Család

Szegény sorsú székely kisnemesi családban született. Sz: Csoma András határőrtiszt, Getse Krisztina.

Iskola

A nagyenyedi kollégiumban (1799–1807), a göttingeni egyetemen tanult (1816–1818); ekkor már 13 nyelven írt és olvasott. Az MTA tagja (l.: 1833. nov. 15.).

Életút

Németországi tanulmányai során határozta el, hogy Keletre utazik megkeresni a magyarság őshazáját (1819. nov. 24-én indult útjára Nagyenyedről). Először Oroszországon keresztül akart eljutni Észak-Kínába, ezért előbb Temesvárott, Karlócán és Zágrábban szláv nyelveket tanult Gyalogszerrel, csekély támogatással a Balkánon keresztül Alexandriába, majd Palesztinán és Aleppón, ill. Bagdadon keresztül Teheránba érkezett (1820-ban, ahol perzsául és angolul tanult). Teheránban anyagi segítséget kapott az angol konzulátustól (1821-ben megérkezett Buharába). Ekkor már Pandzsábon keresztül kívánt eljutni Belső-Ázsiába (1822-ben), útközben azonban találkozott William Moorcrofttal, az angol kormány megbízottjával, aki a tibeti nyelv és irodalom tanulmányozására ösztönözte, s ez átmenetileg eltérítette eredeti szándékától; azt remélte, hogy az ősi iratok között talál majd bizonyítékot a magyarok eredetére. – Kőrösi Csoma tekinthető a modern tibetológia megteremtőjének. A tibeti lámaista kolostorban sok szenvedés és nélkülözés közepette áttanulmányozta a tibeti irodalom több száz kötetnyi irodalmát, és elkészítette a tibeti nyelv első, kb. 40 000 szavas szótárát (1823–1830). Munkája befejezése után Kalkuttába ment (1830-ban), ahol a Bengáli Ázsiai Társaság támogatásával kiadta tibeti nyelvtanát és szótárát (Essay Towards a Dictionary Tibetan and English, Calcutta, 1834). A kalkuttai Bengáli Ázsiai Társaság könyvtárnoka (1830–1840); közben rendszeresen közölte nyelvészeti eredményeit a Journal of the Asiatic Society of Bengal-ban, a Társaság rangos folyóiratában (1832-től), ill. Észak-Bengália különböző vidékein nyelvészeti gyűjtéseket végzett (1835–1837); megfordult Maldában, Titaliahban és Dzsalpaiguriban. Eredeti tervéről, a magyarok őshazájának megtalálásáról sem mondott le. A vélt nyelvrokonság és az általa megismert történeti források alapján úgy gondolta, hogy azt Lhaszától észak-keletre, a kínai határ mellett kell keresnie (úgy vélte, hogy meg is találta azt, az akkor, ott élő dzsungar népben). 1841-ben indult útnak újra, a Mahananda folyón vízi úton haladt, ahol a mocsaras, egészségtelen éghajlatú vidéken gyalogosan kelt át és maláriát kapott. 1842. márc. 24-én érkezett meg Dardzsilingbe, egészségi állapota azonban nagyon leromlott, s néhány nappal később maláriában elhunyt (ápr. 11-én). A magyar országgyűlés támogatást küldött kutatásaihoz (1830-ban), ezt azonban nem fogadta el, hanem ebből 450 aranyat a nagyenyedi kollégiumnak, 200 aranyat a Magyar Tudós Társaságnak, 100 aranyat a kézdivásárhelyi katonai nevelőintézetnek adott (1833-ban).

Emlékezet

A dardzsilingi európai temetőben temették el. Születésének 100. évfordulójára Duka Tivadar lefordította munkái nagy részét és tervezte kiadását (azonban a lefordított dolgozataiból sem jelenhetett meg az összes, 1885-ben). Kalkuttában, az Ázsiai Társaság épültében 1902-ben állították fel mellszobrát. Születésének 120. évfordulóján szülőfaluját Csomakőrösre nevezték át (1904-ben). Sírjánál az MTA emléktáblát helyezett el (1910-ben).

Elismertség

A londoni Royal Asiatic Society (1830) és a kalkuttai Bengáli Ázsiai Társaság tagja (t.: 1833).