Amíg egyes színésznők születési évéről különböző, „megbízhatóbbnál megbízhatóbb” adatok keringenek, addig a Színészkirálynő világrajövetelét illetően feltűnő konszenzus alakult ki. Bajor Gizi 1893. május 19-én született Budapesten; édesapja Nagybányán mérnökként működött, majd Pesten vas- és rézáruboltot nyitott, utóbb megvásárolta a Báthory-kávéházat a Belvárosban, a Kálvin téren. A színészkirálynő nevében azonban már közel sincs ekkora egyetértés. Valójában Beyer Gizella Mária néven látta meg a napvilágot, a „névadó” – a legenda szerint – Szentesy Lajos, az Országos Színművészeti Akadémia főtitkára volt, aki a rendkívül tehetséges akadémistát Bayor Gizivé keresztelte. A pályakezdő kisasszony még saját nevén lépett fel, nevét is mindig így írta; ám e név színlapokon végül Bajor Gizivé „nemesedett…”

Amíg egyes színésznők rendkívül boldogok, ha már pályafutásuk kezdetén művésznőnek nevezik őket, az 1920-as–1930-as években, a Nemzeti Színházban, ez a megszólítás kifejezetten sértő volt. Az akadémistákat és a kezdő színészpalántákat kisasszonynak hívták, a beérkezett színésznő méltóságos asszonynak, tekintetes asszonynak, esetleg nagyságos asszonynak neveztetett. A színészkirálynő megszólításában azonban teljes egyetértés alakult ki. Van a népszerűségnek egy foka, amelyből boldog-boldogtalan egy kicsiny részt, egy cseppnyi jusst követel magának. Pesten és Budán, a belső kerületekben és a Tabánban, a Lipótvárosban és Kőbányán, nagyvárosokban és aprócska településeken őt csak Gizinek, esetleg Gizikének hívták: – Ah, die Gizi ist Gizi! – Kezét csókolom Gizike! – Hogy, hogy nem csak így szólították meg Őt lépten nyomon ismerős-ismeretlenek. A pályakezdő kisasszony neve csak a színlapokon nemesedett Bajor Gizivé…

Amíg egyes színésznők kifejezetten boldogok, ha megtalálják életük vágyva vágyott nagy szerepét, s amint ez az óhajuk beteljesedik, hónapokon át keményen dolgoznak az emlékezetes nagy belépésen, a színészkirálynőnek nem voltak nagy szerepei és kerülte az emlékezetes nagy belépéseket is. Bajor Gizinek csak szerepei voltak, s a megjelenései mindig a szerephez illettek. Bajor Gizi gyakran csak benyitott, néha beszökött, besuhant, ritkán belibegett, esetleg beszaladt, talán beoldalgott és beóvatlankodott, volt úgy, hogy betévedt és beálmélkodott a színpadra. Mindenfélét eljátszott a teljes Shakespeare-repertoár (Júliától Kleopátráig) mellett volt Zília és Nóra, volt Gauthier Margit és Anna Karenina. A pálya csúcsán járó színésznő csak a színlapok adatai szerint volt szereplője a történetnek, valójában ő maga a színmű részévé, a darab atmoszférájává vált.

Amíg egyes színésznők kifejezetten boldog házasságban éltek, esetleg boldogtalan házasságuk mellett titkos kapcsolatokat ápoltak és rejtegettek, addig a színészkirálynő magánéletéről mindenféléket írtak, élete idővel nyitott könyvvé vált. Félresikerült házasságai, kudarcos egyéb kapcsolatai hogy, hogy nem gyakran visszatérő témául szolgáltak újdondász süvölvényeknek és érett zsurnalisztáknak. Talán azért, mert Bajor Gizi minden fellépéséből legyőzhetetlenül hódító erotika sugárzott, szenvedélyes alakításai gyakran érzékiségtől fűtött színpadi jelenségek voltak. Talán azért, mert Bajor Gizi a színpadon sem játszott és az életben sem színlelt, szeretetében, szerelmeiben pártfogás, anyai védelem, féltő kritika, irónia és gyengéd határozottság rejtőzött. Talán azért, mert a pálya csúcsán járó színésznő egész életében a színlapok világában, egy irracionális, de jól kiszámítható világban élt, ahol a történetek ismeretében a szereplők reakciói és érzelmei kiszámíthatóak.

Amíg egyes színésznők halálozási adatai és körülményei idővel viszonylag egyszerű lexikográfiai tényekké nemesednek, addig a színészkirálynő haláláról évekig, évtizedekig mindenféle legendák terjedtek. Bizonyos „megbízható” források gyógyíthatatlan betegséget, illetve kettős öngyilkosságot sejtettek; mások viszont tudni vélték, hogy az ÁVH végzett a népszerű művész-orvos házaspárral, mert tudomásukra jutott, hogy külföldre távoznának.

A tény az, hogy Bajor Gizi harmadik férje, Germán Tibor, fül-orr-gégész professzor volt, s az is igaz, hogy a Színészkirálynő élete során kisebb-nagyobb fülbetegségekkel és gyakori hallászavarral kínlódott. Egy kivizsgáláson ismerkedett meg a jónevű specialistával. Bajor Gizi viszont nem szenvedett semmilyen gyógyíthatatlan betegségben, jóllehet, idővel Germán Tibor meggyőződésévé vált, hogy felesége halálos beteg, akit minden fájdalomtól óvni kell!

A tény az, hogy azon a végzetes napon, 1951. február 12-én, Germán Tibor egy nagy adag morfium-injekciót fecskendezett felesége karjába (a szokott B-vitamin helyett), majd önmagával is végzett. A titokban lefolytatott boncolás viszont megállapította, hogy nem a Színészkirálynő volt súlyos beteg, hanem a professzor, aki már évek óta nem is műtött: homloktájéki agykéregsorvadásban szenvedett.

Amíg színjátszás és színművészet lesz Magyarországon, Bajor Gizi mitikus lénye, legendává érett személyisége mindörökké megmarad, noha emlékét, szelíd mosolyát már csak kevesen őrizhetik.

„Ember és tünemény” volt, ahogy keresztfia, Vajda Miklós írta róla.

Földiekkel játszó.

Földieknek játszott.