Család

Sz: Fabini Márton (1749–1802) evangélikus lelkész, Schmidt Johanna Jusztina (1761–1839). Testvére: Fabini Frigyes (1788–1864) orvos, szemész. F: 1821-től Liedemann Mária (1798–1892). Fia: Fabinÿ Teofil (1822–1908), jogász, igazságügyminiszter, Fabinÿ Vilmos (1834–1852) cs. és kir. huszár hadnagy és Fabinÿ Mária Julianna Jusztina (1826–1844).

Iskola

Elemi és középiskoláit Medgyesen (1799–1808) és a kolozsvári líceumban végezte (1808–1809), a bécsi egyetemen orvosi és sebészi tudományokat hallgatott (1810–1815). Bécsben orvostudori okl. és szemészmesteri okl. szerzett (1816).

Életút

A bécsi közkórház másodorvosa (1815–1816), Medgyesen szemorvos (1816-1817). A pesti tudományegyetemen a szemészet r. tanára (1817. jún. 27.–1847. nov. 30.); közben az Orvosi Kar dékánja (1838–1839) és az Egyetem rektora (1845–1847). Kir. tanácsos és Pest vármegye táblabírája (1846–1847). Ágoston Elek után Fabini volt a szemészet első ny. r. tanára Magyarországon (korábban a szemészet és a szülészet egy stúdium volt!), ám elődeivel ellentétben Fabini már csak szemorvos volt, s kizárólag a szemészet kérdéseivel foglalkozott. Nevéhez fűződik a korszerű szemészeti oktatás magyarországi megszervezése. Legfontosabb feladatának az országszerte mértéken túl elszaporodott kontárok és kuruzslók működésének visszaszorítását, a sebészettől és a szülészettől független, önálló szemorvoslás kialakítását tekintette. Fabini évi 400 forint fizetés mellett, évente két, 3 hónapos kurzusban oktatta a szemészetet. Az elméleti előadásokat télen, a gyakorlatiakat nyáron tartotta: hetente kétszer; egyszer magyarul és egyszer németül. Nemsokára külön felterjesztést intézett a Helytartótanácshoz a szemészet oktatása érdekében. Azt kívánta, hogy a szemészetet két éven át tanítsák az egyetemen, s a fiatal orvosok a tanár felügyelete alatt kezdjék meg működésüket. Miután a felsőbb hatóságoknál sikerrel járt, elsőként rendelte el a betegeken naponta észlelt változások megfigyelését és pontos lejegyzését, valamennyi, a tanszéken kezelt beteg kórtörténetének leírását kötelezővé tette hallgatói számára. A kórtörténetek mellett a végrehajtott terápiát is pontosan leíratta, az egyes esetekhez nem egyszer tapasztalatait összefoglaló megjegyzéseket is fűzött. Jóllehet magyar és német nyelven adta elő a szemészetet, legfontosabb műveit még latin nyelven írta. A Doctrina de morbis oculorum (1823) c. munkájában a szemészetet az egyetemes orvostudomány részének tekintette, amelyet csakis képzett orvosok űzhetnek. A szembetegségeket dinamikus és organikus természetűekre osztotta, a dinamikus bajokat tovább bontotta érrendszeri és idegi eredetűekre (= ophthalmiákra és ophthalmoneurosisokra). A könyv azonban nemcsak elméleti mű: a kor színvonalán messze túllépve írta le a különböző hályogbetegségeket, részletesen bemutatva a gyógyító műtéteket és a műtétet megelőző vagy kiegészítő egyéb beavatkozásokat, egyúttal ismertette a műtétekhez szükséges legmodernebb eszközök használatát is. A munka a 19. sz.-i szemészet egyik igen jelentős teljesítménye: magyar nyelven kívül németre, olaszra – és egyes adatok szerint – angolra is lefordították, tankönyvként szerepelt a páduai és a harlemi egyetemen. Másik nagy műve, a De praecipius corneae morbis (1830) a szaruhártya betegségeit és annak gyógyítási módját ismertette, különös tekintettel a különböző gyógyszerekre, gyógynövényekre, gyógynövényi kivonatokra és kúrákra. Kisebb – magyar nyelvű – dolgozataiban az érmetszéssel, a szivárványhártya betegségeivel kapcsolatos „észleleteiről”, ill. a kancsalságot gyógyító műtéteinek tapasztalatairól számolt be. Egyetemi tanári kinevezése után Pestre költözött, 1837-től a Lipótvárosban (Pest, V. kerület Szarka utca [= ma: Zrínyi utca 9.]), egy Hild József által tervezett klasszicista stílusú házban élt és tevékenykedett. Egy szemműtéte után szélütés érte, s néhány nap múlva elhunyt. A Farkasréti Temetőben, családi sírban nyugszik, a síremléket a Nemzeti és Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2002-ben). A Zrínyi utcai házon emléktábláját helyezték el (2000-ben), valamint itt működött a róla elnevezett alapítvány (Fabini Teofil János Alapítvány a Vak, Gyengénlátó és Szembetegek Gyermekek Gyógyításáért, 1997-től). A Fabini-klinika megmaradt kórtörténeteit és kéziratainak egy részét (pl. leveleit, előadásvázlatait stb.) a budapesti II. sz. Szemészeti Klinika Könyvtára, kéziratban maradt nagyobb művét (Ars oculistica) a budapesti Egyetemi Könyvtár őrzi (Almási Balogh Pál másolatában). Írásai Fabini Theophil János és Fabini Tófor János néven jelentek meg, az utókor inkább Fabini Teofil János, ritkábban Fabini János Teofil néven tartja nyilván. Családja, leszármazottai a nemesi rangemelés után, 1840-től a Fabinÿ névváltozatot használták (a családi síremlékén is ez a változat szerepel!).