Bóta Ernő
Bóta Ernő

2024. március 29. Péntek

Bóta Ernő

politikus

Születési adatok

1900. március 4.

Budapest

Halálozási adatok

1987. április 4.

Boulogne-sur-Seine, Franciaország


Iskola

Műszerésznek tanult, segédlevelet szerzett.

Életút

Az I. vh.-ban az olasz fronton harcolt, hadifogságba esett (1918–1920; 1920-ban térhetett vissza Magyarországra). Szocialista nézetei és baloldali magatartása miatt emigrálni kényszerült (1921); rövid ausztriai tartózkodás után Franciaországban telepedett le (1922). Egy Párizs melletti repülőgépgyárban műszerészként dolgozott (1920-as évek). Az Emberi Jogok Ligája (Ligue des Droits de l’Homme), ill. az Emberi Jogok Magyar Ligája alapító tagja (1924. nov. 2.), haláláig elnöke, ill. t. elnöke. A Világosság szocialista csoport tagja, a Martinovics Magyar Szabadkőműves Páholy nagymestere. A magyar emigráció jogvédelmével, ill. általában az emberi jogok, a kisebbségi jogok védelmével fogl. Több írásában elsők között kísérelte meg feldolgozni a franciaországi magyar emigráció történetét.

Szerkesztés

Jogvédő írásai, Magyarországgal kapcsolatos elemzései elsősorban a szociáldemokrata Réforme c. lapban jelentek meg.

Főbb művei

F. m.: A magyar politikai és gazdasági emigráció szerepe Franciaországban a két világháború között. (Paris, 1969)
Requiem pour une republique populaire democratique ensevelie sans linceul ni sepulture. Responsabilites francaises dans la chute de la republique liberale hongroise. (Paris, 1979).

Irodalom

Irod.: L. Nagy Zsuzsa: B. E., az emberi jogok régi harcosa. (Magyar Nemzet, 1987. máj. 27.)
B. E.-emlékkönyv. Két emberöltő a magyarság szolgálatában. B. E. néhány levelével. Szerk., a leveleket vál., a bevezető tanulmányt írta L. Nagy Zsuzsa. (Debrecen, 1992).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője