirodalom remekei. 4. kiad. 1964
Európa Zsebkönyvek. 6. kiad. 1967
7. kiad. 1976
9. kiad. 1986
Európa Diákkönyvtár. 10. kiad. 1993
Matúra klasszikusok. 11. kiad. 1996
17. kiad. 2008)
Makar Csudra és más elbeszélések. A fametszetek Varsányi Pál munkái. (Új Elzevir Könyvtár. 3. Bp., 1958)
Prisvin, Mihail: Ádám és Éva. Reg. Ill. Szántó Piroska. Görög Imrével. (Bp., 1958)
Laxness, Halldor: A jó papkisasszony. Kisreg. (Modern könyvtár. 16. Bp., 1959)
Wulff, Hilmar: A szerencse kék pisztrángja. Reg. (Bp., 1959)
Moberg, Vilhelm: Bevándorlók. Reg. (Bp., 1961)
Andersen Nexö, Martin: Az üres helyek utasai. Karcolatok és novellák. (Táncsics Könyvtár. 26. Bp., 1961)
Laxness, Halldor: Az éneklő hal. Reg. (Bp., 1962)
Zinken, Hopp: A bűvös kréta. Mesereg. (Bp., 1962)
Lindgren, Astrid: Mio, édes fiam. Ifj. reg. (Újvidék, 1962)
Moberg, Vilhelm: Telepesek. Reg. (Bp., 1963)
Prisvin, Mihail: Szarvaslesen. Kisreg. Görög Imrével. (Bp., 1963)
Strindberg: A hemsőiek. Reg. Ill. Bartha László. (Bp., 1963)
Moberg, Vilhelm: Az utolsó levél Svédországba. (Bp., 1964)
Sommerfelt, Aimée: Országúton, Indiában. Ifj. reg. Ill. Reich Károly. (Delfin Könyvek. Bp., 1964
2. kiad. 1979)
Hoel, Sigurd: Találkozás a mérföldkőnél. Reg. (Bp., 1965)
Wolf, Friedrich: Ketten a határon. Reg. (Bp., 1966)
Danielsson, Bengt-Runa: Bumeráng-expedíció. Útleírás. (Világjárók. Bp., 1967)
Sommerfelt, Aimée: Miriam. Ifj. reg. Ill. Kondor Lajos. (Bp., 1967)
Renoir, Jean: Apám, Renoir. Életrajz. (Bp., 1968
2. kiad. 1972)
Egner, Thorbjörn: Róka Miska megjavul. Mesereg. (Bp., 1969)
Chagall, Marc: Életem. Visszaemlékezések. (Bp., 1970
új kiad. 1999)
Andersen Nexö, Martin: Keserű-édes ifjúság. Önéletrajzi reg. (Bp., 1972)
De Jong, Meindert: Kerék az iskolán. Ifj. reg. Ill. Kondor Lajossal. (Sirály Könyvek. Bp., 1972)
Perruchot, Henri: Van Gogh élete. (Bp., 1973)
Anauta: Alea, az eszkimó leány. Reg. Ill. Fekete Mária. (Csíkos Könyvek. Bp., 1974)
Lindgren, Astrid: Öcsi és a repülő bácsika. Mesereg. Ill. Sajdik Ferenc. (Bp., 1976)
Broby-Johansen, Rudolf: Északi sziklarajzok. (Bp., 1979)
Eberhart, Mignon: Suhanó árnyék. Bűnügyi reg. (Albatrosz Könyvek. Bp., 1981)
A bűvös síp. Norvég elbeszélők. Vál. Kúnos László. Ford. Kúnos Lászlóval. (Bp., 1981)
Ibsen: Hedda Gabler. Színmű 4 felvonásban. (Bp., 1984)
Mehren, Stein: Titánok. Európai reg. (Modern Könyvtár. Bp., 1984)
Jacobsen, Jens Peter: Marie Grubbe. – Niles Lyhne. Két reg. Ford. Faludy Györggyel. (A világirodalom klasszikusai. Bp., 1985)
McLeave, Hugh: A festő és a hegy. Cézanne élete. Ford. Falvay Mihállyal. (Bp., 1986)
Ellefsen, Elisabeth: Kicsi Anette. Visszaemlékezés. (Femina. Bp., 1988)
Beskow, Bo: És erőt vevének a vizek a földön. Reg. (Modern Könyvtár. Bp., 1989).

Irodalom

Irod.: Bozóky Éva: A műfordító műhelyében. G. B. M. 80 éves. (Könyvvilág, 1971)
Bikácsy Gergely: B. M. (Élet és Irodalom, 1979)
Csala Károly: B. M. (Új Tükör, 1979)
(kunos): Meghalt B. M. (Magyar Nemzet, 1988. szept. 5.).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője