Aszlányi Károly emlékezete 1.
Aszlányi Károly emlékezete 1.

2024. március 29. Péntek

Aszlányi Károly emlékezete 1.

Revánsot kért


„Revánsot kérek! Ön cinkelt figurákkal játszott!”

 

Így kiáltott fel Aszlányi Károly, az 1930-as évek népszerű írója munkahelye, a Sporthírlap szerkesztőségében, amikor néha elveszített egy-egy villám sakkpartit.

 

 

Hősünk zenei pályára készült, ám 19 évesen (!) díjat nyert a Nyugat novellapályázatán (A hóember című írásával, 1927-ben). A Nyugat közölte első verseit és zenekritikáit, majd 21 évesen megjelent első regénye, a Pénz a láthatáron (1929). A regény főhőse Jemmy Corner ökölvívó világbajnok, akinek különös kalandjai igen nagy sikert arattak, a mű valósággal berobbant a magyar irodalmi közéletbe. Mint sportújságíró a box, a futball, az autósport és a sakk szerelmese volt, szinte mindegyik kisregényének vissza-visszatérő motívuma a futballpályák, autóversenyek, boxringek világa.

 

 

Aszlányi Károly a romantikus sportregények műfajának magyarországi megteremtője. Témáihoz is gyakran visszatért, újra és újra „revánsolt”: a Pénz a láthatáron c. művét Egy boxbajnok szerelmei címmel teljesen átdolgozta (Kirk van Hossum álnév alatt, 1933-ban), s nagyon hasonló az Egy sakkmester szerelmei c. novellája is (a Színházi Élet közölte, 1931-ben). Sportszeretete nyomot hagyott egyéb írásain is: nőalakjai az emancipáció szellemében önállóak, sportosak, magabiztosak, maga Aszlányi is több írást közölt a női sportról, a kialakuló női szubkultúrákról. Legismertebb műve, a Sok hűhó Emmiért (1935) modern Shakespeare-parafrázis, egy huszadik századi „Makrancos Kata”, aki „bánt, komisz és hazudik”, továbbá mindig visszaüt, mégis jó vele lenni. Másik ismert műve, a Hét pofon (1934) is reváns: egy modern „Ludas Matyi-történet”, a megalázott kisember hétszer vág vissza sérelmeiért.

 

 

Aszlányi Károly vérbeli bestseller szerző, aki tisztában volt azzal, hogy írásai nem állják ki a magas irodalomkritika nehéztüzérségét. – Műveim értéktelenek – ezért népszerűek – mondta többször, a rá jellemző pikírtséggel. Valószínűleg nem is kívánt a 20. századi magyar próza aranylapjaira kerülni, neki elég volt az, hogy újra és újra revánsot vehetett tanult kollégái – a kritikusok által – örökbecsűnek ítélt művein. Kivételes stílusban és rohamtempóban megírt szórakoztató művei azonban ma is keresettek az irodalmi látványpékségekben.

 

 

Aszlányi Károly életének nagy vágya, egy parányi Topolinó autó lett a végzete. Felesége társaságában a Felvidékre indult, hogy sporttudósítás-sorozatot készítsen a visszatért országrészről. A bécsi országúton, a 37. számú kilométerkőnél, Dorog közelében, egy útmenti fának rohant és azonnal meghalt. Alig harminc évet élt, nem kapott több revánsot.

 

 

Kék virág emlékének.

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása Aszlányi Károlyra emlékezett.

 

 

Kék virág Aszlányi Károly, Rejtő Jenő jó barátja és példaképe emlékének.

 

 

Az alábbi linken olvashatnak Aszlányi Károlyról:

 

 

http://www.nevpont.hu/view/376

http://www.nevpont.hu/view/11963

http://www.nevpont.hu/view/119634

 

 

A kép forrása:

 

 

http://www.operaszubjektiv.hu/?p=702

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu 2016

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője