Család

Sz: Jékely Lajos, Ziegler Berta. Fia: Jékely Zoltán (1913–1982) költő.

Iskola

Elemi iskoláit Parajdon, középiskoláit a székelyudvarhelyi reáliskolában, a ref. főgimnáziumban és a kolozsvári kollégiumban végezte (1899–1905), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen magyar–német szakos tanári okl. (1909), Dijonban francia nyelvtanári okl. szerzett (1923). Az MTA tagja (l.: 1934. máj. 11.; tagsága megszűnt: 1949. nov. 29.; tagsága visszaállítva: 1989. máj. 9.).

Életút

A nagyenyedi Bethlen Kollégium Tanítóképző Intézete (1909–1910), Gimnáziuma (1910-1926), a kolozsvári ref. gimnázium r. tanára (1926–1929). Bp.-re költözése után a Lónyay u.-i ref. gimnázium r. tanára (1929–1934), a Baár–Madas Leánynevelő Intézet ig.-ja (1934–1943), miután az iskolában nem volt hajlandó a zsidótörvényt végrehajtani lemondott állásáról, és nyugdíjazását kérte (1943). A Visegrád melletti Szentgyörgypusztán élt. A II. vh. után rövid ideig állást vállalt a ref. konventben (1946). Első verse Áprily aláírással az Új Erdély c. folyóiratban jelent meg (1918). Az Erdélyi Szemlében közölt Falusi elégia c. versciklusa (1919–1920) ismertté tette nevét az erdélyi magyar irodalmi életben. Első önálló verseskötetét, a Falusi elégiát (1921) újabbak követték (Esti párbeszéd, 1923; Rasmussen hajóján, 1926). Ifjúkori műfordításait a Vers vagy te is c. kötetében adta közre (1926). Bp.-en, a nagyváros forgatagában élő, az otthon biztonságába vágyó költő lírai vallomása A láthatatlan írás c. kötete (1939). Az 1950-es években verseskötetei főleg műfordítással fogl. Elnyerte az Anyegin újrafordítási pályázatát (1951); Puskin, Nyekraszov, Turgenyev, Tolsztoj művei mellett francia, angol, lengyel, kínai, latin költőket tolmácsolt. Lefordította Ibsen Peer Gyntjét, Schiller Wallensteinjét, Shakespeare Julius Caesarát. Hosszabb hallgatás és kitartó műfordítói munka után megjelent Ábel füstje (1957), vmint az időskori líráját közreadó kötetek (Jelentés a völgyből, 1965; Akarsz-e fényt?, 1969) versei az elmúlással megbékélő, a harmóniára törekvő lélek finom rezdülései. Emlékeket, hangulatos apró történeteket idéz a Fecskék, őzek, farkasok c. prózakötetének írásaiban (1965). Esszéi, kritikái kötetben csak halála után jelentek meg (Álom egy könyvtárról, 1981). Költészetének egyik ihletője és forrása az erdélyi táj. Természeti képekben gazdag lírájának témája sokszor a feloldhatatlan magány, az élet és a halál, az elmúlás. A befelé, a szűkebb környezete felé forduló költő az őszi tájban találta meg jelképeit. Nem lázadásra készült, inkább megnyugvást keresett. A lélek belső harmóniájára törekedett. A humanizmus eszméje jelenik meg formaművészetében, kivételes műgondjában, versformáinak harmónikus szépségében és nyelvének tisztaságában. Ugyanez a műgond érvényes drámáira (Idahegyi pásztorok, 1929; Oedipus Korinthosban; A bíboros, 1973) és műfordítói munkásságára.

Emlékezet

A brassói gimnázium felvette a nevét (Áprily Lajos Elméleti Líceum, 1990–2004; Áprily Lajos Főgimnázium, 2004-től). Róla nevezték el a visegrádi Áprily Lajos Általános és Alapfokú Művészeti Iskolát is.

Elismertség

A Kisfaludy Társaság tagja (r.: 1930).

Elismerés

József Attila-díj (1954).

Szerkesztés

Az Erdélyi Helikon szerkesztőjeként (1928–1929) megkísérelte az erdélyi magyar irodalmi egységfront megvalósítását. A kolozsvári Ellenzék c. lap vasárnapi irodalmi mellékletének (Kuncz Aladárral, 1924–1925, önállóan: 1925–1928), a Protestáns Szemle (Ravasz Lászlóval, 1930–1938), majd az Új Magyar Asszony c. ref. folyóirat szerkesztője (1946).