Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Aczél Endre
    Andorka Rezső , vitéz
    Andorka Rudolf, ifj.
    Magyarországi Boldog Pál
    Zolnay László, zolnai

    Latabáriáda

    A legendák szerint, az akkor legkisebb Kálmánka, három éves volt, amikor szülei Pécsett szerepeltek, a híres Huszka-operettben, a Gül babában. Édesapja, Latabár Árpád, Mulykót, az öreg cigányt játszotta. A második felvonásban, amikor akasztani viszik Mulykót, elbúcsúzik rajkóitól, köztük a legkisebbtől is, akit épp Kálmán „alakított“. A prózai búcsúzkodás után következett az operett egyik leghíresebb betétje, a Darumadár fönn az égen című dal. A kisfiú ismerte a nótát, hisz otthon sokat énekelték már. Amikor felhangzottak az ismerős dallamok és apja rázendített, úgy gondolta, hogy neki is énekelnie kell. Ahogy apja meghallotta, hogy fia is énekel, abbahagyta a dalt és leállította a zenét, a kisfiú pedig lelkesen dúdolt tovább. Mulykót „felakasztották“, mindenki sírt, mindenki megdöbbent. Így lett az akkor legifjabb Kálmán komikus…

     

     

    A legendák szerint, első nagy sikerét a Magyar Színházban aratta, Stella Adorján Lámpaláz című zenés játékában. A zenét Rozsnyai Sándor szerezte, s ő vezényelte a zenekart is az előadásokon. Szenzációnak számított volna 1931-ben, hogy a karmester időnként felment a színpadra, együtt szteppelt a két Latabárral, majd visszatért a zenekari árokba – vezényelni. Szenzáció azonban nem ez a ritka közjáték volt, hanem a kisebbik Latabár állandó jelenléte. Honthy Hanna, a darab főszereplője – Germaine, a szerelemben még járatlan, ezért lámpalázas hölgyet alakító díva – meghökkent, amikor ifjú kollégája „ideges mozgáskényszerét“ először megtapasztalta. Latabár „berepült a díszletajtón“, ugrált, rángott, mindkét kezében csokrétával izgett-mozgott, mintha más színpadi nyelven beszélne: tánccá stilizált mozgásával „nyugtalankodott“. Különleges mozgását különös arcjátékával és állandó rögtönzött szóvicceivel egészítette ki. Senki sem nevetett, mindenki röhögött. Így lett az akkor legifjabb Kálmán komikus…

     

     

    Menelaosz-Latabár bebújik felesége mellé az ágyba. Heléna mellett a szeretkezéstől elfáradt Párisz alszik. Menelaosz-Latabár nem tud aludni, felül az ágyon. Menelaosz-Latabár az ágy végén hat lábfejet észlel. Menelaosz-Latabár felkel, nem érti, csóválja a fejét, újra elkezdi számolni a lábfejeket, már csak négy van. „Stimmel!“ Mindenki nevet. Menelaosz-Latabár visszabújik az ágyba, az ágy végén ismét hat lábfejet lát. Menelaosz-Latabár lassan megérti, lassan leroskad Heléna öltözőasztalára, és sírni kezd. Senki sem nevet…

    (Offenbach: Szép Heléna)

     

     

    Latabár-Handa – a körülményekhez képest elegánsan – kiszáll egy bőröndből, megemeli girardi kalapját az elképedt, bőröndjét toló hordár előtt, és óvatosan érdeklődik, hogy megérkeztek már? Mindenki nevet. Latabár-Handa aztán udvariasan faggatózik tovább, hogy a lányok is megérkeztek már? Miután – úgy tűnik – hogy a hölgyek nem „utaztak“ vele, Latabár-Handa szomorúan megállapítja, hogy őt ezúttal is cserben hagyták. Latabár-Handát mindig mindenki cserben hagyta, annyi cser talán nincs is a világon, ahányszor őt már benne hagyták. Senki sem nevet…

    (Eisemann Mihály: Handa Banda)

     

    Mátyás átruházza hatalma jelvényeit udvari bolondjának Latabár-Mujkónak (aki természetesen még csak névrokona sem a Gül Babában megismert Mulykó cigánynak). Latabár-Mujkó felveszi a koronát, gőgösen feszít a palástban. A királyi ruhadarab váratlanul megakad egy láthatatlan kiszögellésben. Latabár-Mujkó rángani kezd, de a palást tovább makacskodik. Hirtelen hívogatni kezdi a ruhadarabot, s a palást követi a királyi bolondot, mint egy kiskutya. Latabár-Mujkó elfelejti, hogy előbb még palást volt a „kutya“, hirtelen mérgesen rátámad: miért nem engedelmeskedett korábban? Végül menekülnie kell, és elfut a színpadról, nehogy a palást-kutya–kutya-palást megharapja. Mindenki megdöbben. 1951-et írtunk…

    (Mikszáth Kálmán: Szelistyei asszonyok)

     

    A börtönigazgató irodájában van egy lengőajtó. Latabár-Frosch, a részeges börtönőr, ki- és bekukucskál ezen az ajtón. Kétszer, néha háromszor is bejön, és mindig belegabalyodik az ajtó két szárnyába. Latabár-Frosch eltéved térben és időben, nem találja a kiutat az emberek és a tárgyak között. Kifelé indul, de ismét elvéti a járást, ezúttal az ajtó melletti falnak ütközik. Latabár-Frosch fennakad és vergődik a falon, mint aki hálóba kerül. Felháborodottan felkiált: „Igazgató Úr! Minket befalaztak!“ Mindenki megdöbben. 1968-at írtunk…

    (Strauss: A denevér)

     

    Latabár Kálmán, a legendás komikus: kockás zakó, fehér ing, selyem nyakkendő, recés szélű monokli. Hol monokliját keresi zsebében, hol ezüst szelencéjéért nyúl másik zsebébe. Bohém dzsentri, egy régi vágású avítt úr, szegény kereskedősegéd, furfangos cukrászinas, szenesember, megtűrt és eltűrt udvari bolond, egy konzervatív ízlésű polgár egy groteszk világban.

     

    Latabár Kálmán, a legendás tragikomikus: felszabadult nevetés, rémületes komorság, mindent feloldó hahota és végletes kétségbeesés. Bölcs bohóc, beszédakrobata virtuóz, mozdulatművész, gesztus-fenomén, táncos-komikus. Mindezeket együtt „latabáriádáknak“ hívták, hisz ő volt ‘A Latabár’, az utánozhatatlan, az egyszeri és megismételhetetlen.

     

    A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írásával a november 24-én született Latabár Kálmánra emlékezett, emléke felidézésében Molnár Gál Péter írásai segítettek.

     

    Kék virág minden idők egyik legnagyobb magyar komikusa emlékének.

     

    Az alábbi linkeken olvashatnak Latabár Kálmánról:

     

    http://www.nevpont.hu/view/11783

    http://www.nevpont.hu/view/11784

     

    A kép forrása:

     

    http://www.szinhazkolonia.hu/img/11_27_latabar.jpg

    Szerző: Kozák Péter

    Műfaj: Esszé

    Megjelenés: nevpont.hu 2016

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (23), állatorvos (72), állattenyésztő (17), antropológus (12), atléta (19), bakteriológus (15), bányamérnök (39), belgyógyász (79), bencés szerzetes (33), bibliográfus (23), biofizikus (12), biokémikus (37), biológus (186), bíró (15), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (17), diplomata (40), edző (71), egészségpolitikus (10), egyházi író (21), egyháztörténész (10), emlékiratíró (11), énekes (14), entomológus (25), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (32), erdőmérnök (48), esztéta (33), etnográfus (78), evangélikus lelkész (13), farmakológus (20), feltaláló (27), festő (122), festőművész (119), filmrendező (15), filológus (58), filozófus (76), fizikus (113), fiziológus (15), fogorvos (19), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (35), fül-orr-gégész (24), gazdasági mérnök (105), gazdasági vezető (13), gazdaságpolitikus (38), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (55), geológus (71), gépészmérnök (159), grafikus (70), gyermekgyógyász (37), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (71), honvédtiszt (21), ifjúsági író (11), immunológus (10), iparművész (17), író (960), irodalomtörténész (276), jezsuita szerzetes (11), jogász (318), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (175), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (182), könyvtáros (68), közgazdász (186), kritikus (52), kultúrpolitikus (22), labdarúgó (34), levéltáros (89), matematikus (97), mérnök (695), meteorológus (14), mezőgazda (126), mezőgazdasági mérnök (104), mikológus (12), mikrobiológus (26), miniszterelnök (24), műfordító (214), műgyűjtő (20), művelődéstörténész (37), művészeti író (14), művészettörténész (92), muzeológus (87), nagybirtokos (64),


    © Névpont, 2020. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu