„Művész, ki hazát hagyál az új honért,

Egy álomért küzdöttél, magyar művészetért,

Pihenj nyugodtan magyar föld alatt,

Ha már álmaid megvalósultanak.“

(Marastoni Jakab sírfelirata)

Fenséges császári és királyi Főherczeg József Nádor Ispán Úr!

Nagyméltóságú Magyar Királyi Helytartó Tanács!

Éltem virágzó szakát – azon kívül, hogy Pozsonyban három évig tartózkodtam – Pesten töltém, lelkem azon hő vágyát táplálva, miszerint e’ honban a művészet máris oly méltánylásra talál, minőt csak olasz hon legmíveltebb városaiban képes magának kivívni. Pestnek tíz év óta lakosa vagyok, s állandóul megmaradni szándékozom, mint tehetségemhez képest hasznosb’ polgárainak egyike, azon öntudattól vezéreltetve, hogy ily tetemes időnek e honbani eltöltése talán jogosít arra, hogy magamat a belföldi művészek közé soroltassam, de leginkább azon szép reménytől lelkesítve, mely tervem sikerülése esetében nem csekély érdem kivívásának dicsőségével kecsegtet.

Fenséges császári és királyi Főherczeg József Nádor Ispán Úr!

Nagyméltóságú Magyar Királyi Helytartó Tanács!

A legmélyebb alázattal bátorkodom azon kérelemmel Főherczegségedhez és a nagyméltóságú Helytartó Tanácshoz fordulni, miszerint nekem megengedtetnék, hogy Pesten, egy, a velenczei akadémia rendszere után felállítandó festészeti akadémiát, saját költségemen alapíthassak, melyben személyesen oktatnám a növendékeket. E szép czél elérésére, képességem bizonyítására úgy hiszem elég nyomós adatul szolgálhat az, hogy magam is a velenczei akadémia növendéke voltam, s hogy tizenkét évi növendéki időm alatt tizennyolcz nagy jutalmat is nyertem, mint ezt az idecsatolt oklevelek is igazolják.

Fenséges császári és királyi Főherczeg József Nádor Ispán Úr!

Nagyméltóságú Magyar Királyi Helytartó Tanács!

Hogy tervem kivitele, kivált az első években nekem alapítónak anyagi nyereséget bőven nyújtson, aligha számíthatok, azonban kedves kárpótlásom lesz a fáradozásaimat becsülni tudók méltánylata, s azon öntudat, hogy a művészeteknek egykor majd, e hon fiai között is elkövetkezendő felvirágoztatására én tevém meg az első lépést.

Mindezek felbátorítanak arra, hogy legmélyebb alázatossággal kérésem kegyes megadásáért esedezzem, melytől szép reményekkel biztató tervem kivitele függ.

Marastoni Jakab, Pest 1846.

Tisztelt Márkus József Nagyméltóságú Polgármester Úr!

Mennyi nemes ambiczio van e fenti kérvény minden sorában! Giacomo Marastoni gazdag olasz családból származott és jelentékeny vagyont hozott magával választott új hazájába is. Pesten nemcsak piktúrája, de fényképíró műhelye is volt, ez utóbbit a Felső-Dunasoron, a Nákó-házban, az Akadémia utczában nyitotta meg, 1841-ben, s még ugyanebben az évben, júliusban, Kossuthot is megörökítette daguerrotypián, egy hármas csoportképen. Manapság nehéz elképzelni, hogy egy jómódú olasz művész miért áldozza fel vagyona egy jelentős részét a reformkorban, egy ilyen bizonytalan vállalatba.

Tisztelt Márkus József Nagyméltóságú Polgármester Úr!

Mégis így történt, s az 1846. október 3-án, a Hild József tervezte, Weisz Bernát bankár háromemeletes classicista lakóházában, a Nagyhíd utczában (azaz a Deák Ferenc utczában) megnyílt Első Magyar Festészeti Akadémiát, maga e fenti kérvény czímzettje, József főherczeg nádor is üdvözölte. Az olasz mester áldozatkészségének és fáradozásának nyilvános elismerése is bekövetkezett: néhány héttel az akadémia megnyitása után, 1846. november 16-án Pest városa tisztelet-polgárai (azaz díszpolgárai) közé választotta; olyan dicsőség érte, amilyenben a magyar művészek közül korábban csak Hild József és azóta is csak Munkácsy Mihály részesült.

Tisztelt Márkus József Nagyméltóságú Polgármester Úr!

Tudjuk, hogy Marastoni Jakab akadémiai festésznek iskolája a forradalom és szabadságharcz után lassan ellehetetlenült. A sikeres évek után hosszú küzdelem, agonia kezdődött a magyar művészeti oktatás fennmaradásáért, amely felőrölte a nemes festészeti főtanító életét. Marastoni hiába mutatta be minden évben növendékei legkiválóbb munkáit, akadémiája munkásságát a teljes közöny mellett szakmai ármánykodás kísérte. Az Első Magyar Festészeti Akadémia 1860. április 11-én végleg bezárta kapuit. A sikertelenség miatt a vagyonát és legnemesebb eszményeit is elveszítő Marastoni elméje elborult. Tragikus végződése ez egy sikerrel induló életpályának!

Tisztelt Márkus József Nagyméltóságú Polgármester Úr!

Úgy gondoljuk, hogy a teljesen elfelejtett díszpolgár, az Első Magyar Festészeti Akadémia megalapítója, az egyik első magyar fényképíró, a negyven éve a Kerepesi úti temetőben hamvadó Marastoni Jakab érdemeinek utólagos elismerése lenne, ha maradványait a temetőben, díszsírhelybe tétetnénk. Tartozunk ezzel a magyar művészet és rajzpedagogia e tragikus sorsú héroszának.

Mindezek felbátorítanak arra, hogy legmélyebb alázatossággal kérésünk kegyes megadásáért esedezzünk, melytől szép reményekkel biztató tervünk kivitele függ.

Telepy Károly és Zala György, Budapest 1900.

(Legújabb írásunkkal – korabeli dokumentumok és visszaemlékezések alapján – a magyarrá lett olasz Marastoni Jakabra és a 170 éve megalapított Első Magyar Festészeti Akadémiára emlékeztünk. Marastoni Jakab sírja a Kerepesi úti temetőben, a nemzeti sírkert része.)