Család

Sz: Bartal Miklós tanító, kajdacsi Kajdachy Katalin. Korán árvaságra jutott, nagybátyja, Kulcsár Antal, Komárom vm. szolgabírája nevelte. Fia: Bartal György, ifj. (1820–1875) politikus.

Iskola

Középiskoláit Pozsonyban és Nagyszombaton végezte, a pozsonyi jogakadémián bölcseletet és jogot hallgatott (1801–1805), ügyvédi okl. szerzett (1809). Az MTA tagja (ig.: 1830. nov. 17.; t.: 1858. dec. 15.).

Életút

Pozsonyban joggyakornok (1805–1806), kir. táblai jegyző (1806–1810), ill. mint Ghyczy József személynöki ítélőmestere, majd Ürményi János kir. táblai előadó bírója részt vett a budai (1807) és a pozsonyi országgyűlésen (1808). Pozsony vm. másodaljegyzője és levéltárnoka (1810–1817), főjegyzője (1817–1823), alispánja (1823–1827) és a vármegye ogy.-i követe (1825–1827). Személynöki, majd nádori ítélőmester (1827–1830), az udvari kancellárián az ogy.-i ügyek előadója (kir. tanácsosi rangban, 1830– 1848), így hivatalból részt vett az 1832–1836. évi és az 1839–1840. évi reformországgyűléseken. A magyar udvai kancellária megszűnése (1848. máj. 8.) után az újonnan alakult magyar külügyminisztérium államtanácsosa és első osztályfőnöke (1848. máj.– nov.), egyúttal a király személye körüli minisztérium tényleges vezetője és főnöke (1848. okt.–nov. 12.). Visszavonult a közélettől, Pozsonyban és csallóközi birtokán élt és gazdálkodott (1848–1865). A 19. sz. politikai életének egyik jelentős szereplője. Az első reformországgyűléseken Felsőbüki Nagy Pállal együtt elsősorban a magyar nyelv elismertetéséért küzdött, később erdélyi ügyekkel fogl. Különösen értékes oklevéltári kutatásokon alapuló, középkori jogtörténeti munkássága. Feldolgozta szűkebb hazája, a Csallóköz történetét.

Elismerés

V. Ferdinánd király koronázásakor aranysarkantyús vitézzé emelte (1830. szept. 28.). A Szent István Rend vitéze (1833. máj. 23.) és kincstárnoka (1846. júl. 2.). V. Ferdinánd király gyémánt gyűrűvel ajándékozta meg (1848. máj. 20.).

Szerkesztés

Történeti értekezései az Uj Magyar Muzeumban (1858–1859), a Magyar Tudományos Akadémia Értesítőjében (1859–1861) és a Magyar Tudományos Értekezőben jelentek meg (1862). Az Egyetemes Magyar Encyclopaediába történeti és jogtörténeti cikkeket írt.