Család

Köznemesi családból származott.

Dédszülei, apai: Ady Bálint, ? és Viski Dániel (1789–1872. júl. 24. Nyárszó), Nárai Szabó Julianna.

Dédszülei, anyai: Pásztor József (1781–1841) refomátus lelkész, Kolozsvári Borbála; Kabay Gábor földbirtokos, Simay Zsuzsanna.

Nagyszülei: Ady Dániel (1811–1887) földbirtokos, Viski Johanna Julianna (1823. aug. 14. Györgyfalva; Pásztor Dániel (1811. Aranyosmeggyes–1864. ápr. 7. Szatmárnémeti) református lelkész, Kabay Rozália (1826–1862. nov. 18. Szatmárnémeti).

Szülei: Ady Sándor (1848–1900. ápr. 8. Lompért. Temetés: 1900. ápr. 10. Lompért) jogász, körjegyző Hadadon, Ady Lőrinc, Ady Endre (= Ady András Endre, 1877. nov. 22. Érmindszent, Szilágy vm.–1919. jan. 27. Bp. Temetés: 1919. jan. 29. Kerepesi út), a költő édesapja; Asztalos Julianna (1854–1917).

Ady Sándor és Ady Lőrinc testvérei: Ady János (1855–1912) és Séra Lajosné Ady Julianna Lilla (1858–1937).

Ady Mária testvérei: Ady Endre (1876. jan. 1. Hadad, Szilágy vm.–1940. máj. 22. Csíkszentmárton) jogász, jogtudós, jogi író, akit a kortársak gyakran összekevertek a költővel; Ady Jolán (1880–1956), Faik Antalné Ady Erzsébet, Henter Jánosné Ady Irén (1893–1973. dec. 18. Bp. Temetés, hamvasztás utáni búcsúztatás: 1974. jan. 7. Óbuda) és dr. Ady Zoltán (1893–1971. dec. 15. Bp. Temetés, hamvasztás: 1972. jan. 14. Óbuda) MÁV-főtanácsos.

Férje: 1908. febr. 2.–1917. jún. 2.: kántai Landt Lajos (1883. szept. 13. Kánta, Háromszék vm.–1917. jún. 2. Páncélcseh), Landt József kézdivásárhelyi építőmester és Schulter Eleonóra fia, a hidalmási, majd a csíkszeredai telekkönyvi hivatal jegyzője.

Gyermekei, fiai: dr. Diósady György (1908. nov. 2. Csíkszereda) mérnök, dr. Diósady Gábor (1912. márc. 25. Csíkszereda) jogász és dr. Diósady Pál (1913. dec. 28. Csíkszereda–2002. okt. 24. Toronto) vegyészmérnök, gyógyszeripari szakértő, Ady Endre keresztfia.

A család 1945-ben Landtról felvette a Diósady nevet.

Iskola

Elemi iskoláit Zilahon, polgári iskoláit Bánffyhunyadon végezte, az Országos Kisdedóvó Egyesület Képzőintézetében óvónői és tanítói képesítést szerzett (Budapesten, 1908).

Életút

Székelymosonban (Maros-Torda vármegye) állami tanító (1917–1919), majd az I. világháború után Csíkszeredán (vagy Székelykeresztúron?) református felekezeti tanító (1919–1923).

Az Erdélyi Barázda (1914-től), a Zord Idő, a Pásztortűz, a Keleti Ujság és a Székelyföld c. lapok munkatársa (1918–1924).

1907-től jelentek meg írásai, kezdetben versei a kolozsvári Ellenzékben, majd a Székely Lapokban. Később, az 1910-es években, rendszeresen közölték kisprózáit, novelláit, tárcáit az erdélyi napilapok és folyóiratok. Első kötetében tizenkét novelláját adta ki Zilahon. A kötet különösebb visszhangot nem keltett – ahogy a kortárs kritkus megállapította – „kedves álmodozásai egy fiatal leányléleknek”. Az I. világháború idején közölt újabb verseire elsősorban Ady Endre hatott. Többször is írt Adynak, majd személyesen is felkereste a költő rokont, aki versei megjelentetésére biztatta. Erre azonban személyes tragédiái miatt csak 1924-ben kerülhetett sor. Az erősen Adyra emlékeztető, két kiadásban is megjelent verseiről mindenekelőtt az erdélyi magyar szerzők – különösen Reményik Sándor – fogadták nagy elismeréssel.

Emlékezet

Ady Mariska (Ady Mária néven) Hadadon (Szilágy vármegye) született, tanulmányait Zilahon, Bánffyhunyadon és Budapesten végezte. Első kötetét még menyasszonyként írta (a „kelengyét”, azaz az előszót, a költőtársnő Gyarmathy Zsigáné jegyezte). 1908-ban ment férjhez Landt Lajoshoz, aki az I. világháború hősi halottja lett. Férje halála után mint három gyermekét egyedül nevelő özvegy asszony kezdett el tanítani. Ady Mária az országvesztés után is Székelyföldön maradt, az új román hatalom azonban 1923-ban román nyelvtanfolyamra kényszerítette a székelyföldi tanítókat. Regáti tartózkodása idején tífuszban súlyosan megbetegedett, s 1923 őszén már nem foglalhatta el állását több, mint három éven át ágyhoz kötötten élt. Egyik nővérénél, Faik Antalné Ady Erzsébetnél, Középlakon (Kolozs vármegye) gyógyult, ott kezdett el újra verseket írni. A nehéz körülmények közé került, nagyon beteg asszony megsegítésére a Kemény Zsigmond Társaság gyűjtést indított, és tiszteletére ünnepélyt szervezett (1924. okt. 12.), valamint anyagilag is támogatta a költőnő verseskötetének kiadásait. A tífuszból ugyan felgyógyult, de még hosszú évekig betegeskedett: a marosvásárhelyi, majd a kolozsvári kórház különböző klinikáin kezelték, különös és rejtélyes betegségei még hosszú évekig elkísérték, tartósan többé már nem tudott munkát vállalni, írásaiból és segélyekből élt. Későbbi sorsa csak részleteiben ismert, 1944-ig Bánffyhunyadon, majd egy rövid kitérő után Nagykovácsiban telepedett le (ott élt egy másik nővérével, Jolánnal, annak haláláig, 1956-ig). Nővére halála után utolsó éveit egy budapesti szeretetotthonban töltötte.

Ady Mariska Budapesten hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik. Halála után Diósady Pál és Diósady Gábor kötetbe rendezte kiadatlan verseit (1998–1999-ben), majd Diósady Levente – Ady Mariska unokája – a család birtokában lévő néhány Ady-kéziratot az Országos Széchényi Könyvtárnak ajándékozott.

Elismerés

A Kemény Zsigmond Társaság tagja (1926-tól).

Szerkesztés

Írásai a fentieken kívül még elsősorban a Szilágy (1907-től), a Debrecen (1907-től), az Újság (1909-től), a Székely Ujság (1910-től), a Divat Szalon c. lapokban, ill. a Csíki Lapokban, a Vasárnapi Ujságban és a Magyar Népben jelentek meg.