Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Háy László
    Hevesi Gyula
    Kádár János
    Nagy Magda, K.
    Waldapfel József

    Rákosi Mátyás

    politikus

    1904-ig Rosenfeld Mátyás 


    Született: 1892. március 9. Ada, Bács-Bodrog vármegye
    Meghalt: 1971. február 5. Gorkij, Szovjetunió
    Temetés: 1971. február 24. Budapest
    Temetési hely: Farkasrét (hamvasztás utáni búcsúztatás)

    Család

    Nagyszülei: Hirschfeld Ábrahám, Böhm Mimi (= Noémi, 1831–1901. máj. 19. Szeged). Sz: Rosenfeld József (1862–1944) kereskedő, Léderer Cecília. (1864–1926).

     

    Tizennégyen voltak testvérek, ő volt a hatodik. A tizennégy gyermek közül tizenkettő élte meg a felnőttkort, (Rákosi Ludovika Lujza [1900–] és egy testvére, akinek neve nem ismert kisgyermek korukban meghaltak). Testvérei: Rákosi Béla (1886. nov. 4. Topolya–1944. júl. 15. Auschwitz), Rákosi Jolán (1888–1988), Bányai Zoltánné Rákosi Gizella Matild (1890–1973), Csillag Miklósné Rákosi Izabella (1895–1981), Rákosi Margit (1896–1926), Kardos Sándorné Rákosi Mária (1902–1938), Rákosi Jenő (†1928), Biró Dezső (1906–1959) és Rob Antalné Rákosi Hajnal (1908–1945). További két testvére: Biró Zoltán (1898. Ada–1988. márc. 8. Bp.) politikus, az MDP KV tagja, osztályvezetője és Biró Ferenc (1904. jún. 6. Sopron–2006. nov. 10. Bp.) gépészmérnök, Kossuth-díjas (1949), az MTA tagja (l.: 1949; kizárták: 1960), kohó- és gépipari, ill. középgépipari miniszterhelyettes. A család valamennyi tagja 1904. jan. 13-án Rákosira magyarosított, fiútestvérei 1945 után újra nevet váltottak, a Bíró (= Biró) családnevet vették fel.

     

    F: Kornyilova, Feodora („Fenya”) Fjodorovna (1903. nov. 16. Oljokminszk, Oroszország, Jakutföld–1979. Moszkva), Munkácsy-díjas keramikusművész, Fjodor Grigorjevics Kornyilov (1879–1939) jakut származású zeneszerző, karmester, zenepedagógus leánya.

    Iskola

    Elemi iskoláit az adai (1898) és a soproni népiskolában (1898–1902), ill. a soproni III. sz. reáliskolában végezte (1902–1905), a Szegedi Állami Főreáliskolában éretts. (1910), a budapesti Keleti Akadémia hallgatója (1910–1912), a Kereskedelemügyi Minisztérium ösztöndíjasaként Hamburgban (1912–1913) és Londonban egy export-import vállalatnál levelező (1913–1914), hazatérése után Budapesten tartalékos tiszti iskolát végzett (hadapród őrmesteri rangban, 1914. júl.).

    Életút

    Az I. világháborúban a 6. honvéd gyalogezred tisztjeként az Északkeleti-Kárpátokban alakulatával orosz hadifogságba esett (1915. ápr.): az antipinai tábor (1915–1916), a csitai tiszti tábor (1916–1917), majd a mandzsúriai határ menti dauriai tiszti tábor lakója (1917–1918. febr.). Megszökött a fehérek által elfoglalt hadifogolytáborból, miután újra elfogták, az Osztrov Gorodaja-i gyűjtőkórházba került, ahol félrokkantságot állapítottak meg: egy tiszti hadifogolycsere-akció keretében hazatérhetett Magyarországra. Két hétig a zsolnai ún. átmenőtáborban tartózkodott (1918. ápr.), majd Szabadkán élő családjához utazott (1918. máj.).

     

    Az MSZDP tagja (1910-től), a Galilei Kör tagja, egyes adatok szerint titkára (1911–1912), az Országos Diákbizottság alapító tagja (1912). A forradalom hírére Budapestre utazott, a KMP alapító tagja, vidéki titkára (1918. nov.-től). Több kommunista vezetővel együtt őt is letartóztatták (1919. febr. 21., a Tanácsköztársaság kikiáltásakor szabadult: 1919. márc. 21.). A Forradalmi Kormányzótanács (1919. márc. 21.–1919. jún. 24.) és a Legfőbb Népgazdasági Tanács tagja (1919. márc. 22.–1919. ápr. 3.). A Tanácsköztársaság alatt kereskedelemügyi népbiztoshelyettes (1919. márc. 21.–1919. ápr. 3.), a szociális termelés öt népbiztosának egyike (1919. ápr. 3.–1919. jún. 24.). Az első tanácstagi választásokon Budapest I. kerület képviselője (1919. ápr. 7.–1919. ápr. 21.), majd a frontra vezényelték. A tanácskormány Ruszinszkó teljhatalmú megbízottja (1919. ápr. 21.–1919. máj. 3.), a salgótarjáni divízió politikai megbízottja (1919. máj. 3.–1919. máj. 7.). Az I. Országos Gyűlés Központi Intéző Bizottsága tagja (1919. jún. 23.–1919. aug. 1.) és a Vörös Őrség főparancsnoka (1919. júl. 17.–1919. aug. 1.).

     

    A Tanácsköztársaság bukása után Ausztriába menekült, ahol előbb Karlsteinbe, majd Steinhofba internálták (1920. ápr. 27-én szabadon bocsátották, de egy 1920. máj. 1-jén, egy bécsi nyilvános gyűlésen elmondott beszéde miatt „örökre” kiuasították Ausztriából. Moszkvában élt (1920–1924), valójában azonban a Kommunista Internacionálé (Kominern) megbízásából Európa több országában tevékenykedett. Részt vett a Komintern II. kongresszusán (1920. júl. 7.–1920. aug. 7.), majd a Komintern küldötte az Olasz Szocialista Párt livornói kongresszusán (1920. aug), a Német Kommunista Párt ülésén (1921. febr.), utóbb a Komintern prágai megbízottja (1921. febr.–1921. ápr.). Moszkvában részt vett a Komintern III. (1922. jún. 22.–1922. júl. 12.), IV. (1922. nov.) és V. kongresszusán (1924. júl.). A magyar kommunista párt frakcióharcaiban Kun Béla nézeteivel értett egyet, de nem kívánt határozottan állást foglalni Landler Jenő mellett.

     

    A Komintern döntése alapján (Braun Vilmos néven) Magyarországra érkezett, hogy újjászervezze az illegális kommunista pártot, ill. mozgalmat (1924. dec. 24.), majd részt vett a KMP I. bécsi kongresszusán (1925. aug. 18.–1925. aug. 22.). Néhány héttel később Budapesten „konspirációs hibák” miatt letartóztatták (1925. szept. 22.), Gőgös Ignáccal, Hámán Katóval, Őri Károllyal, Vas Zoltánnal lázadás bűntettével statáriális bíróság elé állították (1925. nov. 14; a bíróság azonban illetéktelennek állapította meg magát az ügyben, 1925. nov. 15-én). Az I. Rákosi-perben (1926. júl. 12.–aug. 4.) nyolc és fél évi fegyházra ítélték (1926. aug. 4-én, a Gyűjtőfogházba szállították 1926. aug. 5-én; az Ítélőtábla 1927. jún. 13–19-én hagyta jóvá az ítéletet). A Pestvidéki Kir. Törvényszék Fogházában (= váci fegyház) magánzárkában töltött fél évet (1927. júl. 9.–1928. jan. 9.). A börtön szabóműhelyének írnoka (1928–1930), a szegedi Csillag-börtön foglya (1930. jan. 11.–1934. ápr. 24.). Büntetése lejártakor a Tanácsköztársaság alatti tevékenységéért újra perbe fogták. A II. Rákosi-perben (1935. jan. 21.–1935. febr. 8.) „erőszakos felforgatásra irányuló bűntett, felségsértés, lázadás, huszonhét rendbeli gyilkosság és folytatólagosan elkövetett pénzhamisítás” bűntettében életfogytiglani fegyházra ítélték (1935. febr. 8.) húsz évi hivatalvesztés és a polgári jogok gyakorlásának felfüggesztése mellett. Az Ítélőtábla helybenhagyta az életfogytiglani fegyházbüntetést (1935. jún. 27.–1935. júl. 1.). A budapesti Markó utcai fogházban (1935. júl. 1.–1935. aug. 23.), majd a szegedi Csillag börtönben raboskodott (1935. aug. 23.–1940. okt. 30.). Miután nemzetközi tiltakozás és ezzel összefüggő akciósorozat indult az újabb per miatt a cári csapatok által 1849-ben zsákmányolt honvédzászlókért cserébe szabadon bocsátották (1940. okt. 30-án, azzal a feltétellel, hogy a Szovjetunióba távozhat). A börtönből vele együtt kiengedett Vas Zoltánnal együtt Uzsoknál lépték át a magyar–szovjet határt (1940. nov. 2.; a moszkvai Vörös téri díszszemlén már ott állt Sztálin mellett, 1940. nov. 7.). Az újabb per után távollétében a Komintern VB tagja (1935. aug. 8.–1941. jún. 22.).

     

    Tizenöt évi börtönbüntetése után a Moszkvába érkezett Rákosi Mátyás már a magyar emigráció nemzetközileg is tisztelt első számú irányítójává, megkerülhetetlen személyiségévé vált. Rákosi első hónapjait a Moszkva melletti barvihai és szoszni szanatóriumban töltötte (Szoszniban ismerkedett meg feleségével, a férjétől ekkor már külön élő, egy gyermekes édesanyával, Feodora Kornyilovával, 1940. nov.). A Komintern VB Titkársága megerősítette őt a magyar párt képviselőjeként (1941. jan. 16.), ezután a Komintern VB apparátusának tagja (1941. jan. 16.–1941. jún. 22.). A moszkvai rádió magyar adása, ill. a moszkvai Kossuth Rádió vezető szerkesztője (1941. jún. 22.–1944. dec. vége). A Komintern feloszlatása (1943. jún.) után az emigráns magyarok összefogására alakult három tagú bizottság vezetője. Nevéhez fűződik a proletárdiktatúrába való „békés átnövés” magyarországi programjának kidolgozása és Sztálinnal való jóváhagyása (1944. szept. 14.–1944. nov. 20., majd 1944. dec. 1–5-ig annak a magyar delegációnak a vezetője, amely a kormány és a nemzetgyűlés megalakításának módjáról tárgyalt Sztálinnal és Molotovval. A választások után az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (jóllehett csak 1945. jan. 30-án érkezett meg a „a felszabadult” Debrecenbe).



    Az MKP, ill. az MDP KV főtitkára (1945. febr. 22.–1953. jún. 28.). az MKP, ill. az MDP KV Szervező Bizottsága tagja (1946. okt. 1.–1953. jún. 28.) és elnöke (1951. máj. 31.–1953. jún. 28.). Az MKP, ill. az MDP KV tagja (1945. febr. 22.–1956. okt. 31.). Az MKP, ill. az MDP PB tagja (1945. máj. 22.–1956. júl. 18.). A Nemzeti Főtanács tagja (1945. szept. 27.–1945. dec. 7.). Miniszterelnök-helyettes és államminiszter (1945. nov. 15.–1949. szept. 5.), a Minisztertanács elnökhelyettese (1949. szept. 5.–1952. aug. 14.), a Minisztertanács elnöke (= miniszterelnök 1952. aug. 14.–1953. júl. 4.). Az MDP KV első titkára (1953. jún. 28.–1956. júl. 18.). Az utódpárt MSZMP kizárta tagjai sorából (1962. aug. 14–16.).

     

    Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (Szeged, 1944. dec. 16.–1945. nov. 4.), nemzetgyűlési képviselő (Zala vármegye, 1945. nov. 4.–1947. aug. 31.). Országgyűlési képviselő (Zala vármegye, 1947. aug. 31.–1949. máj. 15.; Magyar Függetlenségi Népfront, Zala megyei lista 1949. máj. 15.–1953. máj. 17.; Hazafias Népfront, Budapesti lista, 1953. máj. 17.–1957. máj. 9.). Az Elnöki Tanács tagja (1955. szept. 15.–1957. máj. 9.). A Magyar Függetlenségi Népfront elnöke (1949. okt. 1.–1954. okt.). A Hazafias Népfront alelnöke (1954–1957).



     

     

    Hazatérése után – szovjet pártutasításnak megfelelően – egyelőre nem törekedett a hatalom megszerzésére, ám Sztálin ragaszkodott a magyarországi kommunista mozgalmon belüli moszkvai hegemóniához. Rákosi első intézkedése ezért a szovjet irányításról független magyarországi kommunista mozgalmak és frakciók felszámolása volt. A Péter Gábor irányítása alatt álló politikai rendőrség letartóztatta Demény Pált, a Moszkvától független, legjelentősebb magyarországi kommunista frakció vezetőjét. (A párt pedig elhagyta a rosszemlékű KMP nevet, helyette a Magyar Kommunista Párt [MKP] elnevezést használta.) A „felszabadult” országban a cél egy egyetlen – moszkvai irányítás alatt álló – egységes, nemzeti és demokratikus jelszavakkal fellépő koalícióképes tömegpártot formálni az MKP-ból. Az 1945. máj. 20–21-i I. Országos Pártértekezleten határozottan elutasította az azonnali hatalomváltást, ezzel sikeres kísérletet tett a párton belül a proletárdiktatúrát követelő 1919-es szárny elhallgattatására. Az 1945. nov. 4-i nemzetgyűlési választások után azonban kiderült, hogy az MKP és az SZDP együtt is csak a szavazatok 34%-át szerezte meg. A választások után koalíciós komány alakult (1945. nov. 15.), amelyben Rákosi a miniszterelnök-helyettesi és államiniszteri posztot szerezte meg. Az MKP-nek a célja a hatalomban ezután a legnagyobb koalíciós partner, az önmagában is abszolút többséggel rendelkező Független Kisgazdapárt (FKgP) meggyengítése, és a közéletből való kiszorítása volt. Ebben döntő segítséget kapott az országot megszálló szovjet hadseregtől, valamint a részben szovjet vezetés alatt álló Szövetséges Ellenőrző Bizottságtól (SZEB). A koalíción belül akaratának érvényesítésére életre hívta a Baloldali Blokkot (az MKP, az SZDP és a Nemzeti Parasztpárt szövetségét, 1946. márc. 5.), de kommunista irányítás alatt állt a politikai rendőrség (az Államvédelmi Hatóság [ÁVH] jogelődje) és egyéb erőszakszervezetek is. Politikai, adminisztratív és törvénytelen eszközökkel (szalámitaktika) 1947 nyarára elérte az FKgP feldarabolását: 1946. márc.-ában a SZEB és a Baloldali Blokk nyomásával kizáratta a pártból az FKgP jobboldalát, 1947 elejére a Magyar Testvéri Közösség konstruált persorozatával (= köztársaság-ellenes összeesküvés) a centrumot is szétzúzta, végül fenyegetésekkel, zsarolással és más törvénytelen eszközökkel 1947. jún. elejére Nagy Ferenc miniszterelnököt és a hozzá közel álló munkatársait is emigrációba kényszerítette.

     

    A megváltoztatott hatalmi helyzetben az 1947. aug. 31-ére kiírt választásokból törvénytelen eszközt is igénybe véve (= kékcédulás választások) az MKP került ki a legerősebb pártként (jóllehet 1945-höz képest csak 5%-kal növelte szavazatainak számát!), majd a Magyar Függetlenségi Párt mandátumainak szintén törvénytelen úton történő érvénytelenítésével elérte az immár vezetése alatt álló koalíció parlamenti többségét. A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája (Kominform) alakuló ülésén (Wilcza Góra, Lengyelország, 1947. szept. 22.) elfogadott határozat nyomán a szovjet érdekszférába tartozó közép- és kelet-európai országokban felgyorsult a többpártrendszer megszüntetése, a kommunista pártok kizárólagos hatalmának kiépítése. Ennek első lépéseként az MKP napirendre tűzte az SZDP-vel való egyesülést, ami munkásegység címén valójában a szociáldemokrácia felszámolását jelentette. A két párt egyesítésére – az SZDP baloldali szárnyának „kezdeményezésére” – 1948. jún. 12–14-én került sor, és Rákosi Mátyás az új marxista–leninista tömegpárt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) főtitkára lett. A személye körül mindinkább kibontakozó, a propaganda által gerjesztett kultusz egyre nyilvánvalóbbá tette az ország lakói számára, hogy az állami tisztségektől függetlenül Sztálin legjobb magyar tanítványa az első számú politikai vezető. A sztálinista diktatúra kiépítésének következő állomásaként a még meglévő politikai pártok felszámolása céljából megalakították a Magyar Függetlenségi Népfrontot (MFNF), amelynek szintén Rákosi Mátyás lett az elnöke (1949. febr.). Az ezek után megtartott 1949. máj.-i országgyűlési választásokon az MFNF – csak az MDP káderosztálya által előzetesen jóváhagyott népfrontos jelöltekre lehetett szavazni – 95%-os „győzelmet” ért el. A kommunista hatalom kiépítése 1945-ben, a párton belüli moszkovita hegemónia kialakításával kezdődött, ezt folytatta a legerősebb koalíciós partner, az FKgP erőszakos szétverése, majd a szociáldemokrata párttal történő „fúzió” és a maradék pártok és szervezetek ellehetetlenítése és felszámolása következett. Amikor már semmilyen más politikai erő nem maradt a porondon az erőszak a kommunista párton belül folytatódott (azaz a kommunista hatalmi harc a kommunista pártokon belül kezdődött és a kommunista párton belül folytatódott, ill. a sztálini éleződő osztályharc tétele értelmében valójában sohasem fejeződhetett be…) A folyamatban döntő szerepet játszott Rákosi Mátyás a párt első titkára. Lényegében már 1949-re teljesen ellenőrzése alá került a politikai hatalom, amelyet 1950-ben az önkormányzatiságot felváltó tanácsrendszer bevezetése egészített ki.

     

    Magyarország 1948. jún.-ig jó kapcsolatokat tartott fenn Jugoszláviával, Rákosi Mátyás mindig példaként emlegette a jugoszláv „demokráciát”, és támogatta a Joszip Broz Tito marsall és Georgi Dimitrov által szorgalmazott bolgár föderáció gondolatát. Az amúgy sokáig Belgrádban működő Kominform 1948. jún.-i állásfoglalása meglepte Rákosit, akit különösen kellemetlenül érintett ez a határozat. Rákosi a mai Szerbia (születése idején Bács-Bodrog vármegye, Rákosi korában Jugoszlávia) területén lévő Ada településen született. Legkisebb testvére, a koncentrációs táborban meggyilkolt Rákosi Hajnal az illegális jugoszláviai kommunista párt tagja volt. Férjének, Rob Antalnak (= Antun Ron) sikerült megmenekülnie. 1945 után Rob Antalt a Magyarországi Délszlávok Szövetsége főtitkárává választották meg. Rákosi volt sógora azonban nem volt hajlandó elítélni Titót, letartóztatása elől 1948. júl. 2-án Brankov Lázár segítségével Jugoszláviába szökött. A családjában is érintett Rákosi – tartván korábbi Tito-barát nyilatkozataitól is – igyekezett minden más szövetségest felülmúlóan kiszolgálni a szovjet igényeket. Ezt a célt szolgálta – többek között – Rajk László (1909–1949) volt belügyminiszter (akit Jugoszlávia javára végzett kémtevékenységgel is vádoltak) minden valóságalapot nélkülöző koncepciós pere, elítéltetése és kivégzése (1949. okt. 15.). Az osztályharc állandó éleződésének sztálinista tételét kiegészítette saját „megállapításával” az éberség fokozásával, amelynek következtében az egész országban eluralkodott a terror. Rákosi helyzetét megkönnyítette, hogy az ÁVH 1951–1953 között szervezetileg is a felügyelete alá tartozott. Politikai döntéseinek egyik mozgatórugója az volt, hogy igen rossz személyes viszonyban volt a szélsőségesen antiszemita Sztálinnal, emiatt sokszor igyekezett a szovjet diktátor vélt vagy valós elvárásait túlteljesíteni. A sztálini „éleződő osztályharc” tétel következő állomásaként 1950-ben a kommunistákkal addig szorosan együttműködő „baloldali szociáldemokratákat” (Marosán Györgyöt és Szakasits Árpádot), 1951-ben a volt magyarországi kommunistákat (Kádár Jánost) tartóztatta le. A fokozódó, irracionálissá nőtt bizalmatlanságot jelezte, hogy Rákosi legfőbb szövetségeseivel, a szintén volt moszkvai emigráns Gerő Ernővel és Farkas Mihállyal együtt 1950-ben megalakította a még a párt vezető testületei előtt is titokban tartott Honvédelmi Bizottságot. 

     

    Rákosi Mátyás a sztálini diktatúra felépítésében mindenben a szovjet mintát másolta, és a sztálini doktrína értelmében készült az elkerülhetetlennek tekintett újabb (III.) világháborúra. A gazdaságban irreális, túlfeszített iparosítási programot hajtott végre, a kolhozrendszer mintájára erőszakosan kollektivizálta a mezőgazdaságot. A realitásokat figyelembe nem vevő gazdaságpolitikája következtében a világháború utáni stabilizáció eredményei szertefoszlottak, az MDP II. kongresszusán javaslatára másfélszeresére emelték a már amúgy is teljesíthetetlen ötéves terv számait: ennek következménye, hogy az áru- és élelmiszerhiány miatt újra be kellett vezetni a jegyrendszert (1951. jan. 2.). A mezőgazdaság tönkretétele miatt jelentkező hiányt a parasztság teljes kifosztása (kíméletlen beszolgáltatási kötelezettségek, padláslesöprés) árán igyekezett megszüntetni. A kommunista propaganda hatására egyre nőtt a köréje épített személyi kultusz. Rákosi Mátyás nevét vette fel a csepeli Weiss Manfréd Művek, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem, ill. kórházat, gyermekotthont, egyéb intézményeket neveztek el róla. A teljhatalommal, önkényes döntések sorával visszaélő kommunista vezér hatvanéves születésnapját propagandakiadványok sora és többhetes ünnepségsorozat köszöntötte (1952. márc.). Hatalma csúcsára ért amikor a miniszterelnöki posztot is átvehetett (1952. aug. 14.).

     

    Sztálin halála (1953. márc. 5.) után a szovjet pártvezetés, érzékelve a növekvő elégedetlenséget és Magyarország katasztrofális gazdasági helyzetét, a magyar legfelsőbb vezetést (élén Rákosi Mátyással) Moszkvába rendelte (1953. jún. 13.). A magyar pártvezetőket, mindenekelőtt Rákosit, éles kritikával illették, és közölték vele, hogy a miniszterelnöki tisztséget át kell adnia Nagy Imrének (1896–1958). Rákosi Mátyást az MDP KV 1953. jún. 27–28-i ülésén önkritikára kényszerítették, főtitkári címét első titkárrá változtatták (a miniszterelnöki poszttól végül is 1954. júl. 4-én vált meg). A politikáját elítélő párthatározat azonban nem került nyilvánosságra, érvelése szerint ez aláásta volna a kommunista párt tekintélyét. Rákosi Mátyás az őt elítélő határozat után rögtön elkezdett hatalma visszaszerzésén munkálkodnia. Rendszeresen szembehelyezkedett Nagy Imre (1896–1958) miniszterelnök döntéseivel, minden törvényesnek látszó eszközzel igyekezett megakadályozni a Nagy Imre által megindított új szakasz politikáját (különös tekintettel a törvénytelenségek feltárására). Gyógykezelés címén többször is hetekre a Szovjetunióba utazott, ahol fokozatosan sikerült a maga oldalára állítania az SZKP vezetőit. Rákosi nyomására a KV végül elvetette az új szakasz irányvonalát, és újra az iparosítást állította a középpontba (1955. márc. 2–4.), majd Nagy Imrét pártellenes tevékenység és frakciózás vádjával kizárták a PB-ből és a KV-ból (1955. ápr. 14.), ezt követően az Országgyűlés kormányfői tisztéből is felmentette (1955. ápr. 18.). A miniszterelnöki székbe végül Hegedűs András került, Rákosinak azonban korábbi teljhatalmát már nem sikerült visszaállítani. 

     

    Rákosi helyzetét ugyanis nehezítette, hogy Nyikita Szergejevics Hruscsov, az SZKP főtitkára rendezte a viszonyt Jugoszláviával (1955. máj. 22.–máj. 26.), ezek után Magyarországon is felvetődött Rákosi Mátyás szerepe a jugoszláv–magyar viszony kiélezésében, valamint ennek egyik fontos elemében, a Rajk-perben. Rákosinak a Nagy Imre-kormány kezdeményezte rehabilitálásokat átmenetileg sikerült hátráltatnia, az SZKP XX. kongresszura (1956. febr. 14–febr. 25.) után azonban mind a Szovjetunióban, mind Magyarországon egyre többször hangoztatták szerepét a törvénysértő eljárásokban. A támadások kereszttüzébe került Rákosi Mátyás a felelősséget kezdetben Péter Gáborra és Farkas Mihályra igyekezett hárítani, de utolsó nyilvános magyarországi szereplésén, egy budapesti pártaktíván (1956. máj. 18.) végül elismerte személyes felelősségét a Rajk-ügyben. Az MDP KV 1956. júl. 18-i rendkívüli ülésén – a szovjet pártvezetést képviselő Mikojan kezdeményezésére – felmentették első titkári tisztségéből és PB-tagsága alól. A hivatalos indoklás szerint Rákosi Mátyás „gyógykezelésre” a Szovjetunióba utazott (1956. júl. 22.; soha többé nem tért vissza Magyaországra).

     

    Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a szovjet politikusok folyamatosan konzultáltak vele esetleges visszatéréséről. Az újonnan megalapított Magyarországi Szocialista Munkáspárt (MSZMP) élére állított Kádár Jánosnak (1912–1989) még 1957 tavaszáig számolnia kellett Rákosival, ám ahogy Kádárnak sikerült megszilárdítania a hatalmát Kádárnak végleg háttérbe szorítania. (Az Országgyűlés 1957. máj. 9-én megfosztotta mandátumától és minden párttisztségétől.) Az MSZMP KB 1962. aug. 18-án határozatot hozott a személyi kultusz éveiben a munkásmozgalmi emberek ellen indított törvénysértő perek lezárásáról. A határozat megállapította, hogy az „ellenforradalom” kirobbanásáért a burzsoá és revizionista elemeken kívül a „Rákosi-klikk” tagjai is felelősök, akik meghonosították Magyarországon a személyi kultuszt és az azzal kapcsolatos önkényt. A klikk tagjainak a proletárdiktatúra győzelme után személyi hatalmuk kiépítése volt a céljuk, majd ahhoz elvtelenül, görcsösen ragaszkodtak, a politikai kalandorság útjára léptek, elszakadtak a párttagságtól és a tömegektől. Rákosi személyes hatalmának kiépítése érdekében a magyar forradalmi munkásmozgalom tagjait megrágalmazta, „és az általános gyanakvás” légkörét teremtette meg a pártban. A KB ezért az 1956. nov. 4-e óta pártjogaiban felfüggesztett Rákosi Mátyást 1962. aug. 18-án kizárta a párttagok sorából (az 1963. évi amnesztia révén viszont elkerülte, hogy jogilag is felelősségre vonják).

     

    Rákosi Mátyás „harmadik emigrációját” előbb Moszkvában töltötte, majd kényszerlakhelyül a Fekete-tenger melletti Krasznodart (1957), később a kirgíziai Tokmakot (1962), ill. Arzamaszt (1966) jelölték ki számára. A mostoha körülményekből 1967-ben térhetett vissza Gorkijba. A hatalmában megerősödött Kádár János következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy Rákosi soha többé ne térhessen vissza Magyarországra ezért tudatosan olyan feltételeket szabott (pl. házi őrizet, tartózkodás a politikai véleményformálástól), amelyet Rákosi nem fogadhatott el. Rákosi 1971. febr. 5-én Gorkij város megyei kórházában hunyt el. Az MDP KV első titkára hamvait a budapesti Farkasréti Temető kolumbáriumában helyezték el.

    Elismerés

    Magyar Szabadság Érdemrend (bronz és ezüst, 1947), Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje és babérágakkal ékesített nagykeresztje (mindkettő 1947), Kossuth Érdemrend I. fokozata (1948), a Köztársasági Elnök Elismerésének Aranykoszorúja (1948 és 1949), Munka Érdemrend (1950), Magyar Népköztársasági Érdemrend I. fokozata (1950 és 1952).

    Főbb művei

    F. m.: Ki a felelős? R. M. előadása 1943. szept. 7-én a 27-es sz. hadifogolytáborban. (Bp., Szikra, 1945)
    R. M. győri beszéde 1945. szept. 2-án. (Dunántúli Szabad Nép, Győr, 1945 és külön: Győr, 1945)
    Egy nagy harcos életéből. Rádióbeszélgetés R. M.-sal 1945. okt. 4-én. (Bp., Szikra, 1945)
    Feladataink az elmélet terén. (Társadalmi Szemle, 1946. 1.)
    A fordulat éve. (Bp., Szikra, 1948)
    A magyar demokráciáért. (Bp., Szikra, 1947; 4. kiad. 1948)
    Népi demokráciánk új feladatai. (Bp., Szikra, 1948)
    Pártunk a dolgozó nép élén. R. M. beszéde és zárszava az MDP Központi Vezetőségének ülésén, 1949. máj. 31-én. (Honvédség Politikai Kiskönyvtára. 8. Bp., Szikra, 1949)
    A demokrácia néhány problémájáról. (Társadalmi Szemle, 1949. 1.)
    R. M. előadói beszéde az alkotmányról. (Állam és Közigazgatás, 1949. 3–4.)
    Tito ügynökségének szétzúzása Magyarországon. (Állam és Közigazgatás, 1949. 5–6)
    R. M. beszéde a Moszkvai Nagyszínházban Sztálin elvtárs 70. születésnapján tartott ünnepségen. (Állam és Közigazgatás, 1949. 7–8.)
    A Magyar Népköztársaság alkotmánya. R. M. előadói beszéde az Országgyűlés 1949. aug. 17-i ülésén. (Társadalmi Szemle, 1949. 8–9.)
    A Rajk-banda megsemmisítésének tanulságai és népi demokráciánk erőinek növekedése. R. M. beszéde a Nagybudapesti Pártaktíván. (Társadalmi Szemle, 1949. 10.)
    A 70 éves Sztálin. (Társadalmi Szemle, 1949. 11–12.)
    Építjük a nép országát. (Bp., Szikra, 1949; 2. kiad. 1955)
    Erősítsük Pártunk kapcsolatait a tömegekkel, fejlesszük a Párton belüli demokráciát, a kritikát és az önkritikát. R. M. beszámolója a Központi Vezetőség 1950. febr. 10-én tartott ülésén. (Társadalmi Szemle, 1950. 2.)
    A tanácsválasztásokról. (Állam és Igazgatás, 1950. 10–11.)
    Békénk védelméről, népi demokráciánk és Pártunk további erősödéséről. R. M. beszámolója a Központi Vezetőség 1950. okt. 27-i ülésén. (Társadalmi Szemle, 1950. 11.)
    Válogatott beszédek és cikkek. (Bp., Szikra, 1950; 2. kiad. 1951; 3. bőv. kiad. 1952; 4. bőv. kiad. 1955)
    A békéért és a szocializmus építéséért. Beszédek, írások. (Bp. Szikra, 1951)
    Ötéves a Társadalmi Szemle. (Társadalmi Szemle, 1951. 1.)
    R. M. beszámolója a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusán. (Társadalmi Szemle, 1951. 3–4.)
    A jegyrendszer megszünetéséről, a mezőgazdasági áruk szabad forgalmáról, az állami és a munkafegyelemről. (Társadalmi Szemle, 1951. 12.)
    Honvédelem és hazafiság. Szemelvények R. M. műveiből. (Bp., Szikra, 1952)
    Népi demokráciánk útja. (Századok, 1952. 1. és Társadalmi Szemle, 1952. 2–3.; külön: Bp., Szikra, 1952)
    A Kommunista Internacionálé. (Társadalmi Szemle, 1952. 2–3.)
    R. M. beszámolója a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. Kongresszusáról. – R. M. felszólalása az SZK(b)P XIX. Kongresszusán. (Társadalmi Szemle, 1952. 10.)
    A Politikai Bizottság beszámolója a Központi Vezetőség 1953. jún. 28-i határozatának végrehajtásáról. R. M. elvtárs beszéde a Központi Vezetőség 1953. okt. 31-i ülésén. (Bp., Szikra, 1953)
    A proletár nemzetköziség legyőzhetetlen sztálini lobogója. (Társadalmi Szemle, 1953. 3.)
    Erőnk a Párt és a nép összeforrottsága. (Társadalmi Szemle, 1955. 4.)
    R. M. megnyitó beszéde V. I. Lenin 85. születésnapján rendezett ünnepi ülésen. (Hadtörténelmi Közlemények, 1955. 5–6.)
    „A magyar demokrácia megerősítésére pártunk minden fegyvert felhasznál.” R. M. egyetemi előadása 1945. júl. 3-án. (Mozgó Világ, 1992. 2.)

     

     

    Visszaemlékezések. 1892–1925. I–II. köt. R. M. életének kronologikus áttekintésével. Sajtó alá rend. Baráth Magdolna. Szerk. Feitl Isván, Gellérné Lázár Márta, Sipos Levente. Az előszót írta Feitl István és Sipos Levente, a kronológiát összeáll. Feitl István. (Bp., Napvilág Könyvkiadó, 2002). Visszaemlékezések. 1940–1956. I–II. köt. Szerk. Feitl Isván, Gellérné Lázár Márta, Sipos Levente. Az előszót írta Sipos Levente. (Bp., Napvilág Könyvkiadó, 1997).

    Irodalom

    Irod.: források: Mentsük meg Rákosit! (A KMP kiadványa. Bp., 1935)
    A Rákosi-per. Vád, védelem, ítélet. Az előszót írta Vámbéry Rusztem. (Bp., 1935)
    A Rákosi-per az ítélőtáblán. Az előszót írta Vámbéry Rusztem. (Bp., 1935)
    A Rákosi-per és tanulságai. (Bp., Stádium, 1935)
    A Rákosi-per. Összeáll. Győrffy Sándor, a bevezetést írta Réti László. 17 táblával. (1–4. kiad. Bp., Szikra, 1950)
    Útmutató a Rákosi-per olvasásához. (Az MDP kiadványa. Bp., 1950)
    Útmutató Rákosi elvtárs kongresszusi beszédének feldolgozásához a városi és falusi alapfokú iskolák vezetői részére. (Az MDP KV Agitációs és Propaganda Osztálya kiadványa. Bp., 1950)
    Der Rákosi-Prozess. Im Kampf für Ungarns Freiheit. (Berlin, 1951)
    Útmutató R. M. „Népi demokráciánk újta” c. pártfőiskolai előadása tanulmányozásához. (Az MDP KV Agitációs és Propaganda Osztálya kiadványa. Bp., 1951)
    Dalok Rákosi elvtárs 60. születésnapjára. (Bp., Zeneműkiadó, 1952)
    Magyar írók R. M.-ról. Versek és próza. (Bp. Szépirodalmi, 1952)
    Népünk szeretete. Népművészeink ajándékai R. M. 60. születésnapjára. Szerk. Bokor Miklós. (Bp., Képzőművészeti Alap, 1952)
    Rákosi elvtárssal a békéért, a szocializmusért. Beszédvázlat a Rákosi elvtárs 60. születésnapján tartandó ünnepségek előadói számára, 1952. márc. 8-án és 9-én. (Az MDP kiadványa. Bp., 1952)
    R. M. élete képekben. (Bp., Szikra, 1952 angolul, németül és oroszul is)
    R. M. és a magyar történettudomány. Írta a Magyar Történelmi Társulat és az MTA Történettudományi Intézete munkaközössége Molnár Erik vezetésével. (Bp., Akadémiai, 1952)
    Pártunk mindig a nagy tömegek, az egész nép pártja volt és az is marad. R. M. elvtárs beszéde a politikai helyzetről és az is marad a budapesti pártaktíva ülésén, a Nemzeti Sportcsarnokban. (Szabad Nép, 1956. máj. 19.)
    A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának irányelvei. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának határozata a személyi kultusz éveiben a munkásmozgalmi emberek ellen indított törvénysértő perek lezárásáról. (Népszabadság, 1962. aug. 19. melléklet)
    R. M. fellebbezése a Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusához. 1962. nov. 6. Sajtó alá rendezte, a kísérő tanulmányt írta Feitl István. (Múltunk, 1991. 4.)
    „Konzultációk.” Dokumentumok a magyar és a szovjet pártvezetők két moszkvai találkozójáról, 1954–1955-ben. Közli Rainer M. János és Urbán Károly. (Múltunk, 1992. 4.)
    R. M. rendőrségi, ügyészségi és vizsgálóbírói vallomásai. Részletek. Közreadja: Szekeres József. (História, 1992. 3.)
    Kirakatper, családi háttérrel. „Drága jó Rákosi elvtárs!” Bajor Gizi levelei. Közli: Vajda Miklós. (Holmi, 1997. 3.)
    Levelek a frontról, 1944. R. M., Gerő Ernő, Farkas Mihály és Vas Zoltán levelezése. Közli Baráth Magdolna. (Századok, 1998. 3.)
    Távirat „Filippov” elvtársnak. R. M. üzenetei Sztálin Titkárságának. 1949–1952. Közreadja Rainer M. János. (Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs Kutató Intézete Évkönyve, 1998)
    R. M. előadása Moszkvában, 1945 júniusában. Közli Póth Piroska. (Múltunk, 1999. 4.)
    R. M. Magyarországról 1947 végén. Egy Sztálin–Rákosi tárgyalásra készített előzetes vázlat. Közli Szabó Csaba. (Fons. Forráskutatás és segédtudományok, 2000. 3.)
    Levelek Rákosihoz. Szerk. Kő András és Nagy J. Lambert. (Bp., Maecenas, 2002)
    Nemzeti ereklyéinket egy politikai fogolyért. Orosz levéltári iratok R. M. és az 1848–1849. évi szabadságharc honvédzászlóinak kicseréléséről. Közli Seres Attila. (Történelmi Szemle, 2005. 1–2.)
    Lehallgatott kihallgatások. Rákosi és Gerő pártvizsgálatának titkos hangszalagjai, 1962. Szerk. Baráth Magdolna és Feitl István. DVD-Rom melléklettel. (Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Napvilág Kiadó közös kiadása. Bp., 2013)
    A Komintern „védőszárnyai” alatt. Orosz levéltári iratok R. M. börtönéveiről. 1925–1940. Összeáll., szerk., a bevezető tanulmányt írta Kolontári Attila és Seres Attila. (Bp. Argumentum, 2014)
    Kedves Rákosi elvtárs! Balázs Béla és R. M. levélvéltása a Szovjetunióban. Közli Schiller Erzsébet. (2000 [folyóirat], 2015).


    Irod.: Orbán László: R. M.: A fordulat éve. (Társadalmi Szemle, 1948. 6–7.)
    Réti László: A második Rákosi-per. (Szabad Nép, 1950 és külön: Bp., 1950)
    Fazekas Anna: Ünnepi köszöntő Rákosi elvtárs 60. születésnapjára. Ill. Róna Emy. (Bp., Ifjúsági, 1952)
    Illés Béla: Népünk a szabadságért. R. M. elvtárs életéből. (Bp., Szikra, 1952; angolul, németül és oroszul is)
    Kardos László: R. M. alakja a magyar költészetben. (Irodalomtörténet, 1952. 2.)
    Mártonffy Károly: A 60 éves R. M. (Állam és Igazgatás, 1952. 3.)
    Pikler Kornél: R. M. elvtárs a Minisztertanács elnöke. (Állam és Igazgatás, 1952. 9.)
    Révai József: R. M. hatvan éves. (Társadalmi Szemle, 1952. 2–3.)
    Trencsényi-Waldapfel Imre: R. M. tanításai felsőoktatásunk számára. (Felsőoktatási Szemle, 1952. 1.)
    Murányi-Kovács Endre–Murányi-Kovács Zsuzsa: A Rákosi-zászlóért. Ifjúsági regény. Ill. F. Győrffy Anna. (Bp., Ifjúsági, 1953)

     

     

    Aczél Tamás–Méray Tibor: Tisztító vihar. Adalékok egy korszak történetéhez. (London, 1959; 2. kiad. 1961; angolul: The Revolt of the Mind. A Case History of Intellectual Resistance behind Iron Curtain. Praeger Publications in Russian History and World Communism. 73. New York, 1959; 2. kiad. London 1960; németül: Die Revolte des Intellekts. Die geistigen Grundlagen der ungarischen Revolution. München, 1960; franciául: La révolte de l’esprit. Paris, 1962)
    Tisztító vihar. Adalékok egy korszak történetéhez. (2. kiad. München, 1978; 3. németországi kiad. 1982)
    Tisztító vihar. Adalékok egy korszak történetéhez. I–II. köt. Készült a müncheni kiadás alapján. (1. magyarországi [szamizdat] kiad. Bp., AB Áramlat Független Kiadó, 1986)
    Tisztító vihar. Adalékok egy korszak történetéhez. (1. magyarországi [hivatalos] kiad. Szeged, JATE, 1989)
    Tisztító vihar. Adalékok egy korszak történetéhez. (Bp., Noran Libor, 2006).

     

     

    Konkoly Kálmán: Das Geheimnis des Mátyás Rákosi. Eine Fibel des Weltkommunismus. (Wien–Köln, 1962)
    Vass Henrik: A szocialista nemzeti egységről. (Népszabadság, 1962. okt. 13.)
    Halálhír. (Népszabadság, 1971. febr. 6.)
    Czigány Lóránt: „Neved ki diccsel ejtené…” Személyi kultusz Ferenc József és R. M. korában. (Utrecht, 1978)
    Nemes János: R. M. (Társadalmi Szemle, 1983. 1.)
    Nemes János: Rákosi-iratok – megjegyzésekkel. (Mozgó Világ, 1988. 6.)
    Nemes János: R. M. születésnapja. (Bp., Láng, 1988)
    Magyar hétköznapok. R. M. két emigrációja között. 1945–1956. Összeáll. Botos János, Gyarmati György, Korom Mihály és Zinner Tibor. (Bp., Minerva, 1988)
    Bódor Sándor: R. M. és Mindszenty József. (Szabolcs-Szatmári Szemle, 1990. 1.)
    T. Varga György: R. M. referátuma az MDP Központi Vezetőségének 1953. jún.-i ülésén. (Múltunk, 1990. 1.)
    Feitl István: A moszkvai emigráció és az MSZMP. R. M. 1956–1958 között. (Múltunk, 1991. 4.)
    Erényi Tibor: „Beszélgetés” R. M.-sal. (História, 1992. 7.)
    Feitl István: Tizenöt év száműzetésben. Kádár János páncélszekrényének dokumentumai alapján. (História, 1992. 3.)
    Lányi Gusztáv: R. M., a diktátor. Egy különleges politikai lélektani elemzés. (Élet és Tudomány, 1992. 44.)
    Muszatov, Valerij: „Matvej” a Szovjetunióban. 1956–1971. Az SZKP KB dokumentumai alapján. (História, 1992. 3.)
    Pünkösti Árpád: Rákosi a hatalomért. 1945–1948. (Magyarország felfedezése. Bp., 1992)
    Pünkösti Árpád: Lobogjon jobban! R. M. mondotta volt… (Társadalmi Szemle, 1992. 4.)
    Pünkösti Árpád: Rákosi. (Mozgó Világ, 1992. 2.)
    Pünkösti Árpád: R. M. negyedik hazatérése. (Valóság, 1992. 2.)
    Pünkösti Árpád: R. M., a nagy kombinátor. (Valóság, 1992. 6.)
    Sipos Péter: R. M. és a szomszédos országok magyarságának ügyei. 1945–1949. Dokumentumrészletek. (Világosság, 1992. 8–9.)
    T. Varga György: R. M., Nagy Imre a Kremlben. (História, 1992. 3.)
    Feitl István: A bukott Rákosi. R. M. 1956–1971 között. (Politikatörténeti füzetek. 4. Bp., 1993)
    Pünkösti Árpád: A gerolsteini pártfőtitkár. Rákosi, az operetthős, Feleki a vádlott. (Népszabadság, 1993. júl. 27.)
    Bíró Eugénia: Száműzetésben. Visszaemlékezések. (Bp., Littoria Könyvkiadó, 1994)
    Feitl István–Némethné Vágyi Karola: Csetlünk-botlunk ezekkel a dolgokkal. (Társadalmi Szemle, 1994. 6.)
    Kun Miklós: Moszkvának jelentjük… Titkok Magyarországról Sztálin asztalán. (Magyar Nemzet, 1994. jan. 29.)
    Lányi Gusztáv: R. M. politikai antiszemitizmusa. (Világosság, 1994. 10. és Szenvedélybetegségek, 1994)
    Ördögi színjáték. A Rajk-per alkotógárdája. (Száz rejtély a magyar történelemből. Főszerk. Halmos Ferenc, szerk. Katona Imre József. Bp., 1994)
    Pünkösti Árpád: Rákosi a csúcson. 1948–1953. (A Magyar Könyvklub kiadványa. Bp., Európa Könyvkiadó, 1996)
    Pünkösti Árpád: Rákosi és Mindszenty. (Mozgó Világ, 1994. 12.)
    Gyarmati György: Sztálin legjobb magyar tanítványa: R. M. (Rubicon, 1995. 10.)
    Sipos Péter: R. M. és a kisebbségi magyarok. (História, 1995. 8.)
    Pünkösti Árpád: Rákosi börtönévei. (Múltunk, 1996. 2.)
    Kurcz Béla: Amire Rákosi (nem) emlékszik. Kötetben Sztálin legjobb magyar tanítványának memoárjai. (Magyar Nemzet, 1997. okt. 4.)
    Murányi Gábor: Gerő Ernő kontra R. M. A hátrahúzós lövőcsel. (Heti VG, 1998. 4.)
    Rainer M. János: Sztálin és Rákosi. Sztálin és Magyarország. 1949–1953. (Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs Kutató Intézete Évkönyve, 1998)
    Apor Balázs: A Rákosi-kultusz kialakulása és megnyilvánulásai 1945 után. (Sic itur ad astra. Az ELTE BTK történettudományi folyóirat, 1999. 1.)
    Kun Miklós: Sztálin magyarországi helytartói. A szovjetek kevesellték Rákosiék buzgalmát. (Magyar Nemzet, 1999. dec. 24.)
    Murasko, Galina Pavlovna: Néhány ecsetvonás R. M. portéjához. (Múltunk, 1999. 2.)
    Pünkösti Árpád: „Nem erről volt szó.” Rákosiék 1953-as moszkvai raportja. (Forrás, 1999. 6.)
    Pünkösti Árpád: Rákosi vesszőfutása 1953-ban. (Tekintet, 1999. 4–5.)
    Pünkösti Árpád: R. M. végjátéka Nagy Imrével. (Múltunk, 1999. 4.)
    Apor Balázs: Hatalom és történelem. Centenárium, legitimáció és személyi kultusz. 1948/49. (Budapesti Jelenlét. Irodalmi és művészeti folyóirat, 2000)
    Feitl István: Rákosi és Kádár. (Rubicon, 2000. 6.)
    Pünkösti Árpád: Rákosi bukása, száműzetése és halála. 1953–1971. (Bp., Európa Könyvkiadó, 2001)
    Pünkösti Árpád: Kilátás a Tien-Sanra. R. M. száműzetése és halála. (Tiszatáj, 2001. 6.)
    Pünkösti Árpád: Rákosi mentében. Az 1956-os lemondás legendái és a valóság. (Forrás, 2001. 5.)
    Pünkösti Árpád: A szerelmes Rákosi. (Forrás, 2003. 10.)
    Nemere István: R. M. magánélete. (Bp., Anno, 2003)
    Pünkösti Árpád: Rákosi kommunista szerepben. (Debreceni Szemle, 2003. 2.)
    Szerencsés Károly: R. M. a Forgács utcában. Bizarr iratok. (Bp., Kairosz, 2003)
    Pünkösti Árpád: Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa. R. M. lélektani személyiségelemzésével. Azh elemzést készítette Bagdy Emőke. (Bp., Európa Könyvkiadó, 2004)
    Kiss Endre: R. M. mint szöveg. A Visszaemlékezések értelmezéséhez. (Egyenlítő, 2007. 2.)
    Apor Balázs: R. M. dicsősége és bukása. Az emigránsélet négy stációja. (Rubicon, 2008. 1.)
    Mindennapok Rákosi és Kádár korában. Új utak a szocialista korszak kutatásában. Tanulmányok. Szerk. Horváth Sándor. (A Nyitott Könyvműhely kiadványa. Bp., 2008)
    Sárközi Mátyás: A bizarr évei. Élet és irodalom R. M. alatt. (Bp., Kortárs Könyvkiadó, 2009)
    Juhász Katalin: R. M. Kultúrház – a szocialista kultúra fellegvára. (Urbs. Magyar várostörténeti évkönyv, 2010)
    Gyarmati György: Hadigazdasági túlterhelés, rejtőzkodő transzformációs veszteség és a személyi kultusz. A magyarországi „új szakaszt” megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján. (Századok, 2011. 1.)
    Sakmyster, Thomas: Mátyás Rákosi, the Rajk Trial and the American Communist Party. (Hungarian Studies Review, 2011)
    Gyarmati György: Rákosi-korszak. Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon. 1945–1956. (Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Rubicon közös kiadványa. Bp., 2011; 2. jav. kiad. 2013)
    Sváby Enikő: A pártvezetők gyermekeinek óvodai ellátása, avagy élet a Rákosi Mátyás Gyermekotthonokban. (Múltunk, 2013. 1.)
    Szabó Balázs: Rákosi titkos bunkere. 1951–2011. Az F-4 létesítmény, az MDP titkos bunkerének története. (A Sziklakórház kiadványa. Bp., 2013)
    Somfai Kara Dávid: R. M. és a szibériai sámánok. Kalandozás a Léna mentén. (A Földgömb, 2014)
    Feitl István: A száműzött Rákosi. (A magyar történelem rejtélyei. Bp., Kossuth, 2016)
    Apor Balázs: The Invisible Shining. The Cult of Mátyás Rákosi in Stalinist Hungary. 1945–1956. (Bp.–New York, CEU, 2017)
    Feitl István: A nagy fordulat R. M. „élménybeszámolójában” az MKP Központi Vezetőségének 1947. jún. 13-i ülésén. (Múltunk, 2017. 2.)
    Ungváry Krisztián–Meruk József: R. M. eltitkolt szolgálatai. Egy sztálinista diktátor börtönben, jólétben és száműzetésben. (Bp., Jaffa, 2018)
    Kocsis Piroska: A R. M. Hadikórház. Magyar orvosok Koreában. 1950–1957. (Rubicon, 2019. 2–3.)
    Nemere István: Én, R. M. Egy zsarnok pályafutása. Életrajzi regény. (Szeged, Lazi, 2019).


    Irod.: Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Szerk. Fonó Györgyné és Kis Tamás. (Bp., 1969)
    Munkásmozgalom-történeti lexikon. Szerk. Vass Henrik. (Bp., 1972)
    Nemes János: R. M. (Politikuspályák. Szerk. Sánta Ilona. Bp., 1984)
    Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerk. Nyírő András. (Bp., 1989)
    Az Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja. 1944. dec. 21.–1945. nov. 29. Főszerk. Vida István. (Bp., 1994)
    Kubinyi Ferenc: Fekete lexikon. (Thousand Oak, 1994)
    Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek. 1938–1948. (Bp., 1997)
    Az 1945. nov. 29-re összehívott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Vida István. (Bp., 1998)
    Mitták Ferenc: 1000 év – 100 híres személy. Szent Istvántól Antall Józsefig. (Debrecen, 2000)
    Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Életrajzi lexikon. (Bp., 2000; 2. bőv. és jav. kiad. 2006)
    Izsák Lajos: R. M. (Századformáló magyarok. Bp., 2002)
    Sipos Péter: Az 1945 utáni R. M. (A magyar történelem vitatott személyiségei. Bp., Kossuth, 2002)
    Bölöny József: Magyarország kormányai. 1848–2004. (5. bőv. és jav. kiad. Bp., 2004)
    Papp László: Szocialista hétköznapok R. M. és Kádár János regnálása idején. (Debrecen, Ethnica, 2004)
    Az 1947. év szept. 16-ára összehívott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Marelyn Kiss József és Vida István. (Bp., 2005)
    Óvári József: Kaposvár, 1956. A Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács – 1956. október 30. – emlékére. (Bp., 2005)
    Sipos Levente: Az 1945 utáni R. M. (A magyar történelem vitatott személyiségei, 2. Bp., 2008)
    Izsák Lajos: Pártok és politikusok Magyarországon. (Bp., 2010)
    Sipos Péter: Horthytól Rákosiig. Írások Magyarország 20. századi történetéből. Sajtó alá rend. Gellériné Lázár Márta. (Bp., Napvilág Könyvkiadó, 2017)
    Mindszenty József: Kommunista arcélek. Saktó alá rend. Kovács Attila Zoltán és Soós Viktor Attila. (Bp. Szépmíves, 2019).

     

     

    neten:

     

     

    https://neb.hu/asset/phpyxCo4H.pdf

    Szerző: Kozák Péter
    Műfaj: Pályakép
    Megjelenés: nevpont.hu 2020

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (23), állatorvos (72), állattenyésztő (17), antropológus (12), atléta (19), bakteriológus (15), bányamérnök (39), belgyógyász (79), bencés szerzetes (33), bibliográfus (23), biofizikus (12), biokémikus (37), biológus (185), bíró (15), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (17), diplomata (35), edző (71), egészségpolitikus (10), egyházi író (21), egyháztörténész (10), emlékiratíró (10), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (32), erdőmérnök (48), esztéta (32), etnográfus (78), evangélikus lelkész (13), farmakológus (19), feltaláló (27), festő (122), festőművész (119), filmrendező (15), filológus (57), filozófus (76), fizikus (112), fiziológus (15), fogorvos (19), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (34), fül-orr-gégész (24), gazdasági mérnök (105), gazdasági vezető (11), gazdaságpolitikus (38), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (55), geológus (71), gépészmérnök (158), grafikus (69), gyermekgyógyász (37), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (68), honvédtiszt (21), ifjúsági író (11), iparművész (17), író (955), irodalomtörténész (275), jezsuita szerzetes (11), jogász (314), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (174), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (181), könyvtáros (68), közgazdász (184), kritikus (52), kultúrpolitikus (21), labdarúgó (34), levéltáros (89), matematikus (96), mérnök (694), meteorológus (14), mezőgazda (126), mezőgazdasági mérnök (104), mikológus (12), mikrobiológus (25), miniszterelnök (24), műfordító (213), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (35), művészeti író (14), művészettörténész (91), muzeológus (87), nagybirtokos (63), neonatológus (14),


    © Névpont, 2020. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu