Család

Menhelyi gyermekként nevelkedett, apját nem ismerte, anyját Apró Piroskának hívták, foglalkozása szakácsnő volt. F: Kovács Klára. Három gyermeke: Apró Antal, ifj. (1941–) Rendőrtiszti Főiskolát végzett, Apró János (1950–) technikus, ill. Dobrev Péterné Apró Piroska Anna (1946–) közgazdász, politikus, külkereskedelmi miniszterhelyettes. Apró Piroska Anna leánya, Apró Antal unokája: Dobrev Klára (1972–) politikus, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP) képviselője, az EP alelnöke, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felesége.

Iskola

Hat elemi iskoláit Makón végezte szobafestő és mázoló segédlevelet szerzett (1930). Makón szakmájában dolgozott (1930–1936?).

Életút

1929-ben csatlakozott a szociáldemokrata szakszervezeti mozgalomhoz, 1931-től az illegális KMP tagja. A Magyar Építőmunkások Országos Szövetsége (MÉMOSZ) Festő Szakosztálya tagja (1930-tól), a szakosztály vezetőségi tagja (1933–1934), a MÉMOSZ Központi Vezetősége tagja (1938–1944: megszakításokkal), a KMP Egyesült Szakszervezeti Ellenzékének tagjaként az építőmunkássztrájk egyik szervezője (1935), a Horthy-korszakban összesen hétszer internálták vagy börtönözték be (1936–1945).

Az MKP budapesti Központi Bizottsága (1944. szept.–1945. febr.), az MKP, ill. az MDP KV tagja (1945. jan. 19.–1956. okt. 31.); a KV Szakszervezeti Osztálya (1945. jan. 22.–1945. febr. 22.), a Tömegszervezetek és Tömegmunka Osztálya (1945. febr. 22.–1945. ápr. 13.), ill. a szakszervezeti bizottsági apparátus vezetője (1945. júl.–1948. aug.). Az MKP, ill. az MDP PB póttagja (1946. máj. 19.–1946. okt. 1.), tagja (1946. okt. 1.–1953. jún. 28. és 1953. okt. 3.–1956. okt. 31.), egyúttal a KV Szervező Bizottsága tagja (1946. okt. 1.–1953. jún. 28.). A Szakszervezeti Tanács (1948. aug. 7.–1948. okt. 20.), a SZOT főtitkára (1948. okt. 20.–1952. jan. 5.).

A Dobi- és a Rákosi-kormány építőanyag-ipari minisztere (1952. jan. 5.–1953. júl. 4.), a júniusi fordulat idején egy időre kikerült a PB-ből, Nagy Imre első kormányában az építésügyi miniszter első helyettese (1953. júl. 4.–1953. nov. 18.), miután támogatta a kormányprogramot a Minisztertanács elnökhelyettese lett; posztját a Hegedűs-kormányban is megőrizte (1953. nov. 18.–1956. nov. 3.), a koncepciós perek áldozatainak rehabilitálásával megbízott bizottság vezetőjeként (1954 vége–1956), beszédet mondott a Rajk László temetésén (1956. okt. 6.). Az MDP KV Katonai Bizottsága vezetője (1956. okt. 23/24.–nov. 1.), egyúttal a KV Rendkívüli Bizottsága tagja (1956. okt. 26.–1956. okt. 28.) és az MDP Elnökségének tagja (1956. okt. 28.–1956. okt. 30.). Nagy Imre második kormányában építésügyi miniszter (1956. okt. 27.–1956. nov. 3.); 1956. nov. 2-án a tököli szovjet támaszpontra, onnan 1956. nov. 3-án Szolnokra utazott.

Az MSZMP KB (1956. nov. 7.–1988. máj. 22.), az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága (1956. nov. 7.–1957. jún. 29.) és az MSZMP PB tagja (1957. jún. 29.–1980. márc. 27.). Az ún. Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány tagjaként (1956. nov. 4.–1957. máj. 9.) az iparügyeket irányította (1956. nov. 12.–1957. máj. 9.). A Minisztertanács elnökhelyettese (1957. máj. 9.–1958. jan. 28. és 1961. szept. 13.–1971. máj. 12.), első elnökhelyettese (1958. jan. 28.–1961. szept. 13.). Személyesen felügyelte Nagy Imre és mártírtársainak koncepciós perét, majd ő jelentette be a Parlamentben kivégzésüket (1958. jún. 17-én). A Magyar Népköztársaság kormánya gazdasági bizottsága (1956. nov.–1961. ápr.), majd a nemzetközi kapcsolatok bizottsága vezetője (1961. ápr.–1971. máj.). Magyarország állandó képviselője a KGST-ben. Magyar részről ő írta alá a Barátság I. kőolajvezeték megépítésének szerződését és az atomerőmű-programmal kapcsolatos dokumentumokat. 1978. jan. 5-én ő vehette át Cyrus Vance amerikai külügyminisztertől a visszaadott magyar szentkoronát. Saját kérésére, nyugállományba vonulása miatt felmentették az Országgyűlés elnöki tisztéből (1984. dec. 19-én), az 1988. máj.-i pártértekezleten kimaradt a KB-ból is. A rendszerváltás idején erősen támadták személyét, ezért képviselői mandátumáról is lemondott (1989. márc. 8-án).

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (Budapest, 1945. ápr. 2.–1945. nov. 4.). Nemzetgyűlési képviselő (Nagy-Budapest, 1945. nov. 4.–1947. aug. 31.). Országgyűlési képviselő (Nagy-Budapest, 1947. aug. 31.–1949. máj. 15.; Budapest, 1949. máj. 15.–1953. máj. 17. és 1953. máj. 17.–1958. nov. 16.; Szeged, 1958. nov. 16.–1963. febr. 24.; 1963. febr. 24.–1967. márc. 19.; 1967. márc. 19.–1971. ápr. 25.; 1971. ápr. 25.–1975. jún. 15.; 1975. jún. 15.–1980. jún. 8.; 1980. jún. 8.–1985. jún. 8.; 1985. jún. 8.–1989. márc. 1.). Az Országgyűlés elnöke (1971. máj. 12.–1984. dec. 19.). Az Elnöki Tanács tagja (1949. aug. 23.–1952. máj. 29. és 1953. júl. 3.–1954. jan. 21.).

Emlékezet

Szegeden született, Budapesten élt és tevékenykedett, a fővárosban hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik. Legtöbb lexikonban tévesen szereplő adat szerint eredeti családneve Klein volt. Valójában édesanyját hívták Apró Piroskának, édesapját nem ismerte!

Elismertség

A Hazafias Népfront Országos Tanácsának (HNF OT) elnöke (1956. jún.–1958. jan.).

A Magyar–Szovjet Baráti Társaság (MSZBT) elnöke (1976–1989).

Elismerés

Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1947), Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1947) és középkeresztje a csillaggal (1948), Magyar Népköztársasági Érdemrend (1950), Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (1958), a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1963), Szocialista Hazáért Érdemrend (1967), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), Nagy Októberi Forradalom Emlékérem (1970), a Magyar Népköztársaság Érdemrendje (1973), a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje (1983).

Szerkesztés

A Munka. A szakszervezeti mozgalom folyóirata szerkesztője (1951–1952).