Berzsenyi Lénárd
Berzsenyi Lénárd

2024. március 29. Péntek

Berzsenyi Lénárd, egyházas- és nagyberzsenyi

honvéd ezredes, grafikus

Születési adatok

1805. november 6.

Nemesmagasi, Vas vármegye

Halálozási adatok

1886. szeptember 17.

Kemenesmagasi, Vas vármegye


Család

Régi nemesi családból származik: harmadfokú unokatestvérének, Berzsenyi Dániel (1776–1836) költőnek, Berzsenyi Lénárdnak és Berzsenyi-Janosits László (1903–1982) növénynemesítőnek legelső ismert közös őse: Bers’enyi Kálmán (1400 k. élt a Veszprém vm.-i Egyházasberzseny nevű községben.) Sz: Berzsenyi Gábor ügyvéd, Enderst Katalin.

Iskola

A soproni evangélikus líceumban végzett (1823), apja halála után nem folytatta jogi tanulmányait, beállt az orosz cár nevét viselő 9. Miklós Huszárezredbe (1825).

Életút

Ezredében hadnagyként (1832–1846), ún. főszázadosként szolgált (1846), részt vett a lengyel nemesi felkelés leverésében (a gyors győzelem után századkapitánnyá léptették elő: 1846–1848). A forradalom kitörésekor a morvaországi Prossnitzban szolgált, hazaindult (1848 tavasza), majd ezredével a drávai hadtest kötelékében részt vett a Jellasics elleni harcokban (az okt. 12-i győztes horpácsi csata után őrnaggyá léptették elő). Sárvárott szervezte a kiegészítésre szoruló Radetzky-huszárezredet (1848. okt.–dec.), amellyel csatlakozott Görgei Artur feldunai hadseregéhez (1848. dec.–1849. jan.), ill. átvezényelték a 8. Coburg-huszárezredhez, így Perczel Mór táborában harcolta végig a téli hadjáratot (1849. jan.–febr.; alezredessé nevezték ki: 1849. febr. 1.). Miután visszatért a feldunai hadsereghez ezredessé léptették elő (1849. máj. 14.), egyúttal a 9. huszárezred és a VII. (feldunai) hadtest lovas hadosztályának parancsnoka. A tavaszi hadjárat sikerei után Görgei a II. hadtest parancsnokának nevezte ki (1849. jún. 26-án, ezt azonban nem fogadta el!). A világosi fegyverletétel után (1849. aug. 13.) elfogták, a császári bíróság golyó általi halálra ítélte (1849. nov. 8-án; kegyelemből 18 év várbörtönre változtatták, 1849. nov. 17-én). Olmützben raboskodott (1856. júl. 15-én szabadult). Hazatérése után Somogy vármegyében telepedett le, különböző birtokokon vállalt gazdatiszti állást, valójában nem értett a gazdálkodáshoz: rövid idő után alkalmazás nélkül maradt, rokonai adományaiból élt. Visszahúzódott kemenessömjéni családi birtokára, a kiegyezés után visszakapta tiszti rangját és birtokai örökrészét, ill. a Hadügyminisztérium nyugdíjat adott neki. A szabadságharc egyik kevéssé ismert vezetője, aki honvéd huszártisztként állt át a forradalom oldalára. Berzsenyi százada (a Gosztonyi-századdal, ill. a Sándor-huszárezred Grazból hazaszökött közvitézeivel, valamint az Ernő-gyalogezred századával) alkotta azoknak a népfelkelés által támogatott nemzetőrcsapatoknak a magvát, amelyek sikeresen vették fel a harcot Jellasics seregével. Később részt vett a tavaszi hadjárat sikereiben, de betegségére hivatkozva visszautasította Görgei Artur hadtestparancsnoki kinevezését. A szabadságharc bukása után valószínűleg ezért nem lett 14. aradi vértanú. Az olmützi várbörtönben viszont a magyar forradalom és szabadságharc legnagyobb méretű és forrásértékű galériáját alkotta meg. Összesen 132 fogolytársát (és saját magát) örökítette meg különböző méretű és különböző technikával készült képein; az ismert másolatok száma több száz. A kezdetleges rajztudással készült, dilettáns arcképek voltaképpeni becsét nem azok esztétikai értéke, hanem az arcképcsarnok keletkezésének körülményei, a képegyüttes tematikai egysége, mindenekelőtt azonban a képek hátoldalán olvasható jegyzetek adják. Berzsenyi csupán szignóval és dátummal látta el képeit, majd felkérte modelljeit, hogy a hátlapra vezessék rá véleményüket az ábrázolás hitelességéről, s röviden foglalják össze életpályájukat, különös tekintettel az 1848–1849-es tevékenységükre, elítéltetésük okaira. A nemegyszer személyes hangvételű autográf életrajzokból a forradalom és önvédelmi háború társadalmi bázisának, politikai és katonai vezetésének kontúrjai bontakoznak ki, lényeges adatokkal egészülnek ki ismereteink, több személy esetében pedig kizárólagos forrás birtokába jutunk a képek felhasználásával. Művei közül 127 képet (és másolatot) a szombathelyi Savaria Múzeum őriz, néhány műve és személyes tárgyai, valamint levelezése Berzsenyi-Janosits László tulajdonában volt. Több mint 40 képét a celldömölki postaépület (a korábbi Berzsenyi-ház) tatarozásánál találtak, ezeket a celldömölk-alsósági általános iskola helytörténeti gyűjteményében helyezték el. Az iskola 1983-ban vette fel Berzsenyi Lénárd nevét.

Emlékezet

Kemenesmagasiban, családi birtokán hunyt el, a Kemenesmagasi Önkormányzati Temetőben lévő Berzsenyi-kriptában nyugszik (a kripta elkészülte után, utólag helyezték el holttestét, 1906-ban). Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2007-ben). A Berzsenyi családról – köztük Berzsenyi-Janosits Lászlóról és Berzsenyi Lénárdról Ágh István írt személyes hangú könyvet (Dani uraságnak, 1984).

Főbb művei

F. m.: rajzai: Világostól Josephstadtig. 1849–1856. Földy János naplótöredékeiből. Szerk., sajtó alá rend. Balassa Imre. B. L. rajzaival. (Bp., 1939)
Barsi József: Utazás ismeretlen állomás felé. 1849–1856. B. J. börtönnaplóját sajtó alá rend., az utószót írta Simon V. Péter. B. L. rajzaival. (Bibliotheca Historica. Bp., 1988).

Irodalom

Irod.: Dala József: „Az utolsó menetben”. B. L. ezredes, a ’48-as szabadságharc kiváló katonája. (Vasi Szemle, 1974)
Pröhle Jenő: B. L. honvédezredesről. (Vasi Szemle, 1977)
Simon V. Péter: B. L. honvédezredes hagyatéka. (Vasi Szemle, 1978)
Zongor Ferenc: B. L., az olmützi várbörtön rajzolója. (Honismeret, 1982)
Simon V. Péter: Bebörtönzött honvédtisztek az olmützi várban. B. L. honvédezredes képei és modelljei. (Vasi Szemle, 1983)
Ágh István: Dani uraságnak. (Bp., 1984)
Simon V. Péter: Az olmützi foglyok arcképcsarnoka. (Barsi József: Utazás ismeretlen állomás felé. 1849–1856. Bp., 1988)
Ambrus Lajos: Az aktuális szabadsághagyomány. B. L. arcképcsarnoka. (Kortárs, 1998)
Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban. 1848– 1849. (Bp., 2000)
Kemenesaljai életrajzi lexikon. (Celldömölk, 2005).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője